Pesti Srácok

Orbán Viktor: a lázadás az élet természetes része

Elérkezett az MCC Feszt harmadik napja, és elérkezett a kormányfő előadása. A PestiSrácok.hu oldalán élőben követhetik Orbán Viktor pódiumbeszélgetését egyenesen az esztergomi fesztiválról.

Az MCC immár ötödik alkalommal szervezi meg a Fesztet, amely mára Közép-Európa egyik legjelentősebb intellektuális seregszemléjévé nőtte ki magát, 300 hazai- és nemzetközi szakértő részvételével, száznál is több előadással és hatvan élő zenei produkcióval. Az eseményen a kormányfő is részt vesz, Orbán Viktor miniszterelnök szombaton délután fél öt után panelbeszélgetést folytat Kereki Gergővel, a Mandiner online főszerkesztőjével. Portálunk, mint az megszokott, élőben közvetíti az eseményt.

A kormányfő élőben jelentkezik Esztergomból
A kormányfő élőben jelentkezik Esztergomból

A lázadás az élet természetes része

Orbán Viktor szerint Magyarországon kétfajta lázadás van, mert a fiatalok is olyanok, mint a felnőttek, hogy van közöttük liberális, meg vannak nemzeti érzelműek. És a liberális fiatalok azok a kormány ellen lázadnak láthatóan, illetve minden ellen, ami hatalom, és miután mi vagyunk kormányon tizenegynéhány éve, így most éppen mi vagyunk a célkeresztben.

A fiatalok egy másik része, ők a nemzeti gondolkodású fiatalok, ők is lázadnak, de ők a globális hálózatok, Soros Alapítvány, Brüsszel általában az országot elnyomni akaró nemzetközi erők ellen

– kezdte a miniszterelnök a beszélgetés elején. A kormányfő szerint a felnőttkorba lépés egy sor kérdéssel kezdődik: miből fogok élni, hol fogok élni, kivel fogok élni? A magyar kormány azonban ezekre a kérdésekre válaszokat ad. Orbán Viktor felsorolta, hogy milyen ajánlatuk van a fiataloknak:

Aki tanulni akar, annak diákhitel. Aki elmegy dolgozni, annak munkáshitel. 25 éves korig nem fizetsz SZJA-t. Ha hölgy vagy és szülsz egy gyermeket 30 éves korodig, akkor 30 éves korodig nem fizetsz szja-t. Most ha 18 éves vagy, csak itt Európában, sehol máshol, kapsz egy olyan hitellehetőséget, aminek a törlesztőrészlete olcsóbb lesz, mint a lakbér vagy az albérlet, és tulajdonos leszel 18 éves korodban, és elkezdhetsz építeni ott magadnak valamit, vagy a törlesztéssel megszerezni a lakásod.

– mondta.

Az ellenzék szorgosan hamisítja a közvélemény-kutatásokat

A tömkelegével megjelenő közvélemény-kutatásokra vonatkozóan a kormányfő úgy fogalmazott:

Van az amerikai szaknyelvben erre kifejezés, pushpolnak hívják, ami arról szól, hogy fölmérést nem azért csinálnak, hogy leírja a helyzetet, hanem hogy befolyásolja azokat, akik nézegetik a fölméréseket. Ez egy ismert műfaj, tanítják is a politikai iskolákban. Nem mondom, hogy nem kell rá figyelni egyáltalán, de nem szabad neki túl nagy jelentőséget tulajdonítani. Hogy lehet viszont képet kapni arról, hogy mi a valóságos közvélemény, mert az fontos, hogy mi a valóságos közvélemény. Kellenek olyan mérések, amelyek valóságos képet adnak a te helyzetedről, közkedveltségedről, választási esélyedről, egy-egy ügyről, ami éppen fontos és a közvéleményt izgatja. Mi dolgozunk ilyen közvélemény kutatásokkal. Nekem van egy világos képem arról, hogy hol tartunk most, és ebből kiindulva van egy elgondolásom arról, hogy mi a reális célkitűzés a soron következő választásra. Sokat fogunk dolgozni és nagyon fogunk nyerni, ezt tudom mondani nektek.

A miniszterelnök szerint azonban nem szabad kukába dobni az online teret, és hagyni, hogy az ellenzéki hazudozók ott garázdálkodhassanak. A politikáról való információszerzés és a politikai viták maguk azok kiegészültek a digitális térben zajló vitákkal. Az összes információ és a viták is felköltöztek a digitális térbe. Orbán szerint nem kiegészült a politika hagyományos világa egy új elemben, hanem az egész felköltözött egy új helyszínre. És ennek az új helyszínnek a sajátosságai mások. A nyelvi sajátosságai is, az érvelés logikája is, a gyorsasága is az információknak.

Ez egy új dolog. És ezt meg kell tanulni. Ha nincs meggyőző erő, akkor nincs szimpátia, akkor nincs támogatás és nincs győzelem sem. Ez egy nagy kihívás a jobboldal előtt, egy digitális honfoglalásra van szükségünk, hogy abban a térben is otthon legyünk és otthon érezzük magunkat és ott is meg tudjuk vívni a vitáinkat és el tudjuk mondani a gondolatainkat

– jelezte. Hozzátéve:

Sokan vagyunk, amikor összejövünk, és a végén mégis valami más közvélekedés van, mint amit mi természetesnek veszünk. Az említett digitális térben is otthon kell lenni. Ez egy komoly intellektuális feladat mindannyiunk számára, nem csak a miniszterelnöknek, hanem mindenkinek, akinek a haza üdve, az ország megvédése, az ország szuverenitása fontos. Mindenkit várok a digitális polgári körökbe

Háborúban nehéz növekedést elérni, de megcsináltuk

Orbán Viktor szerint a gazdaságról érdemes önmagában is beszélni, mint 10 millió magyar ember sorsáról, mert a gazdaság nem más, mint 10 millió ember gazdasági jövője, meg érdemes úgy is beszélni róla, mint politikai probléma milyen hatása van a választásra.

Ha azt akarjuk, hogy a magyar gazdaság erőteljes növekedési pályára lépjen, ahhoz először el kell érni a békét. Az Európai Unió országai rengeteg pénzt visznek Ukrajnába a háborúba, ilyen körülmények között magas gazdasági növekedést nem lehet elérni.

– szögezte le a miniszterelnök, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Magyarországnak mégis sikerült elérnie egy növekedést, ilyen körülmények között is:

Én nem tudok kiállni és azt mondani, hogy jól mennek a dolgok, hajrá, folytassuk. Én azt tudom mondani, látják az egész világban, különösen Európában, mint a kávézacc, föl van kavarodva minden. És ilyen körülmények között is megvédtünk mindent, amit elértünk, meg még néhány fontos dolgot meg tudtunk csinálni. Ennyit tudok vállalni. Többet nem tudok mondani, ha ez elég, győzünk, ha nem elég, akkor is.

– utalt a magyar kormány gazdaságélénkítő és családtámogató intézkedéseire.

Ha mindent elloptak, akkor honnan van pénzünk?

Érdekes paradoxonra hívta fel a figyelmet a baloldal korrupciós vádjaival kapcsolatban a miniszterelnök. Nevezetesen arra, hogy ha itt tényleg tombol a korrupció és kifosztanak minden magyart, hogyhogy az állami vagyon megkétszereződött?

Mióta kormányon vagyunk, 15 év alatt a magyar állami vagyon megkétszereződött. Nem megfeleződött, megkétszereződött. Ma az önök közvagyona, ami az önöké is, az kétszer akkora, mint 2010-ben volt. Ha ellopták volna, akkor nem így lenne, akkor a fele lenne. De nem a fele, hanem kétszer akkora

– hívta fel a figyelmet erre a tényre a miniszterelnök.

Minden háborúnak meg kell vizsgálni az okát

A kormányfő szerint az alapoktól kell kezdeni annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy mikor lesz béke, ez pedig ott kezdődik, hogy mi okozta a háborút. A miniszterelnök szerint ez az volt, hogy Oroszország nem hagyhatta, hogy a NATO a határáig terjeszkedjen.

Minden háborúban a hadviselésnek eszköze, hogy a hadviselők felett össze-vissza mondanak mindent a saját szándékaikról meg az ellenféléről. Kénytelenek vagyunk önálló értékelést kialakítani. A világpolitikában a fő rendezőelv az erőegyensúly. Országok vannak, hatalmak vannak, ezeknek erőik vannak és ezek az erők olyan arányt mutatnak egymáshoz képest, ami nyugalmat eredményez, egy erőegyensúlyt eredményez, és ez adja meg a békét, az építkezést, a gazdaságot és azt, hogy nincs háború. Ha az erőegyensúly megbomlik, abból általában háború szokott lenni. Nemzetközi jog szempontjából az ukránoknak van igazuk. Na, de a hatalmi erőegyensúly szempontjából világos, hogy mit csinálnak az oroszok, meg is mondták. Ütköző zónát fognak csinálni, ha nem egész Ukrajnából, akkor Ukrajna azon részéből, amely közel van Oroszországhoz, pontosan egy területet fognak elfoglalni, ahonnan már nem lehet belőni Oroszország területére. Megmondták, világos

– mondta, hozzátéve, hogy a konfliktus végét az álláspontja szerint csak egy dolog hozhatja el:

Nekem van egy külön bejáratú véleményem, ez pedig úgy hangzik ismerve mindkét szereplőt, jól ismerve mindkét szereplőt, hogy ennek a háborúnak nem lesz vége addig, amíg az Amerikai Egyesült Államok elnöke és az Orosz Föderáció elnöke nem ülnek le egymással és ketten egymással meg nem állapodnak. Itt sem a jog, sem a bonyolult diplomáciai műveletek nem vezetnek eredményre. Az kell, hogy a két nagyon erős, katonailag talán legerősebb vezetője a világnak leüljön és megegyezzen. És ne csupán az orosz-ukrán háborúról, hanem egyezzen meg minden olyan kérdésről, ami a világ számára fontos.

Addig segítünk az ukránoknak, amíg a magyar embereknek

A humanitárius segítségnyújtás kapcsán a miniszterelnök úgy fogalmazott: én is úgy vagyok vele, hogy ha megtámadnak egy országot, akármilyen okból is, Ukrajnát megtámadták, ha tudsz, segíts.

Amikor onnan a menekültek tízezrével naponta elindultak, akkor mi azokat mind befogadtuk. Mindenkit elláttunk, mindnek segítettük. Ma is van több tízezer ukrán itt Magyarországon. Igaz, mi vagyunk az egyetlen ország, amelyik azt mondta, hogy csak annyi segítséget kaphatsz az államtól, amennyit egy magyar. Ingyen pénz nincs. Márpedig ha mi most odamegyünk, adunk nektek pénzt, fegyvert, később meg katonát, abba mi is tönkre fogunk menni. És ezt nem kérheted tőled kedves barátom, ezt meg kell mondani egyenesen és világosan. Én azt a felelősséget, hogy akárcsak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom

– szögezte le Orbán Viktor. Ezután szóba került annak lehetősége, hogy az oroszok támadást indítanak egy NATO-tagállam ellen, de Orbán Viktor ezt irreálisnak nevezte. Mint mondta, az EU és a NATO mind gazdaságában, mind lakossága létszámában hatalmas előnyben van Oroszországgal szemben, így egy ilyen lépés teljesen kizárható, mert nincs olyan épelméjű ember, aki azt a kockázatot vállalná.

Nyaralás és Spiró

Az utolsó kérdés a kormányfő nyaralására vonatkozott, Orbán Viktor elmondta: mint minden nyáron, most is Horvátországba fog menni. 

Fölülök a kis vitorlásra, viszontlátásra, majd találkozunk két hét múlva

– mondta erről, miközben arra utalt, hogy a munkája „egy olyan meló, ami eszi az embert”. Megjegyezte: ha a politikai közösségének lesz egy alkalmasabb vezetője helyette a jövőben, akkor majd megengedhet magának hosszabb nyaralásokat is. 

Arról nem beszélve, hogy tulajdonképpen a legjobb korban vagyok. Azt hiszem, hogy ha kapok két hetet, akkor rendbe hozom magam. Erős hat-hét hónap áll előttünk, a legjobb formánkat kell futni, ha győzni akarunk. A nyáron rendbe kell magunkat hozni, mindenkinek javaslok egy nyaralással egybekötött edzőtábort

– összegezte a kormányfő, aki azt is elárulta: többek közt Spiró György Padmaly című, Táncsics Mihályról szóló regényét fogja olvasni nyári olvasmányként.

 

 

Ajánljuk még