Pesti Srácok

Szijjártó: mérföldkövet jelent az egész magyar autóipar életében a debreceni BMW-gyár építése (Videó!)

A BMW debreceni gyárának építése az elmúlt tizenkét év sikeres magyar gazdaságpolitikájának jelképe, a mintegy 400 milliárd forintos beruházással több mint ezer új munkahely jön létre a városban – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ünnepélyes alapkőletételen arról számolt be, hogy a német autógyártó telephelyén eddig infrastruktúra-fejlesztés zajlott, most viszont megkezdődik a tervezett épületek építése. Tájékoztatása szerint az üzemben évi 150 ezer járművet fognak előállítani, 2025-ben pedig megindul egy vadonatúj, tisztán elektromos platformra épülő modell gyártása, amely még nem szerepel a márka kínálatában. Beszédében az építkezés megkezdését mérföldkőnek nevezte a magyar gazdaság gerincoszlopának számító autóipar szempontjából. Arról számolt be, hogy a BMW korábban egyfajta „láthatatlan autógyárként” működött Magyarországon, ugyanis beszállítói lánca keretében ötvennégy, összesen csaknem tízezer embert foglalkoztató magyar cégtől vásárolt alkatrészeket.

– fogalmazott. Szijjártó Péter szerint ebben benne van a magyar gazdaság elmúlt tizenkét éves sikertörténetének egésze.

PestiSracok facebook image

– mondta. Hozzátette: vitán felül áll, hogy Magyarország az európai kontinens egyik legvonzóbb beruházási környezetét tudja kínálni a vállalatok számára, egyebek mellett a képzett munkaerő és az európai szinten is kivételes politikai stabilitás miatt, amely garantálja, hogy

A miniszter aláhúzta, hogy Európában Németországon kívül egyedül Magyarországon lesz mindhárom nagy német prémium autóipari vállalatnak gyára. Rámutatott, hogy hazánk világszinten is éllovas az elektromos autóiparra történő átállásban, és a BMW-gyár megépítésével az ország pozíciója még tovább erősödik.

Szijjártó Péter végül szerencsés fejleménynek nevezte Magyarország szempontjából, hogy Oliver Zipse lett a BMW Csoport elnök-vezérigazgatója, akivel a kapcsolatát barátinak nevezte, miután ő vezette korábban a vállalat tárgyalási delegációját, és a két éven keresztül zajló egyeztetésekről egyetlen mondat sem szivárgott ki. Kitért arra is, hogy a márka tavaly, 16 százalékos növekedéssel értékesítési rekordot döntött Magyarországon.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.