Pesti Srácok

Micsoda függetlenség! – Balos újságírókkal indul a 444 kiadójának „tényellenőrzője”

Micsoda függetlenség! – Balos újságírókkal indul a 444 kiadójának „tényellenőrzője”

Természetesen független, természetesen objektív az újonnan indított lakmusz.hu, a magyar tényellenőrző oldal. Minderről pedig ki más is gondoskodhatna, mint a 444 kiadója és egy balos újságíró csapat, akik majd megóvnak minket az álhírektől. Bizalomgerjesztő.

Elindult a 444 kiadójának tényellenőrző oldala, a lakmusz.hu. A csapat saját bevallása szerint olyan kijelentéseket és információkat vizsgál, amelyek széles közönséghez jutnak és jelentősen befolyásolják a közéletet. Azt írják, hogy különös figyelmet fordítanak a politikusok és egyéb közszereplők kijelentéseire. A tényellenőrzés módszertanával kapcsolatban azt írják, hogy elsősorban megbízható, elsődleges források alapján dolgoznak, a hivatkozásaikat pedig lehetőség szerint hivatkozva tüntetik fel a cikkekben. A lakmusz.hu sem zárja ki a bizonyos újságírói körökben kedvelt névtelen forrásokra való hivatkozás módszerét, de azt ígérik, hogy erre csak akkor kerül sor, „ha ezt a téma érzékenysége és a forrás biztonságának fenntartása indokolja”, és ha az állításait más, független forrásból ellenőrizni tudják – idézi a tényellenőröket a Mandiner.

A tényellenőrző szerkesztőség az Európai Bizottság támogatásával működik a Magyar Digitális Média Obszervatórium részeként. Ez az AFP francia hírügynökség, a 444-et kiadó Magyar Jeti Zrt., az ELTÉ-n működő Media Universalis Alapítvány és az ePressPack projektje. A lakmusz.hu csapata jelenleg három állandó munkatársból áll. A portál főszerkesztője a Direkt36 portálról ismert Zöldi Blanka. A csapat tagja Diószegi-Horváth Nóra is, aki a magát rendszerkritikusnak valló Mérce.hu főszerkesztője volt tavaly májusig. A harmadik munkatárs Neuberger Eszter, aki a 444-re és előtte az Abcúgra is írt. 444-es újságíróból a közreműködők között sincs hiány, így várható Herczeg Márk és Király András tényellenőrzéseinek megjelenése is. Szintén a Magyar Jeti holdudvarából érkezik Hegyeshalmi Richárd is, aki a Qubit nevű tudományos oldal munkatársa is. A lap igazgatásáért Erdélyi Péter felel, aki a 444-nél is hasonló feladatokat végez. A Media Universalis alapítványtól négyen írnak majd a lakmusz.hu-ra, és a csapat tagja lesz az egykori indexes, most AFP-s Záborszky Ede is, aki a Facebook magyarországi tényellenőrzője is.

Forrás: Mandiner; Fotó: lakmusz.hu/Botos Tamás

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.