Lassan eltelt két hét az országgyűlési választás óta. Azóta természetesen mindenki az eredményt értékeli, minősíti, véleményezi pártállása, elköteleződése alapján. A balliberális térfélen különösen érdekes indoklások születnek a Fidesz–KDNP földcsuszamlásszerű győzelmére. Pedig a válasz a nyilvánvaló összetettsége ellenére is egyszerűbbnek tűnik, mint amennyire ezt a különféle ellenzéki politikusok, megmondóemberek és értékelők magyarázni próbálják.
Amint arról portálunkon is hírt adtunk, immáron minden szavazatot megszámoltak, így kialakult a végleges választási eredmény. A Fidesz–KDNP minden idők legnagyobb választási győzelmét könyvelhette el. Nem csupán amiatt mondhatjuk ezt ki, hogy az országos pártlistán hárommilliót is meghaladó szavazatot tudott szerezni, hanem azért is, mert a 106 egyéni választókerületből 87-et megnyertek a nemzeti pártszövetség jelöltjei, ráadásul ezek több, mint a felét abszolút többséggel. Ezek után nem meglepetés az sem, hogy a Fidesz–KDNP újra, immáron negyedszer is megszerezte a mandátumok kétharmadát, vagyis újabb négy éven keresztül alkotmányozó többségben lesz a nemzeti oldal a magyar országgyűlésben.
Természetes dolog, hogy egy ilyen megsemmisítő vereség után kutatni kezdi az okokat a vesztes. A választás óta eltelt időszakban számtalan tévéműsort néztem meg, valamint cikket, elemzést olvastam el az ellenzéki médiában. A vereség okainak boncolgatása közben – néhány üdítő kivételtől, például Mérő László korrekt véleményétől eltekintve – kizárólag ugyanazokat a mantrákat lehet hallani, amelyeket már a választás előtt, kvázi az esetleges kudarc elől előremenekülve is harsogtak. Kicsit olyanok most ott, a balliberális térfélen, mint voltak egykor a Bourbonok: semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek.
Politikai értelemben természetesen egymást vádolják. Nyilvános és mélyen szántó önkritikát gyakorolni, pláne lemondani egyikük sem képes, helyette a hatpárti szövetség számukra legtávolabb álló tagjának hangos ekézése zajlik. Leginkább Márki-Zay Péter a bűnbak, de volt, aki Gyurcsányt, mások az elmaradó Jobbik-szavazókat okolják. Van azonban valami, ami a régi: a balliberális oldalon, mint ahogyan azt megszokhattuk korábban, most sincs következménye semminek. Már legalábbis, ami a saját pártbéli pozícióikat, mandátumaikat illeti.
A Fidesz-KDNP egyedül megszerezte a mandátumok 67,84 százalékát a 2022-es országgyűlési választáson. Forrás: Nemzeti Választási Iroda
Megnyilvánulásaik között továbbra is a „trágyával etetett, fogatlan, elmaradott” vidéki emberek lenézése áll az első helyen, valamint az egyik legújabb divatfogalmuk, a véleménybuborék folyamatos hangoztatása. Szerintük a fő ok az, hogy a „zemberek” nem tájékozódnak, elhiszik a hazug orbáni propagandát, mert máshoz hozzá sem jutnak. Így aztán természetesen elhangzik az is, hogy mennyire lejt a pálya, és amúgy is a Fidesz önmaga számára kedvezően rajzolta át a választási térképet, ráadásul egyfordulóssá tette a voksolást. Más kérdés, hogy ezzel egyidejűleg egyre-másra látnak napvilágot az ellenzéki szavazatszámlálók azon véleményei is, miszerint szó sem volt csalásról. Az is rendszeresen elhangzik, hogy az „osztogatás” megtette a hatását, mert a „zemberek” megvehetőek azzal a kevéssel, amit kaptak a kormánytól.
Azért egy ekkora vereség után, amely ráadásul zsinórban a negyedik, talán érdemes lenne végre a baloldalon is elismerni valamit. Talán nem szakadna le az ég, nem dőlne össze a világ és egészen biztosan nem csökkenne ennél is mélyebbre az ellenzék támogatottsága, ha egyszer valaki végre nyíltan ki merné mondani azon a térfélen is, hogy tán esetleg azért is nyer folyamatosan kétharmaddal Orbán Viktor, mert egész egyszerűen jól kormányoz.
A választási térképpel és az egyfordulós választással is, mint indoklással, súlyos „baj” van. Ha ránézünk a térképre, akkor az látszik, hogy akárhol is húzódtak volna a választókerületek határai, mindenhogyan a nemzeti oldal nyert volna, és mindenhogyan elsöprő fölénnyel. A másik az egyfordulós rendszer, amelyre hivatkoznak, pedig ennek most bizony a kormánypártok lettek a vesztesei. Ahol ugyanis abszolút többséget szerzett a Fidesz–KDNP-jelölt, ott eleve nem is lett volna második forduló, ahol viszont ellenzéki győzelem született, ott a Mi Hazánk szavazói – amely szinte mindenütt a harmadik erő lett – valószínűleg a kormánypárti jelöltre voksoltak volna a második fordulóban, több helyen átfordítva ezzel az eredményt és Fidesz–KDNP-győzelmeket hozva ezekben a körzetekben is. Vagyis Mellár Tamástól kezdve Kunhalmi Ágnesen át egészen Vajda Zoltánig további egyéni mandátumokat bukott volna az ellenzék, amely így vélhetően egyszámjegyű egyéni mandátum begyűjtésére lett volna csupán képes.
Ami meg a magyarok megvehetőségét illeti: nem mintha a magyar társadalom rászorulna akárki védelmére is, de azért idézzük már fel a történelmünket egy kicsit. 1945 végén, a második világégés elképesztő pusztítása után alig fél évvel parlamenti választásokat rendeztek hazánkban, méghozzá a SZEB és a szovjetek erőteljes felügyelete alatt és elképesztő bolsevik propaganda mellett. Valóban szabad választásokról tehát szó sem volt. Az eredmény ennek ellenére önmagáért beszél: a jobboldali, nemzeti, keresztény értékelvű FKGP 57 százalékkal nyert, abszolút többséget szerezve a törvényhozásban. A kommunisták és a szociáldemokraták együttesen is alig kaptak többet, mint 30 százalékot, de ha a baloldali irányultságú Nemzeti Parasztpártot is idevesszük, akkor is éppen csak, hogy meghaladták a 40 százalékos eredményt. Még egyszer ki kell hangsúlyozni: egy világégés után voltunk, amelynek csak vesztesei voltak, és ami után szovjet szuronyok felügyelete, valamint erős balos propaganda mellett választottak a magyarok, és a mandátumok 60 százalékát mégis a jobboldal nyerte.
1990-ben is válaszottak a magyarok, méghozzá végre újra szabadon, több párt közül, amelyek között mindenféle irányultság ott volt, jobb- és baloldali egyaránt. Ez a választás négy évtizednyi kommunizmus, kádári agymosás és minden egyéb után zajlott le, vagyis, ha volt választás, ahol minden értelemben a baloldalnak állt a zászló, akkor az 1990-es az volt. Az eredmény mégis ugyanaz lett, mint 1945-ben: a népnemzeti MDF, valamint a vele ideológiai alapon koalícióra lépő KDNP és FKGP együttesen 60 százalékos mandátumarányt szerzett.
Ez két különleges élethelyzet, olyan, amely egy évszázadban, de lehet, hogy egy nemzet egész történelmében is csak kivételesen fordul elő, ám mégis mindkét alkalommal ugyanaz a végeredmény született: markáns, megkérdőjelezhetetlen jobboldali győzelem. A baloldal csak egyetlenegyszer, 1994-ben tudott nagyarányú győzelmet aratni, amikor a rendszerváltásba vetett hatalmas össztársadalmi remények után egy roppant nehéz korszak jött, és a Horn-féle balliberális oldal el tudta hitetni az emberekkel, hogy majd visszahozza a három forint hatvan filléres kenyeret. Ezt leszámítva a nemzeti oldal vagy nyerni tudott, vagy igen szoros versenyben maradt csupán alul. Ám a történelem igazolja, hogy amikor különleges idők jártak, akkor a magyarság mindig a nemzeti oldalba vetette a reményét. Ugyanez történt április 3-án is.
Az április 3-i választás eredményét mutató térkép önmagáért beszél: egységben az ország, a magyarság egyöntetűen a nemzeti oldal kezébe kezébe adta saját jövőjének alakítását! Ez óriási lehetőséget ad a magyar megmaradásra! Forrás: Nemzeti Választási Iroda
A Fidesz–KDNP elsöprő győzelmével, valamint a Mi Hazánk mandátumaival több mint 70 százalékos a nemzeti oldal jelenléte a következő négy év Országgyűlésében, mindezt úgy, hogy hatalmas, 70 százalékot meghaladó volt a részvétel. Ez vitathatatlanul és megkérdőjelezhetetlenül fejezi ki a választói akaratot. Egyben világosan megmutatja azt is, hogy hiába negyven év kommunista agymosási kísérlete, hiába az erre rárakodó húsz évnyi szélsőséges liberalizmus, még mindig nem lehetett kiirtani belőlünk azt, ami a lényegünk. Mi, magyarok többségében keresztény, nemzeti irányban képzeljük el hazánk sorsát, jövőjét. Nem véletlenül, ugyanis egyedül a nemzeti oldalon találni számunkra vonzó, távlatos jövőképet. Miután ehhez hozzájön a tizenkét éve bizonyított kormányzóképesség és az, hogy Orbán Viktor személyében egy rendkívüli képességű politikus vezeti a nemzeti oldalt, kijelenthető, hogy megvan a válasz az újabb kétharmadra.
Ha ránézünk a választási végeredményre, akkor ki kell mondani, hogy egy újabb, hatalmas lehetőséget teremtettünk magunknak. Ezzel a lehetőséggel élni kell. A kormánynak is, és nekünk, a nemzet tagjainak is, a magunk területén és a magunk eszközeivel. Ha így teszünk, nem csupán megmaradunk, de példát mutathatunk másoknak is, akik még nem kellően erősek, nem kellően bátrak ahhoz, hogy saját úton induljanak el és visszanyúljanak az évezredes keresztény értékrendhez.
Vezető kép: Magyarország választási térképe a 2022-es országgyűlési választás végeredménye alapján. Forrás: Nemzeti Választási Iroda
Facebook
Twitter
YouTube
RSS