Pesti Srácok

Menczer Tamás: június 9-én a béke mellett álljunk ki!

Menczer Tamás: június 9-én a béke mellett álljunk ki!

Csak akkor tudunk kimaradni a háborúból, ha június 9-én a magyar emberek világos igent mondanak a békére – hangsúlyozta a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója a pilisjászfalui egészségház és bölcsőde átadásáról szóló pénteki sajtótájékoztatón. Menczer Tamás azt mondta: erősek a háborúpárti törekvések Európában.

– fogalmazott, hozzátéve: ezért fontos, hogy június 9-én "a béke mellett álljunk ki". Kijelentette: a háborúpárti erők szerint addig kell folytatni a háborút, ameddig Ukrajna nem győz.

PestiSracok facebook image

– mondta, hozzátéve: a háborúpártiak szerint európai sorozást kell bevezetni, aminek keretében a nőket is be kell sorozni, és a katonákat be kell küldeni Ukrajnába.

– magyarázta a kommunikációs igazgató, aki azt kérte az emberektől: vegyenek részt június 9-én a választáson, és ha egyetértenek a kormánypártok békepárti álláspontjával, akkor támogassák Orbán Viktort, illetve a békepárti erőket. Kitért arra is: szombaton "Európa legnagyobb Békemenetét" fogják megtartani, ahol a béke erejét akarják megmutatni.

Menczer Tamás beszámolt arról, hogy a pilisjászfalui egészségház felújításával színvonalasabb, komfortosabb és kényelmesebb egészségügyi ellátásban részesülhetnek a helyiek; a háziorvosi rendelő és a védőnői tanácsadó ötvenéves épületének teljes külső és belső felújítása történt meg. A helyi bölcsődefejlesztésről szólva közölte: két csoportszobás, akadálymentesített, energiatakarékos bölcsődét alakítanak ki, amit a tervek szerint az ősszel vehetnek birtokba a gyermekek. Menczer Tamás szavai szerint a kormány családtámogatási programjának szerves része a bölcsődei férőhelybővítés; 2010 óta 32 ezerről 65 ezerre emelték a férőhelyek számát országosan. Közölte: az elmúlt időszakban Pátyon, Nagykovácsiban és Perbálon is adtak át bölcsődét, de jelenleg az itteni mellett Piliscsabán is zajlik hasonló építkezés.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.