A hetedik elleni irányuló merényletet is túlélte Donald Trump, akire helyi idő szerint szombaton délután egy pennsylvaniai kampánygyűlésen többször is rálőtt a 20 éves helybéli Thomas Matthew Crooks AR-15-ös gépkarabélyból. Trump jobb fülcimpájának felső részét roncsolta az egyik lövedék, a közönség soraiban egy férfi meghalt, kettő súlyosan megsérült a további lövések következtében. A katonai ruházatban lévő Crooks-ot fejbe lőtte egy mesterlövész. Korábban már négy amerikai elnök halt meg merénylet következtében. Sikertelen és csak félig “sikeres” merényletekből is rengeteg van. Legutóbb Bush elnököt Tbilisziben akarták megölni 2005-ben kézigránáttal, ám az nem robbant fel. Reagan elnököt 43 éve lőtte meg Hinckley, akit 2016-ban kiengedtek.
Eddig – a tegnapival együtt – már hét merényletet kíséreltek meg, vagy terveztek Donald Trump ellen. Legalább is ennyiről tud a nyilvánosság. A mindenkori, volt és jelenlegi elnököket védő Secret Service (titkosszolgálat) vélhetően ennél több kísérletet akadályoztak meg még a közvetlen támadás előtt. Trump elleni merényletet akadályoztak meg 2016-ban kettő, 2017-ben egy, 2018 kettő, valamint 2020-ben egy alkalommal. Ezek a kísérletek előkészületek voltak Trump megölésére, 2018-ban mindkétszer mérget tartalmazó levelet küldtek neki a Fehér Házba. Egyik kísérlet, vagy előkészület sem jutott el addig, hogy a merénylő közvetlenül rátámadhasson az elnökre.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/Képernyőfotó-2024-07-14-6.27.59.png)
Butler, 2024. július 14. Donald Trump volt amerikai elnököt, a Republikánus Párt elnökjelöltjét (k) a védelmét ellátó titkosszolgálat ügynökei veszik körbe a Pennsylvania állambeli Butlerben rendezett kampánygyûlésen 2024. július 13-án. A rendezvényen Trump beszéde közben lövések dördültek, a politikus a jobb fülén megsérült, de védõgyûrûben a saját lábán hagyta el a pódiumot. Az elnökválasztást november 5-én tartják az Egyesült Államokban. Fotó: MTI/AP/Gene J. Puskar
Egészen szombatig, amikor
Thomas Matthew Crooks AR-15-ös gépkarabélyból többször rálőtt Trumpra, aki az első, fülét eltaláló lövés után a földre vetette magát, a titkosszolgálat emberi pedig profi módon kivitték a célterületről.
A 20 éves helybéli Crooks katonai ruházatban volt, a legtöbb államban szabadon beszerezhető AR-15-ös gépkarabély viszonylag pontatlan, ám mindössze 150 méter távolságból, egy lapos tetejű épületről lőtt. A védett területtől kívül. A titkosszolgálat mesterlövésze egyetlen fejlövéssel likvidálta. A videóban a merénylő látható.
Visszatérve az elnökök elleni merényletekre, annak a nyomát sem találtuk a hozzáférhető szakirodalomban, hogy elnökségre törekvőt akartak volna megölni, Trump az első ebben a tekintetben is.
A legutóbbi amerikai elnök elleni merénylet kísérlet a 43. elnök, George Walker Bush ellen történt Tbilisziben.
Miheil Szaakasvili grúz elnök és vendége, George W. Bush amerikai elnök ellen 2005. május 10.-én kísérelt meg merényletet Vlagyimir Arutyunjan, a grúziai örmény kisebbség tagja, aki kézigránátot dob közéjük, de az nem robban fel. A nyilvánosság előtt kevésbé ismert támadás, mivel nem volt egyértelmű, hogy a célpont Szaakisvili, vagy Bush volt, esetleg mindkettő.
Az utolsó olyan merénylet-kísérlet, amikor el is találták az elnököt, 1981-ben történt. Március 30.-án Washingtonban az elmebeteg John Warnock Hinckley Jr. rálőtt Ronald Reaganre, az elnök és két munkatársa súlyosan megsérült. Hinckley 2016-ban szabadult.
Reaganen kívül még hét elnököt lőttek meg, okozva könnyebb, vagy súlyos sérüléseket, ám valamennyien túlélték.
Négy amerikai elnök halt meg merényletben
Négy elnök azonban belehalt a merényletekbe. A tudas.hu segítségével idézzük ide a történetüket.
Abraham Lincoln volt a 16. az elnökök sorában, akit alig egy héttel észak győzelmét követően 1865 áprilisának derekán Washingtonban, színházi páholyában, a Ford’s Theaterben lőtte le John Wilkes Booth színész.
James A. Garfield, az USA 20. elnöke volt, fél éve töltötte csak be posztját, amikor 1881 júliusának elején Charles J. Guiteau tüzet nyitott rá a washingtoni pályaudvaron. Az elnök támogatójaként követelésekkel állt elő, meggyőződése volt, hogy az elnök neki köszönhetően nyerte meg a választást. Mivel nem ért célt, dühe az elnök ellen fordult. Tettéért életével fizetett, felakasztották. Az elnököt érő golyók viszont nem voltak halálosak: a vállán, illetve a hátán találták el őt. Ám utóbbit nem találták meg az orvosok a testében, és a folyamatos, ám végzetesnek bizonyuló orvosi beavatkozások ellenére az elnök sebei elfertőződtek,vérmérgezés is fellépett, így szinte bizonyos, hogy végső soron az orvosi tehetetlenség és szakmai hibák sorozata vezettek halálához. Több hónapig szenvedett, szeptember elején távozott az élők sorából.
William McKinley, a 25. elnök második ciklusát töltötte a Fehér Házban, amikor 1901 szeptemberében Buffalóban egy lengyel férfi, az anarchista Leon Frank Czolgosz rálőtt. McKinley állítólag védelmébe vette, mert még tudott beszélni, mondván, hogy biztos csak egy megtévesztett szerencsétlen. Czolgoszt villamosszékben végezték ki, az elnök pedig nyolc nap gyötrődés után meghalt.
Az Amerikai Egyesült Államok egyik legnépszerűbb elnöke, John Fitzgerald Kennedy elleni merénylet 1963. november 22-én megrengette a világot. A mai napig összeesküvés-elméletek témája a merénylet. A leginkább elfogadottabb teória szerint a zavaros hátterű és előéletű Lee Harvey Oswald fél 1-kor adott le három lövést, ezek közül egy az elnök nyakát találta el, a másik a fejét, a harmadik Connally kormányzót sebezte meg életveszélyesen. 1963. november 24-én a még a merénylet napján letartóztatott Oswaldot a rendőrkapitányságról a megyei börtönbe akarták vinni, amikor a rendőrség épületében egy bártulajdonos, Jack Ruby lelőtte. Ruby 1967-ben halt meg a börtönben, halála előtt rákot diagnosztizáltak nála.
WetPsyLover
2024-07-14 at 22:03
kukmanyo, látod ilyenek ezek: hozott anyagból dolgoznak.
kukmanyo
2024-07-14 at 19:04
“…nyomát sem találtuk a hozzáférhető szakirodalomban, hogy elnökségre törekvőt akartak volna megölni….” Akkor segítek. 1968. Robert Kennedy, Los Angeles. A merénylet sikeres volt. Elkövető Shirhan B. Shirhan.
Talpra magyar!
2024-07-14 at 18:50
Fico agyonlövetésének kísérlete után ez a Trump elleni megöletésének kísérlet után tapasztalhatjuk hogy a milliárdos Rothschildék Rockefellerék Sorosék …. mára bármit felhasználnak a kommunista fasiszta egyeduralmuk megvalósításukért.
balfék
2024-07-14 at 17:33
vidar
2024-07-14 at 17:15
És kikockázva a Kennedy-t fejbe találó lövés környékénél a felvételt két, vagy három képkockán is látszik egy nagyon fényes pont, ami legnagyobb valószínűséggel a lövedék, ami megölte.
vidar
2024-07-14 at 17:15
Akit érdekel, és valahogy hozzáfér, az nézze meg a Zapruder filmet. Érdekeset fog látni. Az egész JFK film egy döbbenet.