
Brüsszel Debrecen helyett Romániába vinné a BMW-gyárat – írta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára hétfő délután, közösségi oldalán. Menczer Tamás sajtóinformációkra reagálva közölte, hogy Brüsszel újabb támadást indított Magyarország, a magyar emberek ellen.
Ennek az az oka, hogy nemet mondunk a migrációra, a háborúra és a szankciókra
– írta az államtitkár.
Emlékezhetünk: Katarina Barley, a szélsőségesen háborúpárti és bevándorláspárti Európai Parlament (EP) alelnöke már korábban is azt mondta, hogy pénzügyileg ki kell éheztetni Magyarországot!
– fogalmazott. Az államtitkár szerint az EP alelnöke most újabb támadást indított Magyarország ellen: azt akarja, hogy a külföldi vállalkozások a beruházásaikat ne Magyarországon, hanem máshol, például Romániában valósítsák meg.
Magyarország az elmúlt években folyamatosan megdöntötte a beruházási és az exportrekordot. A beruházásokra azért van szükség, mert egy tízmilliós ország gazdasága csak a beruházások segítségével maradhat erősödő pályán
– közölte, hozzátéve, hogy ezek a beruházók itt fizetnek adót, itt hoznak létre munkahelyeket.
Háborús és szankciós időkben beruházások nélkül nem tudjuk megvédeni közös eredményeinket, a családtámogatási rendszert, a munkahelyeket, a 13. havi nyugdíjat, a rezsicsökkentést, a fiatalok adómentességét
– sorolta az államtitkár.
Brüsszel újabb támadását visszautasítjuk, Magyarország szuverenitását meg fogjuk védeni!
– olvasható a Menczer Tamás Facebook-oldalára feltöltött bejegyzésben.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
lesi
2023-07-18 at 13:02
büdös kurva anyát éheztesse aki megszülte ez analfabétát
döntés
2023-07-18 at 08:47
még szerencse, hogy nem ők döntik el
huda
2023-07-18 at 03:11
Na ezért van nekünk Gyurcsány meg Dobrev hányásunk ,akik azért vannak és kapják ezektől a buziktól a pénzt ,hogy szabotálják a kormányt az országot ezerrel,hogy minél szarabb legyen több millió magyarnak,a gyengeelmélyű balfoslibsi szavazóik meg ,fülig vigyorral mosolyogva tapsolnak az ország tönkretételéhez !!
Karácsony.sk
2023-07-18 at 02:03
“Katarina Barley, a szélsőségesen háborúpárti és bevándorláspárti Európai Parlament (EP) alelnöke már korábban is azt mondta, hogy pénzügyileg ki kell éheztetni Magyarországot!”….”-engem az b@sz fel, hogy egyáltalán kik ezek a gennyesen bűzlő 1 bites agyálománnyal rendelkező gerinctelen csúszómászó férgek, akik nem ismerve az európai történelmet, az 1930-as évekbeli Németország zsidóság elleni terminológiáját haszmálják a rücskös pofájukon keresztül kendőzetlenül, miközben az európai értékekre és a jogállamiságra hivatkozva majdnemhogy a koncetrációs táborokba kíván(ak) minket Magyarokat! Ez már az a vörös vonal, ami után tényleg el kell gondolkodnunk ebből a szartengerből való kilépésről, vagy mindegyiket kinyírni úgy, hogy őket éhesztetjük ki!
A szárazkurva Ursula meg halgat, mint szar a gyamba!
Szlovákiából…..
csakafidesz
2023-07-18 at 00:17
Mivel a BMW magánvállalkozás Brüsszelnek ehhez semmi köze.
Pórász Ármin
2023-07-17 at 23:07
Akinek ilyen barája van, ellenségre már nincs szüksége.
futóbolond
2023-07-17 at 20:39
azt hittem, ezt a bmw igazgatótanácsa dönti el. ahol korruptabbak a politikusok, oda viszik. na várjunk csak…
oshon
2023-07-17 at 20:26
Zoltán 19:57 – Ne debilezz itt emberke , tudjuk itt hogy miert jottek a mercisek Magyarorszgra es nem az olahokhoz vagy a lengyelekhez mentek … Mencernek igaza van !
api01
2023-07-17 at 20:03
Ez háború Magyarország ellen.
Nem részletezném, háborús időkben mi várna a hazaárulókra.
Ezt a kifelé mocskolódunk, hazudozunk és rágalmazunk féle dollárbiznizt sürgősen be kellene rekeszteni.
Ehhez a törvények rendelkezésre állnak.
Varhold Zoltán
2023-07-17 at 19:57
Menczer mekkora debil…A nagyberuházások mindig is politikai döntések eredményei voltak és nem csupán gazdasági döntéseké. Sokan nem tudják, de a kecskeméti Mercedes gyár is Romániában akart üzemet építeni, de mivel Gyurcsány politikailag jól feküdt az akkori német és európai vezetésnél, ezért “megálltak” itt Magyarországon. Ha akkor nem vagyunk “EU-kompatibilisek”, akkor még Mercedes gyárunk sem lenne.
Nézzük_magát_a_dolgot
2023-07-17 at 19:47
Nincs más hátra, mint előre. A Pozsonyi Csata óta a művelt Nyugat megsemmisítésünkre törekszik. A keleti nyitás is csak részeredményeket hozhat, hiszen gazdasági megfontolásokból Kína is, és Korea is nagyobb fantáziát láthat a nagy felvevő piacot jelentő és gazdaságilag fejlett Németország, Franciaország és Nagy-Britanniában, mint a mi kis, a művelt Nyugat által ezerszer kirabolt Hazánkban. Síjjártó Péter, Nagy Márton miniszter uraknak az eddigi sikerekért gratuláció jár, de mostantól még jobban fel kell kötni a gatyát az ellenszélben. És az se ártana, ha a belügy- és igazságügy miniszter is a körmére nézne a nagyhangú belső ellenségnek, akik kulturálatlan, tudománytalan, hazug és gazdaságilag öng.yilkos módon a tudtalan plebszet hergelve akarják elvenni akcióikkal a keleti beruházók kedvét. Az egész akkumulátor- és elektromos autó elleni hergelésüket az a sunyi Nyugat támogatja, akik ezeket a beruházásokat maguknak szeretnék meg kaparintani, jól tudva, hogy aki erre a vonatra időben felkapaszkodik, azé a jövő. Jól látszik az alantas szándék: egyes német “szaksajtók” arról írnak, hogy nem szabad a vízigényes akkugyártásba befektetni “az elsivatagosodó Magyarországon”. Figyelmen kívül hagyva azt, hogy Kis-Magyarország, mint medencefenéki terület, az egész Kárpát-medence vizének nagyobb részével rendelkezik, akkorák a tartalékok, hogy a tőlünk kifolyó folyókon több víz távozik, mint amennyit a folyók belépésükkör hoznak. Tehát a hazai csapadék is kielégíti az ország vízigényét, a befolyó vizek csak a szuperpluszt jelentik. Van itt tartalék bőven.
bl
2023-07-17 at 19:12
Mi van még amit nem támadott meg Brüsszel?
TalEle
2023-07-17 at 19:09
A f@szopó, belpesti Soros ügynökök is pont ezért támadják az ázsiai akkumulátorgyárakat, persze, környezetvédelmi álca mögé bújva!…
2 ÉNAKI
2023-07-17 at 18:51
Ezért volt baja az elvtársaknak a Debreceni akkumulátor gyárral,mert fővédnökük Brüsszel nem Magyarországra tervezte. Ki bújt a szög a zsákból.
Igazmondójuhász
2023-07-17 at 18:34
Miértishergeliőket?
nagyon is adekváltak az őketérintő felvetései 10/10
Ungarn über alles !
2023-07-17 at 18:25
Sas
már nemcsak a légyre, de a légyszarra is lecsapsz ?
Sas
2023-07-17 at 17:57
De miért hergeli M T a nyugati vadállatokat?LEGALÁBB A KURUC POFÁJÁT TUDNÁ BEFOGNI.1.MEGSZAVAZTUK A SZANKCIÓKAT.2. MIATUNK TELETÖMHETIK A NYUGATOT MIGRÁNSOKKAL.