A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója háborús, gazdasági és aktuálpolitika kérdésekről beszélt a parlamentben. Menczer azonban felszólalása során kiemelte, hogy Kijev további korlátlan támogatása a konfliktus eszkalációjához és atomháborúhoz vezethet.
Menczer Tamás a parlamentben az orosz–ukrán háború kapcsán kijelentette, hogy bár a helyzet súlyosabb, mint korábban bármikor, a háborúpártiak még több fegyvert és katonát akarnak adni Ukrajnának, aminek katasztrofális következményei lesznek -írta a Magyar Nemzet. A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója a napirend előtti felszólalásában jelezte, hogy Ukrajna a Nyugat jóváhagyását várja, hogy mélységi csapásokat hajtsanak végre Oroszországgal szemben, amire az oroszok válasza atomfegyverek bevetése lehet.
Ha még több fegyvert és akár katonát adnak Ukrajnának, az sem kizárható, hogy a NATO összecsap Oroszországgal, ami egyenlő lenne a harmadik világháborúval és az atomháborúval
– jelentette ki a kommunikációs igazgató.
Felidézte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a békemissziója során tett egy jelentést az Európai Tanács elnökének, amely szerint a katonai konfliktus intenzitása radikálisan eszkalálódik, továbbá arról is írt, hogy a háborús felek nem akarnak tűzszünetet, csak a külső felek ültethetik őket tárgyalóasztalhoz.
Menczer azonban leszögezte, hogy a magyar álláspont változatlan: azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség.
Forrás: Magyar Nemzet
Sas
2024-10-07 at 21:27
A Nyugat degenerált—a magánpénzhatalom irányítja—nekünk föléjük kell emelkednünk-a konnektivitás-programjával-vesszenek a pesti másoló-automaták-a kreativitás nélküli pesti senkik.HA nem születik elég magyar gyerek-akkor telepítsünk tekintélytisztelő-fegyelmezett-szorgalmas kínaiakat-aki a nyugatiak előtt fetreng-takarodjon az országból-fetrengjen nyugaton-iszlamisták és LMBTQ bolondok között-itt nincs szükség rá.Az ellenséggel nem vitatkozni kell-nem babusgatni kell-el kell űzni.NEM MAGYAR PÉTEREKET KELL TENYÉSZTENI-NER-PÉNZEKKEL.
Dollárpapa
2024-10-07 at 21:08
A politikához nem kell sok ész. Elég ha valakin nem csinál vagy beszél nagy hülyeséget. Elméleti lehetőségként elképzelhető a 3. világháború, de nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy van mivel ilyesztegetni a gyanútlan választópolgárokat, amire hivatkozva még több pénzt lehet költeni anélkül, hogy a adófizető választók gyanút fognának. Olyan ilyesztegetés ez, mint a kovidos pándémizéria idején a mindmeghalunk mentalitás. De ugyanez pepitában a klímaválság is. De most a legújabb trükk a 800 milliárd euro “versenyképesség javítására” is hasonló operáció.
Sas
2024-10-07 at 21:05
A magyaroknak jót tenne a kínai “vér”( nevelés)-a kínai nem individualizált seggfej-a magyar túl individuális-nagypofájú-de ugyanakkor méla.Ha nyugatiakat telepítünk-azok bármikor elárulhatnak.A kínai szorgalmasabb is-katonás-tekintélytisztelő-így a magyar “vért” is javítani lehetne-és meg is védenének.
Sas
2024-10-07 at 20:59
legyenek betelepítve fegyelmezett, családcentrikus , ugyanakkor harcra fogható kínaiak az országba-mert a hazai populáció túl méla-túl szelíd.A kínai nem olyan, mint a bunkó nyugatiak-mértéktartó-családcentrikus-de nem is az a túlszelidített magyar öleb-típus.NEM LESZ ELÉG GYEREK-PÓTOLNI KELL-NEHOGY OSZTRÁK LEGYEN-AZ nem megbízható.Az arab eleve elesik-mert iszlamista-a nyugati mindig veszélyes-elárulhat.A kínai jó.A kínai nem fog elárulni a piszok nyugatiaknak.Szorgalmas , mint a güzü-és megvéd.