A baloldali politikusok felszólalásai után egyértelművé és világossá kell tenni: aki nem akar azonnali tűzszünetet, aki nem akar azonnali békét, az valójában nem békét akar, az a háború folytatását akarja, tehát háborúpárti – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton, a Facebookon megosztott videójában.
Menczer Tamás a videóban, amelynek az elején három ellenzéki politikus parlamenti felszólalásaiból vágtak be részleteket, azt mondta, hogy a magyar baloldali politikusok a háború folytatását akarják, ezért háborúpártiak.
Azt mondják a baloldali politikusok, hogy a háborúnak folytatódnia kell addig, amíg Ukrajna nem győz. Ezt az állítást – bár nem értek egyet vele – egy ukrán politikustól el tudnám fogadni, de egy magyartól soha
– fogalmazott az államtitkár. Úgy folytatta: egyrészt azért nem tudná elfogadni, mert Magyarország alapvető érdeke a béke, és Ukrajnát soha nem helyezhetjük Magyarország elé.
Magyarország az első. Másrészt a háború folytatása azért is elfogadhatatlan, mert ebben a háborúban senki nem győz, és nem is fog győzni. Ebben a háborúban mindenki veszít
– emelte ki a politikus. Menczer Tamás hozzátette: harmadrészt meggyőződése, hogy mindenkinek a béke lenne a legjobb, az ukránoknak is.
Magyarország és a magyar kormány a béke pártján áll
– húzta alá Menczer Tamás.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS