Megvan az első magyar koronavírusos beteg?
Mi a szakemberek, mi a kormányzati, államigazgatási szereplők, általában a politikusok, és mi a média felelőssége egy potenciális járvány esetén? Mindjárt körbejárjuk a kérdést, de előtte szögezzük le: hála Istennek, még mindig nincs koronavírusos beteg Magyarországon. De Te is rögtön rákattintottál, ugye? Talán még a kérdőjel sem tűnt fel… És utána, a cikk bevezetőjében sem fejtettem még ki az igazság további részleteit – vagyis azt, hogy egy szó sem igaz abból, amit a címben sugalltam, amivel keltettem a hangulatot…
Gusztustalan, sunyi, szenzációhajhász, csúsztató, paráztató, rémhírkeltő? És persze kattintásvadász? Íme egy kis stílusgyakorlat; üdv a balliberális média mindennapjaiban. „Fundamentalista keresztény szülők megakadályoztak egy evolúcióról szóló előadást”, „Izrael Trump kérésére kitiltott négy színesbőrű képviselőt”, „Mészáros Lőrinc blablabla bármi”… Nehéz eldönteni, hogy a hvg, a 24.hu, vagy a 444 jár élen abban, hogy a címben és a „lead”-ben (bevezető) állítanak, sugallnak, feldobnak valamit (természetesen masszívan a kormány, vagy általában a jobboldal ellen hergelve az olvasókat), majd pedig a cikk további részében valamennyire árnyalják a képet, hiszen a valóság, a tények valamennyire, ha nem is mindig, nem is teljesen, de azért őket is kötik.
Az egy-egy kulcsszóra épülő hiszterizálásban viszont egyértelműen az Index a mester, a csúcstartó. A minap valaki megszámolta, hogy a főoldalon hányszor szerepelt csütörtökön és pénteken a „koronavírus” szó. Korábban is nyújtottak már meggyőző, Goebbels-díjas teljesítményt, amikor Kósa Lajost igyekeztek korrupciós vádakkal lekaraktergyilkolni, és minden cikk róla szólt, vagy amikor Borkai Zsolttal hergelték folyamatosan az olvasókat; de a mostani koronavírusozással valószínűleg saját rekordjukat is sikerült megdönteni.
A kattintásvadászatot, az ún. „clickbait” jelenséget persze jól ismerjük. Az interneten annyi infó jön szembe velünk, hogy nem győzzük kapkodni a fejünket. A legtöbben nem olvassák el a cikkeket, csak a címet, esetleg az első 3-4 sort, a bevezetőt. Ahhoz, hogy valamire sokan rá is kattintsanak, ahhoz felkavarónak kell lennie, szenzációt kell hordoznia. Az ütős címadással persze önmagában nincs baj, de sajnos a félrevezető címek, a csúsztatások is újságírói gyakorlattá váltak. A koronavírusos paráztatás viszont túlmutat a szaGma szokásos alacsony színvonalán is. Felelőtlen és aljas.
Persze, nyilván nincs mögötte semmilyen politikai cél, á dehogy. Még véletlenül sem az a szándék, hogy az emberek alapból legyenek beszarva, rettegjenek, és aztán ha esetleg valóban lesz magyar fertőzött, akkor már a kellően felstenkelt idegállapotban legyenek. Így egy sima „Nem vették elég komolyan a hatóságok a koronavírust”, vagy valamilyen hasonló címmel már kész is, már meg is van a cél: rátolni az egészet a kormányra. Sőt, személyesen Orbánra. Merthogy valakire ilyenkor haragudni kell. És a felizgatott, ösztönösen bűnbakkereső tömeg még a szokásosnál is fogékonyabb a lázításra, a kormányellenes retorikára.
Nemcsak a sajtó, hanem természetesen az ellenzéki politikusok is élen járnak: mind a DK, mind a Jobbik gyakorlatilag összes prominenséről kiderült már, hogy virológiai, járványügyi és katasztrófavédelmi szakértők egyszerre. Gyurcsány a kongresszusi nyitóbeszédében is rögtön bizonyította, hogy ő mindenhez is ért, kétséget sem hagyva afelől, hogy ivott előtte a koronavírusra is az általa vízionált Európai Egyesült Államok a megoldás.
De valójában ne is viccelődjük el: tényleg fogalmuk sincs a betegségről, de tudatosan hergelik ők is az embereket. Mindezt ráadásul felelősség nélkül. Mert miközben a kormányzat a kommunikáció mellett a potenciális járványra való tényleges felkészültéssel is kell, hogy foglalkozzon, az ellenzék szabadon kiabálhat bármit. Pedig egy ilyen esetben azért tényleg jó lenne valamiféle „nemzeti minimum”.
Vannak olyan kérdések, például a migráció, amelyek bár tőlünk függetlenül zajlanak, és csak reagálni tudunk rá, de mégis van politikai vonatkozásuk: a korlátlan beengedés és a tűzparancs közötti széles palettán politikai döntések születnek, és részben ezek alapján dől el, hogyan kezeljük a helyzetet. Ezek sokszor eleve átpolitizált kérdések. Egy járványnak, egy egészségügyi vészhelyzetnek azonban nincs politikai vonatkozása. Ezért aztán politikai célokra való felhasználás, hergelés helyett inkább közösen kellene tájékoztatni az állampolgárokat, inkább megnyugtatni őket, hogy irracionális pánikreakciók helyett mik azok a javasolt, reális óvintézkedések, amelyekkel minimálisra csökkenthetjük a kockázatokat és a károkat. Na, ilyen „nemzeti minimumnak” nyomát sem látjuk – és nem a kormányzat hibájából.
Az ellenzéki politikusaink minőségét ismerve mindezen persze meglepődünk… ja, nem. És a sajtó viselkedésén sem csodálkozunk. De mégis, nem tud az ember szó nélkül elmenni a jelenség mellett, ahogy a propagandisták újra és újra alulmúlják önmagukat. Világos: a lakosságot, az olvasókat foglalkoztatja most ez a kérdés, így nemcsak a kattintásokért folyó állandó verseny tükrében érthető, hogy sok cikk jelenik meg róla, hanem valóban kiszolgál egyfajta olvasói érdeklődést. De permanens paráztatás, lázítás helyett beleférhetne egy kis valódi tájékoztatás is. Például arról, hogy már több, mint 40 ezren gyógyultak meg Kínában azok közül, akik elkapták a vírust. (Az Origo tegnap már megírta ezt.) Vagy hogy 15 év alatti fertőzöttről nemigen tudunk, és hogy a halálos áldozatok döntően idős, más betegségekben is szenvedő emberek közül kerültek ki. Ez persze sovány vigasz, ha valakinek épp a nagymamája az egyik áldozat, de a „mind meghalunk” attitűdöt a legkevésbé sem indokolja.
Bár triviális és unalmas, hogy milyen alapvető óvintézkedéseket tehetünk a fertőződés elkerülése érdekében (a szokásosnál gyakoribb kézmosás, tömeges helyszínek elkerülése, stb.), mégis, sokkal hasznosabb lenne, ha a sajtó ezeket is legalább annyiszor ismételgetné, mint ahányszor a halottak számáról beszél. Nem azért, hogy elhallgassuk a kellemetlen híreket, hanem azért, hogy ne gerjesszünk ezzel még nagyobb pánikot.
Nem tudunk még eleget a vírusról, nem tudjuk, mi lesz a vége, de azért lássuk be: mind a madár-, mind a sertésinfluenzánál, de az ebola újbóli megjelenésénél is tapasztalhattunk ugyanilyen pánikreakciókat, túlzott hisztériát. Ez most valószínűleg tényleg komolyabb, de ha így van, akkor még kevésbé megbocsátható, ha politikai célra használják fel. Márpedig ez történik. És láthatóan van, akinél működik is: szem- és fültanúk beszámolói alapján egy újlipótvárosi trafikban egy hölgy azt kérdezte az eladótól, hány karton van készleten egy bizonyos cigarettából, majd miután megtudta, hogy ötven, felvásárolta az összeset. „Az Orbán idehozta nekünk a koronavírust, úgyhogy én most inkább halálba dohányzom magam” – hangzott el az indoklás.
Miért kell ennyire hülyíteni az embereket? Persze, a beteges orbanofóbiában szenvedőknek, ahogy amerikában a trumpofóboknak is, mindenről ugyanaz jut eszébe. Ők konkrétan gondolkodni sem képesek. Az ilyen érvelések hallatán, az ő esetükben – akár vírus, akár a dohányzás lesz a vesztük – felmerülhet a kínzó kérdés: vajon történik-e tragédia…
Vezető kép: MTI/EPA/Vu Hong
