Pesti Srácok

Menczer Tamás: jövőre 3300 milliárd forint jut családtámogatásra

Menczer Tamás: jövőre 3300 milliárd forint jut családtámogatásra

Családtámogatásokra 3300 milliárd forintot szán a kormány 2024-ben - mondta a Pest vármegyei Tökön csütörtökön a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára.

Menczer Tamás, aki egyben a térség választókerületének fideszes országgyűlési képviselője, a felújított töki Apró Csodák Református Óvoda ünnepélyes megnyitóján arról beszélt, hogy az az összeg, amelyet a kormány 2024-ben családtámogatásokra szeretne fordítani, három és félszer több, mint amennyi 2010-ben rendelkezésre állt.

Hozzátette, a 3300 milliárd forintot a bruttó hazai termékhez, a GDP-hez viszonyítva, a gazdaság teljesítőképessége alapján Magyarország fordítja a legtöbbet Európában családtámogatásra.

Bősze András Tök független polgármestere elmondta, hogy az óvoda a töki református gyülekezet fenntartásában működik, az épületet 12 millió forintból újították fel.

PestiSracok facebook image

A közösség nem megköt, hanem megtart

A közösség nem megköt, hanem megtart, és a közösségeket őrizni kell - mondta Menczer Tamás szintén vasárnap, a zsámbéki Csillagvilág református óvoda új épületének megnyitóján.

A nemzeti, kulturális, vallási, családi közösségeket nem szétrombolni, hanem megőrizni és támogatni kell - folytatta az államtitkár, aki egyben a térség választókerületének fideszes országgyűlési képviselője is -, mert a közösség mindig erős, és a közösségben az egyén is mindig erősebb és boldogabb.

Menczer Tamás úgy fogalmazott, nagy zaj van a világban, ezért fontos, hogy világosak legyenek azok az alapértékek, fundamentumok, sarokkövek, amelyekhez az életet kötni lehet, és ez a zsámbéki református óvoda értéket ad át.

Az államtitkár felidézte: a Magyarországi Református Egyház és a kormány közötti együttműködés keretében a Magyarországi Református Egyház országos óvodaprogramját a kormány összesen 40 milliárd forinttal támogatja, ami 51 településen 71 fejlesztést tartalmaz és 3200 új óvodai férőhelyet jelent. A zsámbéki református óvoda valamivel több, mint 766 millió forintból épülhetett meg- tette hozzá.

Menczer Tamás emlékeztetett: a kormány stratégiai célja, hogy a vágyott gyermekek megszülethessenek, és azt kívánja segíteni, hogy lehetőség szerint anyagi akadálya a gyermekvállalásának ne legyen.

Kitért arra is 2010-ben a termékenységi ráta 1,2 volt, most ez a szám 1,5,

Forrás: MTI, Fotó: MTI/Lakatos Péter

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.