Pesti Srácok

Menczer Tamás: elkészült az új vízvezeték Solymáron

Menczer Tamás: elkészült az új vízvezeték Solymáron

Megépült a helyiek vízellátását segítő, 800 millió forintos új vízvezeték Solymáron – jelentette be a térség fideszes országgyűlési képviselője pénteken, a Pest vármegyei településen. Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára sajtótájékoztatóján felidézte: tavaly nyáron a hosszú száraz időszakok következtében bizonyos időszakban több ezer ember maradt víz nélkül Solymáron.

– emelte ki. Emlékeztetett arra is, hogy a helyzetet három intézkedéssel orvosolták: azt kérték, hogy a lakosság csak a legszükségesebbekre használja a vizet; a Magyar Honvédség katonái "tengelyen szállították" a vizet a tartályokba; a vízszolgáltató pedig vízkormányzást hajtott végre. A három intézkedéssel tavaly orvosolni tudták a problémát – mutatott rá, úgy folytatva: a középtávú megoldás azonban egy új vezeték megépítése volt, hogy nagyobb mennyiségű vizet tudjanak Solymárra hozni, amennyiben a helyzet megkívánja. Az új vezetéken keresztül nagyságrendileg annyi vizet tudnak Solymárra hozni, amennyit tavaly a katonák autókkal szállítottak a tartályokba – mondta. Hozzátette: nagy lépést tettek Solymáron a vízbiztonság felé, de nem kizárható még a vezeték megépülte után sem az, hogy nagy szárazság esetén ne kérjék a lakosságtól a fogyasztás korlátozását.

PestiSracok facebook image

– mondta. Menczer Tamás a "baloldali károgóknak" azt üzente: tavaly megoldották a krízist, azóta megépítették a vezetéket, és ha a helyzet azt kívánja, hogy ezen a vezetéken plusz víz jöjjön, akkor ez a plusz vízmennyiség meg fog érkezni ezen a vezetéken Solymárra. Arra is felhívta a figyelmet, hogy képviselőként feladata az ellátásbiztonság növelése és a rezsicsökkentés megvédése. Hangsúlyozta azt is, hogy a vezeték középtávú megoldás, nagy lépés a vízbiztonság felé, de a hosszú távú, tartós megoldást az agglomerációs vízinfrastruktúra átfogó fejlesztése jelenti, ami sokmilliárdos projekt. Megjegyezte: ilyen munkára felhasználhatók uniós források.

– szögezte le.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.