Mesék a migrációról és más történetek az újságírásról

Megvalósult álom, amikor az ember élőben hallgathatja meg, ahogy egy híres mesemondó fellebbenti a fátylat az alkotási folyamatról, szakmai részleteket árul el, és még a munkával kapcsolatos személyes érzéseiből is felfed valamennyit. Például azt, hogy miként hisz el az ember teljesen hihetetlen dolgokat munka közben, és hogyan kötelezheti el magát – az elfogulatlan objektivitás jegyében – kritikátlanul az egyik oldalra és hogyan űzheti ki magából a kétely legapróbb szikráját is. Nem véletlenül vegyült el szerkesztőségünk rohamosztaga a műveltséggel nemigen vádolható corvinuszos diákság között, hogy betekintést nyerjen a mértéktartó és mértékadó újságírás műhelytitkaiba az Index újságírója, Földes András vezetésével a Veszélyes médiaszafari vagy hiteles újságírás címre hallgató előadás keretében.

VÉSEY KOVÁCS LÁSZLÓ, AMBRÓZY ÁRON – PestiSrácok.hu

Azt vártuk, hogy a szemünk előtt fognak megelevenedni a Földesmesék, de ilyen értelemben kicsit csalatkoznunk kellett, mivel az előadás gerincét a közel-keleti élménybeszámolók alkották.  Kisebb arányban bukkantak fel a Balkánon és déli határainknál történt esetek, amelyek a korábbi írásos megjelenések alkalmával rendre Magyarország lejáratására szánt történeteknek tűntek.

Az első szemöldökfelvonáson ugyanakkor elég hamar túl voltunk, amikor Földes András tudatta, hogy Bulgária gyakorlatilag összes határa, ahol migránsok érkezhetnek, iszonyúan kemény hely, ahol nem viccelnek az érkezőkkel, mindennaposak a durva verések, a kifosztások. Bennünk rögtön az a kérdés fogalmazódott meg, hogy ennek ellenére miért a magyar kerítés európai értékekre és a demokráciára gyakorolt szörnyű hatása miatt aggódik több, mint két éve a nyugati haladó sajtó. Lehet azért, mert Bulgária (szorosan Románia után) lehagyott, „lekőrözött” minket, nem csak gazdaságban, hanem a morális állapotok terén is – legalábbis Földes András cikkeinek leggyakoribb előfordulási helyén.

Földes András (kép: youtube.com)

Ideális migráció

Földes Andrásban kitűnő előadót ismerhettünk meg, és másfél óra alatt mindannyiunk számára világossá vált, hogy milyen lenne az ideális migráció, továbbá tudna ő objektív újságíró lenni, csak nem akar. A szemünk előtt feltáruló ideális migrációban az embercsempész nem húzza le a nyomorult menekültet, hanem beviszi egy jól szervezett hálózat „bankárához”, aki csak akkor adja tovább a pénzt a csempésznek, amikor a menekült épen és egészségesen átért, ha nem is Dzsermaniba, de legalábbis a görög szigetek valamelyikére, és onnan mobilon visszajelzett. Mintha a nyugati világban lebonyolított, utalásos fizetés lenne – a szerződéstől való elállási jog pedig egyenlő a vízbefulladási joggal. Arról nem volt szó, hogy mi lesz a pénzzel, ha a migráns esetleg nem jelez vissza Leszboszról, de kizártnak tartjuk, hogy a „bankár” zsebre tenné, sokkal valószínűbb, hogy valami jótékony célra fordítja. Ebben az ideális migrációban, a célországok – Németország és Svédország – nem zárják külön nekik fenntartott menekülttáborba a gyerekeket, hanem kettesével-hármasával egyből nevelőszülőkhöz adják őket. Az egy hullámmal korábbi bevándorlókhoz, akik így főállásban nevelhetik a következő muzulmán nemzedéket, és még dolgozniuk se kell. A hallgatóság megnyugtatására közölte, az integráció töretlen és működőképes, amit azzal illusztrált, hogy a 2015-ben a déli határ valamelyik árokpartján megismert afgán pajtikái közül az egyik már német iskolába jár Németországban (micsoda meglepetés – a szerk.), a másik afgán fiatalt pedig egyenesen sofőrnek képezik, ami minket azért annyira nem nyugtatott meg, pedig nem is járunk karácsonyi vásárokba Nyugat-Európában.

Az ideális tudósítást érintő szekvenciában felmerült a részéről is a kérdés, jó-e az, ha valaki az újságírás Torgyán Józsefeként mindenhez IS ért, kéthetenként képes újabb területekre specializálódni, a köztes időkben pedig, elütve az unalmat két kontinens három háborúja között, a kínai kortárs képzőművészet elmélyült megítélője és bírálója. Szerintünk ez mindenképpen a kortárs újságírás bírálata; valaha, a hőskorban helyi nyelveken megszólalni képes tudósítókat alkalmaztak, manapság meg a szerkesztőség és a szerkesztőségek pénzügyeire komoly befolyással bíró (nem mondjuk ki, nem!) NGO-lieblingek mennek kisebb, világnyelvet nem bíró országok közvéleményét befolyásolni.

Állítólag minden szervezetten és szofisztikáltan zajlik Izmirben. Már amikor Európába akarnak jönni az emberek, mert Földes találkozott már olyanokkal, akik nem akarnak. (fotó: cnn.com)

Ideális újságírás az ideális migrációról

Külön pluszpontot adtunk előadónknak, ahogy lelkes kezdőként ismertette a portálunk egyik népszerű blogja, a nemzetkarakterológiai szakműhelyként ismert Bezzegnemzetek legfőbb szentenciáját, mely szerint a nemzetek és népek, valamint az ezeknek nem nevezhető csoportosulások eltérően viselkednek a társas interakció minden területén. Egy dél-európaival nem beszélsz meg időpontot, egy afrikaival meg semmit, stb., és megint arra figyeltünk, ami közös, nem arra, ami elválaszt.

A nemzetkarakterológiai fejtegetésekben elmerült Földes András ebben nem látott problémát, szerinte bőven elég, ha valaki vonzódik a tárgyalt témához, esetünkben járt már, akár nyaralóként is közel-keleti országban.

A Földes-féle objektivitás egy dologgal áll élesen szemben, ez pedig a magyar magatartás a migrációs válságban. Előbb megvetően közölte, hogy a magyar fakenews vonalon olyan képtelenségek jelennek meg, hogy a nagy többség nem is háború elől menekül, majd ezt cáfolandó elmesélte a moszuli történeteit, vagyis egy olyan országot hozott fel példaként, ahol tényleg háború van. Csakhogy ettől Pakisztánban, Bangladesben, Eritreában vagy Nigéria nagy részén továbbra sincs háború, így onnan nehéz a háború elől migrálni. Az objektivitás tárgykörében rákérdeztünk, hogy ebben a szakmában hogyan érvényesül a forráskritika, és miként mehet át a szűrőn a hathónapos babájával, héthónapos terhesen menekülő asszony meg a szabályos, nyílegyenes kutyaharapási heg. Annyira már mi sem akartunk gonoszok lenni, hogy ez ügyben még az olvasószerkesztő felelősségét is firtassuk, főleg, hogy enélkül se éreztük magunkat meggyőzve a válasszal. Az Index.hu sztártudósítója a matekhibát a saját tévesztésének minősítette, mivel az ötszavas urdu szókincse és az interjúalany ötszavas angol szókincse tartogatott magában ennyi bizonytalanságot; a többi furcsa közlésre pedig azt mondta, hogy találkozik ugyan nyilvánvalóan túlzó beszámolókkal, de amiket megírt, azokat nem érezte annak. Tehát amikor a magyar rendőrök úgy ütnek, hogy ne látsszon, de belül fájjon, azt ugyanúgy életszerűnek tartja, mint amikor egy kutya ilyet harap:

A „kutyaharapás”, amelynél senki sem gyanított túlzó beszámolót az Indexnél. (forrás: index.hu)

Az előadás után röviden, ám kedélyesen elcsevegtünk Földes Andrással, így a negatívumok mellett is meg kell említenünk, hogy ezzel máris kiemelkedik a balliberális újságírótömegből. A morrálófasz önelégült lóbálása helyett ráadásul mosolyogva tűrte a kényelmetlen kérdéseket, amit ugyan mi sem vittünk túlzásba, mivel megéreztük a szent (liberális) inkvizíció lágy szelét az elhivatott, csillogó szemű, ugyanakkor nem túlságosan művelt hallgatóság és a szervező tanárnő részéről. Bár minden haladó újságíró ilyen lenne, különös tekintettel arra, hogy egyik ismerősünk látta őt nemrég női társaságban, amivel szintén kiemelkedik közösségéből.