A szokásosnál is kevesebb valóságalappal rendelkező, újabb lejárató cikk jelent meg szombaton reggel az ajkai kórházról. Az írás leközlője ezúttal szerzői anonimitás mellett, de “megbízható” forrásra hivatkozva – arra a veszprémi hír- és véleményportálra, amelyet a vezető- majd tulajdonosváltás után a megyei napilaptól kirúgott újságírók alapítottak – azt állítják, hogy 5-6 ember mondott fel egyszerre a bér- és munkaügyi osztályon, ami miatt a kórház dolgozóinak bérkifizetése is veszélybe került. Az ajkai Magyar Imre Kórház azonnal közleményben cáfolta ezt az álhírt és jogi lépéseket helyezett kilátásba. Azt írják, két kolléga távozott a bér- és munkaügyi osztályról, az egyikük közös megegyezéssel és azért, mert tartósan keresőképtelen állapotba került még négy hónappal ezelőtt. A másik szakember pedig november 30-ai hatállyal mondott fel, de két főállású dolgozót már fel is vettek helyettük.
A hazai egészségügy, azon belül kiemelten is az ajkai kórház hónapok óta az ellenzéki sajtó és az ellenzéki politikusok célkeresztjében van. A Magyar Imre Kórházról nyár óta jelennek meg vagy csúsztatásokkal teli, vagy teljesen valótlan álhírek – rendszerben, mintegy füzérre fűzve, a jelek szerint politikai indíttatásból. Ellenzéki politikusok zöme ugrott rá ugyanis ezekre a hírlapi kacsákra, amelyek színvonalukat tekintve egyenértékűek az állítólag Orbán Flórát szállító repülővel kapcsolatos kacsákkal.
A Jobbiktól a Demokratikus Koalíción át az LMP-ig a pártok rendszeres rágógumitúrája lett Ajka, ahol még személyesen is tartottak performance-okat az ellenzéki sajtó fényképezőgépei és kamerái előtt. A jobbikos Rig Lajos más érdemi téma híján már szinte naponta vizionálja a magyar egészségügy és persze az ajkai kórház összeomlását – aminek nyilván kell valami előzetes megalapozás, vagyis néhány vaskos fake news.
Először eszközhiányokkal riogattak a cikkek – amikor valójában 5 milliárdos fejlesztés történt a kórházban -, majd az intenzív osztály működésképtelenségét állították a nővérek felmondására hivatkozva. Ezután a fel nem robbant atombomba következett, miszerint műteni sem fognak tudni az ajkai kórházban, mert felmondott az összes aneszteziológus. De csak nem akart előállni az ellenzék szerint tuti biztos veszélyhelyzet.
Valaki kitalálta hát, hogy felmondott az egész munkaügy a bérszámfejtőkkel, és a kórház dolgozói nem fognak fizetést kapni. (Talán arra számítottak, hogy néhányan az intézményből beveszik az álhírt és sikerül valódi felmondásokat generálni?)
Az ajkai kórház vezetése megunta a hazugságcunamit és jogi lépéseket tesz az álhírszerzők és terjesztők ellen
Az ajkai kórházzal kapcsolatban október 19-én az esti órákban megjelent sajtóhír, amelyet rövid idő alatt több hírportál is felkapott, nem igaz – írja közleményében az ajkai kórház vezetése.
Hozzáteszik, hogy ezzel szemben az igazság az, hogy 4 hónappal ezelőtt a bér- és munkaügyi osztály egyik dolgozója, aki egészségkárosodás miatt munkakörét ellátni képtelen, tartósan keresőképtelen állapotba került. Az osztály egy másik dolgozója november 30-ával kérte jogviszonyának megszüntetését.
Az osztályon jelenleg már két új munkatárs dolgozik teljes állásban, így az osztály létszáma teljes, a munka zavartalanul folyik. Az október havi munkabérek kifizetésével kapcsolatosan fennakadás nincs.
A mai álhíresztelés – a közelmúltban az ajkai kórházzal kapcsolatban megjelent sajtóhírek fényében – egyértelműen a kórházban dolgozók mindennapi munkájának ellehetetlenítését célozza. Ez 600 fő és családja életét érinti, így erre, és az ehhez hasonló hazugságokra most, és a jövőben is határozott jogi lépéseket fogunk tenni
– áll a közleményben.
Az újabb hazugság annyira gyenge, hogy már szinte senki nem meri felvállalni
Az utóbbi napok megmutatták, hogy a fakenews-gyártásnak is van határa…
Talán ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy az ajkai kórházról kitalált legújabb hazugságokat első kézből már egyetlen komoly, országos ellenzéki portál sem merte megírni. Legutóbbi kísérletük ugyanis alapos melléfogásnak bizonyult, miután az öt távozó szerződéses (mellesleg durván másfélmilliót számlázó és milliós emelést követelő) aneszteziológus helyére rekordidő alatt több, mint tíz szakorvost hoztak. Ebből három közalkalmazotti státuszban, a többiek szerződéses viszonyban dolgoznak november elsejétől az intézményben.
Akárki is áll az álhírek terjesztése mögött, kénytelen volt beérni az állásukat vesztett, sértett dacújságírók blogjával, akiknek legalább megvan a mai vádaskodásból származó öröme.
Érdekesség egyébként, hogy a Veszprémkukac nevű oldal – amely magát független hír- és véleményportálként hirdeti – egyik szerkesztője Kész Zoltán álfüggetlen liberális volt országgyűlési képviselő korábbi munkatársa, személyi asszisztense. Az internetes oldal amellett, hogy a helyi ellenzéki politikus szócsöve, az elmúlt években arra specializálódott, hogy napi szinten mutassa be negatívan Veszprém városát, de úgy látszik, egy szaftos álbotrányért Ajkáig is hajlandó elmenni.
Vezető kép: Ajkai Kórház
Facebook
Twitter
YouTube
RSS