Most épp a HírTV munkatársait fenyegeti, hogy belelöki őket a Dunába. Persze csak a testőrök gyűrűjéből teszi ezt a törpicsek. Ha egy-egyben testőrök és szektahívek gyűrűje nélkül kerülne szembe a HírTV bármelyik tudósítójával, nemhogy Heiter Dávidtól, de Adorján Kírától is úgy teleszarná a gatyáját, ahogy azt anno az Ötkertben tette.
De fosott ő már be Strasbourgban is. Október elején sajtótájékoztatót hirdetett meg, de aztán nem mert kiállni az újságírók elé. Akkor a Diákhitel Központ vezetőjeként kötött túlárazott szerződések lett volna kellemetlen téma, no meg hogy hogyan került az öccse a céghez, amellyel szerződött.
A sajtó előtt nincs akkora szája, mint a platóskocsi tetején… meg amikor a feleségét vagy az aktuális csaját alázza verbálisan. (És még ki tudja, hogyan…) De biztos, ami biztos, még a csajt is inkább azzal fenyegeti hogy a nyugdíjas kommandót uszítja rá. Valószínűleg Evelin még simán fel is pofozná…
Ja, erről a „nyugdíjas kommandóról” tudjuk, hogy büdös a szájuk; de nem csak nekik, hanem Petike egész szektájának. Mondjuk, ezt az egyet speciel el is tudjuk hinni a messiásnak. Tényleg van az ún. büdösszájú embertípus. Akinek nem az, hogy reggel bepállott szájszaga van, vagy amikor napközben nem iszik eleget, kiszárad a nyelőcsöve, és jön fel a reflux… hanem csorgó nyállal ül a Facebook előtt, és pszichopeti posztjai alatt vergődik egész nap. Na, ott aztán tényleg bejön egy szájszag… reggel, éjjel meg este.
A médiáról is tudjuk már, mit gondol Péterünk: „pont leszarja őket, a sok köcsögöt”. Mindegy, hogy melyik oldal sajtójáról van szó. Magyar Péternek már mindenki büdös. A rajongói, az EP-képviselői, és a korábban őt piedesztálra emelő balos sajtó is. Mert ha egyszer nem azt írják róla, hogy ő a legcsodálatosabb dolog a világon, a szeletelt kenyér megjelenése óta, hanem kicsivel visszafogottabban nyalják csak körbe a seggét, akkor rögtön őket is biztos Rogán irányítja.
Mindenkit Rogán irányít. Minden sarkon, minden bokorban, minden oszlop mögött, minden fa alatt ott van Rogán… Emlékszem, volt egyszer egy zseniális Tapsi Hapsi rajzfilm, amelyikben a szemfüles nyúl mindenféle karakternek beöltözött, és a legkülönbözőbb helyeken tűnt fel, ezzel teljesen meghülyítve a híres Steve Brodie-t, aki emiatt ugrott le a Brooklyn-i hídról. Mármint amiatt, hogy mindenhol nyulakat látott. (Steve Brodie amúgy tényleg leugrott a Broooklyn-i hídról, és meg is nyert ezzel egy fogadást.)
Na, Magyar Péter mindenhol Rogánokat lát. Lehet, emiatt egyszer ő is bekattan, és leugrik egy hídról. Történik-e tragédia…? Mindenkinek sokkal jobb lenne, ha hidakról ugrálna, és ezzel nyerne fogadásokat. Neki főleg. Mert most olyan magas épület szélén végzi a kaszkadőrmutatványait, ami jóval magasabban van a képességeinél. De mindig csak olyan mutatványokat végez, amikben nincs kockázat. De még csak bevállalás sem. Mindig csak a saját lakásmédiája, körteember és társai, a szekta, a hívek, a testőrök körében nagy csak a szája.
Ha már egy maroknyi ellentüntető is várja, rögtön megfutamodik. Mint pénteken Miskolcon, a gyermekotthon előtt. Ott készült a szokásos kamu-performanszai egyikére. Ahogy a kórházakban hőmérőzni szokott. Úgy látszik, most a gyerekek ügy szolgáltatta volna a hátteret az ego trip-je újabb állomásához. De nem mert odamenni, mert nem csak a szektája várta ott.
Mitől szarsz be legközelebb, Péter? Ha berepül egy poloska az ablakodon?
Vezető kép: PS/Hatlaczki Balázs
Facebook
Twitter
YouTube
RSS