Pesti Srácok

Meztelenül mutogatta magát óvodásoknak egy férfi Érden, de a balos polgármester a pedofilt védi

Meztelenül mutogatta magát óvodásoknak egy férfi Érden, de a balos polgármester a pedofilt védi

Az elmúlt napokban súlyos pedofilbotrány rázta meg Érd városát, amelyet Csőzik László baloldali polgármester megpróbált eltussolni – derült ki az Origóhoz eljuttatott dokumentumokból. Május végén egy férfi teljesen meztelenül mutogatta a nemi szervét az egyik érdi óvoda játszóterének környékén, és azt kiabálta a gyerekeknek, hogy azt vegyék a szájukba. Az Origo a történtek kapcsán megkereste Csőzik Lászlót, aki elismerte: tudott a botrányról, és az eset után találkozott a meztelenkedő férfival, ugyanakkor azt állította, hogy a férfi amúgy nem ismerőse. Feljelentést azonban nem tett.

Bács István, érdi fideszes önkormányzati képviselő július közepén feljelentést tett a Pest Megyei Ügyészségén, mert egy pedofil férfi trágár szavak kíséretében a nemi szervét mutogatta az egyik helyi óvoda előtt a gyerekeknek.

– olvasható a dokumentumban. A feljelentés szerint az óvónők annyira megijedtek a magamutogató pedofiltól, hogy visszarohantak az épületbe. A fideszes képviselő szerint komoly hiba volt, hogy ezután nem a rendőrséget, hanem a városvezetést értesítették a történtekről, ugyanis ők egyértelműen az ügy eltussolásában voltak érdekeltek. A pedagógusok minden bizonnyal kötelességtudatból fordultak az érdi önkormányzathoz, hiszen ők a fenntartói az oktatási intézményüknek. A fideszes politikus szerint állításait igazolja, hogy miután értesítették a botrányos esetről, Csőzik László nem tett feljelentést, hanem inkább leszervezett egy találkozót a pedofíliával vádolt férfival. Bács István úgy tudja, hogy a megbeszélés kedélyes hangulatban telt, az egyeztetésről kiszivárgott információi szerint a DK-közeli városvezető csupán annyit kért beszélgetőpartnerétől, hogy többet ne csináljon ilyet – árulta el Bács az Origo felkeresésére. Szerinte nem véletlenül volt elnéző Csőzik, ugyanis a megvádolt férfival kifejezetten jó a viszonya. Magyarán – legalábbis a fideszes képviselő következtetése szerint – a Gyurcsányék klánjához tartozó polgármester politikai alapon hunyt szemet a botrány felett. A baloldali városvezetés teljesen elzárkózott, ugyanis a feljelentésben foglaltak szerint Tetlák Örs LMP-s alpolgármester sem akart tudomást venni az ügyről. Amikor június elején az óvodába látogatott, az ott dolgozók elmesélték neki a május végi történéseket. Tetlák ekkor a vállát megvonva annyit mondott: legközelebb vegyék fel videóra – áll a beadványban.

PestiSracok facebook image

A fideszes képviselő szerint az eset magába foglalja a szeméremsértés büntetőjogi tényállását, továbbá elengedhetetlen lenne vizsgálni a baloldali városvezetők felelősségét. Tudtak a feltételezett bűncselekmény megvalósulásáról, azonban kötelezettségüket megszegve eltussolták azt, mentették politikai támogatójukat – magyarázta, miért követel lépéseket az ügyben. Úgy látja, súlyosbítja a pedofilbotrányt, hogy az óvónők mellett a szülők nagy része is értesült a történtekről, azonban annyira félnek a polgármestertől, hogy nem mernek érdemben lépni. Az ügy az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályához került, ők pedig meglepetésre elutasították a feljelentést, annak ellenére, hogy az eset időpontjában a férfi valóban a kertjében tartózkodott, ahonnan a játszótéren tartózkodó gyerekek és óvodapedagógusok irányába szitkozódott, meztelenül.

– nyilatkozta Bács István az Origónak. A Fidesz érdi képviselője azt is érthetetlennek tartja, hogy Csőzik a botrány után korlátozta az óvódások és az óvónők mozgását, hogy ne zavarják a férfi nyugalmát. Ez is azt mutatja szerinte, hogy a baloldali politikus alkalmatlan a városvezetésre; most éppen gyerekeket és nőket hagyott cserben. Csak bízni tud abban, hogy a helyi rendőrség nem így tesz majd, és egy elfogulatlan, alapos vizsgálatban tisztázza az ügyet.

Forrás: Origo; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.