Pesti Srácok

Metrófelújítás: beégett a káoszt vizionáló ellenzék és a liberális sajtó

Metrófelújítás: beégett a káoszt vizionáló ellenzék és a liberális sajtó

Hetek óta károg az ellenzék és az ellenzéki média, a főváros teljes megbénulását vizionálva a 3-as metró felújítása miatt. Rossz hír a huhogóknak, hogy elmaradt a várt káosz. Ahol torlódás volt, ott sem a metró leállítása, hanem balesetek miatt. November 6-tól előreláthatóan három évig tart a 3-as metró felújítása. Már a hétvégén elindultak a pótló járatok, hétfőtől pedig lezárták a metróvonal Újpest-központ és Lehel tér közötti északi szakaszát. Hétköznapokon 1:30 és 20:30 között Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között közlekedik metró, esténként és a hétvégéken pedig a teljes vonalon pótlóbuszok járnak, 45 percenként.

A BKV közleménye szerint hét közben 59 csuklós, hétvégéken 80 autóbuszt állítottak be. Így is lehetnek fennakadások a közlekedésben a 3-as metró felújítása miatt, többek közt azért mert a több helyen meg kellett változtatni a megszokott forgalmi rendet.

A Váci úton buszsávot kellett kijelölni, a pótlóbuszok zavartalan haladása miatt. Az utazási idő így is lényegesen hosszabb lesz mint metróval. A III. és a XV. kerületben is áthangolták a közlekedési lámpákat, hogy azok a délutáni csúcsidőben ritkábban váltsanak. Megerősítették a kötött pályás közlekedést több vonalon is. Többek közt a Keleti pályaudvarig közeledő buszok, trolik is gyakrabban járnak.

Bár az ellenzéki pártok már előre közlekedési káoszt jósoltak, prognózisuk nem jött be. Hétfőn a legnagyobb reggeli csúcsban sem voltak komolyabb fennakadások - ahol igen, ott nem a forgalomrend változás, hanem balesetek miatt.

PestiSracok facebook image

Jól jellemzi a helyzetet, hogy az összes ellenzéki még a 444.hu is elismerte, hogy nem fulladt káoszba a 3-as metrófelújítás első napja. Idézik Horváth Csaba élő bejelentkezését az ATV reggeli műsorában. Nem kicsit sült fel a szocialista politikus, aki az Árpád-híd mellől magyarázta, hogy itt hamarosan mekkora dugó és fennakadás lesz. A műsorvezető, Vujity Tvrtko hívta fel a figyelmét, hogy a mögötte futó képen nem igazán ez látszik - mire Horváth Csaba kínos magyarázkodásba kezdett.

Tarlós István főpolgármester a TV2 Mokka című műsorában azt mondta, ekkora felújítást nem lehet észrevétel nélkül lebonyolítani. Ugyanakkor hiába reménykedtek sokan, hogy a felújítás megindulásával napokig beszélhetnek arról, hogy közlekedési káosz van. Hozzátette, hogy a 3-as metró északi szakaszának felújításával egy év alatt végeznek. Három év elteltével pedig a fővárosiak egy olyan 3-as metrón utazhatnak, ami 25-30 évre korszerűnek mondható és biztonságos tömegközlekedést biztosít.

Vezető kép: MTI

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Engem nem zavar, hogy egy olyan ember tetovált rám, akinek a világnézete különbözik az enyémtől – Portrébeszélgetés Dezse Balázzsal (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 17.
A háziasszonyok kedvenceként tartják számon, aki a cicák nagy rajongója és a főzés szerelmese. Mindemellett pedig kiváló újságíró, aki a magyar MTV-nél és az egykori Viva tévénél kóstolt bele a média világába, később viszont a politika felé fordult. Tette ezt annak ellenére, hogy soha nem akart a médiában dolgozni, de mindig mindenről meg volt és van a véleménye, amit meg akart osztani az emberekkel. Élt Kanadában is, és ott találkozott először a gender studyval, amit egészen másnak hitt, mint ami valójában. Azóta is sokat foglalkozik vlogjaiban és cikkeiben a társadalmi nem kérdésével és a hanyatló Nyugattal. Tetoválásai miatt kapott már megjegyzéseket a nézőktől, de szerinte ma már inkább az a különleges, ha valakire nincs valami varrva. Politikai beállítottsága miatt pedig nem várt irányból kapott egyszer durva kritikát, méghozzá attól a tetoválóművésztől, akinek munkáját a bőrén viseli. Ismerjék meg közelebbről a PestiSrácok.hu munkatársát, a The Right Brothers és a Dezse Vű alkotóját, Dezse Balázst.

Fatima, ahol mi, magyarok otthon érezzük magukat (Videó és galéria)

‎PS Riport 2023 augusztus 3.
Az Ifjúsági Világtalálkozó zsivaját otthagyva egy napra, elhagytuk Lisszabont, és elutaztunk Fatimába, a katolikus egyház második legnagyobb Mária-kegyhelyére. Erre a helyre éves szinten több mint ötmillió zarándok érkezik a világ minden tájáról, nem kevesen Magyarországról, ugyanis a helynek nagyon komoly magyar vonatkozásai is vannak. A kegyhely – ahol Mária 1917-ben megjelent – meglátogatása után felkerestük a Magyar Keresztutat és Kálváriát, és a Szent István-kápolnát amelyet főként az 56'-ban Magyarországról menekülni kényszerült magyarok adományoztak. Mindszenty József szobrához és a látnokok szülőházaihoz is ellátogattunk.