Bár a magyar menekültügyi eljárás szigorítása óta, fél év alatt alig több mint háromszázan kaptak menekült vagy oltalmazotti státuszt Magyarországon, a Migration Aid pénzt és erőforrást nem kímélve szövögeti projekt terveit a magyarországi migráns paradicsomról: Szolidaritás Házáról, menekült faluról, logisztikai központról és üdülő táborról, azaz Tündérligetről. A 300-320 bevándorló jelentős része menne is tovább, vagyis alig maradnak olyan családok, akiket pesztrálhat a közel kilencezer önkéntes. Felmerül a kérdés, kiknek építene Soros György dollármillióból menekült falut, vagy épp Tündérligetet a határokon átívelő együttműködést hirdető civil szervezet, amelyik még a székhelyét is az Egyesület Királyságban jegyeztette be. A magyar embereket nézik hülyének, vagy valami egészen más van a háttérben, és az elmúlt napok cirkusza messze nem három kedves menekült család balatoni vakációjáról szól.
Az elmúlt hét egyik legjelentősebb híre, vagy legnagyobb hecce volt a Tündérliget, amit polgármesterek, újságírók és tévéstábok kerestek-kutattak lázasan napokon át Zala megyében. De nem találta meg senki, mert miután kiderült a Migration Aid hétvégére tervezett előkészítő akciója, össze-vissza hadovált a szervezet, Keszthelyből Zalavár lett, aztán 30 különböző helyszín, amit persze nem árulhatnak el, mert az adományozók inkognitóját óvják. Továbbra sem tudni, hogy ingyen használatba kaptak, vagy bérelnek, vagy vettek telket, esetleg telkeket, mert vezetőjük szájából mindegyik elhangzott már, ahogy az sem, hol üdülhet az a szerencsétlen három menekült család, akik épp hogy kiszabadultak az iszonyú tranzitzóna lelkükben örökre nyomot hagyó borzalmaiból, de a gyerekeik egyébként már magyar iskolában tanulnak…
De projekt már előre tudhatóan nagy siker, hiszen azóta, hogy a hírekbe került a Tündérliget, megszaporodott a felajánlások száma, most már valóban van ingatlan Keszthelyen, nem is egy, és az első mintájára szép sorban kiépülhet a többi Tündérliget is. De kiknek?
Annak a 300 menekültnek, akikből minimum 200 már ki tudja, merre jár, mert az első vonattal ment is tovább? A Migration Aid International honlapját nézve a tervszerűség, az egymásra épülő elemek elég szembetűnőek. Már előkészítés alatt a Szolidaritás Háza, ahol átmeneti szállást nyújtanak a menekülteknek, és segítenek a lakás és munkahely keresésben. Ugyebár célegyenesben a Tündérliget, az első, vagy az első 30, ki tudja – ahol elvileg néhány héten át üdültetik a bevándorlókat. Továbbá tervezés alatt a menedékfalu, ahol magyarok és menekültek élnek egymás mellett békében, ismerkedve egymás kultúrájával.
Tudatos kapcsolás – Tündér vezeti Európába a migránsokat
Egy olvasónk szúrta ki a párhuzamot a menekültüdülő, azaz Tündérliget és az Európa határok Nélkül civil szervezet tavasszal készült animációs kisfilmje között. A videóban, amit több nyelven is elkészítettek, éppen egy tündér szimbolizálja a megmentő Európai Uniót, aki varázsszőnyegén Európába vezeti a menekülteket.
A párhuzam már csak azért is érdekes, mert a propagandafilmet Fondation Hippocréne támogatta, amely szorosan együttműködik Soros György Nyílt Társadalom Alapítványával. A Migration Aid szintén többek közt a Nyílt Társadalom Alapítvány pénzén segíti és bátorítja a migránsokat.
Keletről védve vagyunk, de nyugatról érkezhetnek terrorista gyanús menekültek
Mivel józan ésszel belegondolva sehogy sem lehet ennyi elismert menekült Magyarországon, kíváncsiak voltunk, vajon fennállhat-e a lehetősége annak, hogy más uniós országok által befogadott, ott menedékjogot kapott migránsok érkezzenek a Migration Aid projektjeinek égisze alatt. Szánthó Miklós a jogállamiság működésével kapcsolatos kutatásokkal foglalkozó Alapjogokért Központ igazgatója szerint erre minden lehetőség megvan.
– A balkáni útvonalon érkezők Magyarországon az új szabályok miatt csak a tranzitzónákban tudnak menekültstátuszért folyamodni, és – mivel Szerbia felől érkeznek, ami biztonságos ország – a kérelmezőknek csak töredéke kap valamilyen státuszt hazánkban. Bár egységes uniós elvek vannak ebben a kérdésben, a magyar jogszabályok 2017 januárja óta jóval szigorúbbak, ezért eljárás is folyik ellenünk. Aki viszont menedékjogot kap, annak a jogai szinte megegyeznek a magyar állampolgárok jogaival, leszámítva a választójog egyes aspektusait, és néhány munkakör betöltésének lehetőségét. Viszont mivel több tekintetben egységes uniós szabályozás van érvényben, az a személy, aki valamely uniós államban menekültstátuszt kapott, a szabad mozgás jogával élve rövid idejű tartózkodásra jogosult más uniós államban is: olyan ez, mint egyféle turistavízum – mondta Szánthó Miklós.
Kérdésünkre, hogy ennek a rövid időnek a leteltével, mi a garancia egy tartózkodási engedéllyel nem rendelkező személy távozására, azt mondta, a gyakorlatban semmi, hiszen ennek folyamatos és automatizált ellenőrzése a határok nyitottsága miatt lehetetlen.
Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint a groteszk valójában az, hogy egyáltalán több ezer kilométer távolságból érkező szír vagy afgán személyek uniós menedékstátuszáról beszélünk. A genfi menekültügyi egyezmény lényege ugyanis az, hogy a menedékjogot minden menekültnek a hazájához legközelebb eső biztonságos országban kell kérni s kapni. Mégpedig azért, hogy amikor hazájában a háborús konfliktus véget ér, minél könnyebben haza tudjanak téri az adott ország állampolgárai, újraépíteni az országot. A menedékjog tehát nem egy globális szociális biztonsághoz való jog.
Jelen esetben azt kell mondanunk, hogy hazánkat a szigorított jogszabályok kelet felől védik a migrációtól, nyugatról nem – jegyezte meg Szánthó Miklós. Mint mondta, abszurd helyzet, de így van, hogy míg a magyar állam milliárdokat költ, hogy fizikai határzárral és élőerős őrzéssel, rendőrökkel, katonákkal őrzi a határainkat, minimalizálva a terrorveszélyt Magyarországon, addig más uniós tagállamok óvatlansága miatt nyugatról elviekben bármikor bejöhetnek az országba terroristagyanús „menekültek”. Mindazonáltal a biztonságunkra a garancia a fokozott és jól szervezett közbiztonság, amit a Vizes Világbajnokságon is bizonyított – hangsúlyozta Szánthó, hozzátéve, hogy a Migration Aid tevékenysége a bizonyíték arra, hogy az ún. „civilek” igenis részt vesznek a migránsok Európán belüli mozgatásában.
Több millió menekült jutott be Európába – Egy millióról nem tudni, hol van
2014 és 2016 között az Erostat statisztikai adatai alapján több mint 3 millió migráns érkezett Európába. 2015-ben 307.500-an, tavaly pedig 755.000-en kaptak menedékjogot az Európai Unió valamely országában. Visszatoloncolásokról nincs adat, az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség szerint az elutasítottaknak kevesebb mint a felét tudták visszaküldeni a tagállamok. Napjainkban több millió muzulmán vallású bevándorló él Európában, jelentős részüket nem követik nyomon, eltűnnek a rendszerben.
Az unió országai sorra ismerték fel mekkora nemzetbiztonsági kockázat a népvándorlás, ami az Iszlám Állam dzsihadistái terjesztésének melegágya. Éppen egy brit jelentés mutatott rá, hogy nagy számban jutottak be olyan muzulmánok Európába, kaptak menekült státuszt és letelepedési engedélyt, akik már korábban is követtek el terrortámadásokat. 2015-ig csak Nagy-Britanniában 178 muzulmánt tartóztattak le bűncselekmények elkövetése miatt, közülük 104-et terrorista cselekményekért.
Nemzetbiztonsági ügynökségek szerint legalább 20 olyan muzulmán terroristákból álló sejt található Belgiumban, Franciaországban, Hollandiában és Németországban, amelyeket az Iszlám Állam bármikor aktivizálhat.
Magyarország a magyar kormány következetes bevándorlás politikájának köszönhetően, a kerítésnek és az élő erős határőrzésnek köszönhetően lassan az utolsó biztonságos ország Európában. Miközben az ország vezetői az unióval naponta megharcolva állják útját migráns áradatnak és a kötelező betelepítési kvótának, jön egy Migration Aid, zászlajára tűzött „szeretet” és „szolidaritás” jelszavakkal, hogy orvul verje keresztül rajtunk a Soros-tervet, s ha máshogy nem megy, hát kerülő úton lopja be városainkba, falvainkba, életünkbe a potenciális veszélyt jelentő menekülteket.
A liberális ellenzéki média pedig mindent elkövet, hogy megfordítva a szerepeket, ezt a civil szervezetet állítsa be az emberség és szolidaritás mintájaként, és embertelen, gyűlölködő és gyűlöletkeltő machinátoroknak a hazájukat és a rájuk bízott lakosság biztonságát óvó polgármestereket.
Az Iszlám Állam újabb európai terror akciókra készül
Eközben újra videó üzenetet küldött az Iszlám Állam, melyben egy brit akcentusú terrorista közli Donald Trumppal, az USA elnökével, akit napjaink új fáraójának nevez:
Lehet, hogy a szemeteket Rakkán és Moszulon tartjátok, de a mi tekintetünk Isztambulra és Rómára vetül. Az otthonaitokban mészárolunk le titeket! Meglátjátok!
Az elmúlt két évben több mint 70 terror cselekmény gyanús merénylet, támadás történt Európában, jelentős részük egyértelműen vallási motivációjú, iszlamista támadás volt. Az elkövetők számtalan esetben nyomon követhetően az utóbbi évek bevándorlási hullámával érkeztek.
A Mandiner májusi összeállítás szerint az iszlamizmussal egyértelműen kapcsolatba hozható elkövetők közül a legtöbben, 16-an „franciák”, azonban közülük mindössze egy nem rendelkezik bevándorló háttérrel, a további 15 merénylő közül 8 algériai, 2 mali, 2 marokkói, 1 burundi, 1 réunioni, 1 pedig tunéziai származású. A francia állampolgárságú elkövetőket a „németek” követik, ez 9 támadót jelent, akik közül szintén mindössze egy személynél lehet feltételezni, hogy nincs bevándorló háttere. A „brit” elkövetők 5-en voltak, mindannyian Nagy-Britanniában születtek, ugyanakkor mindegyikük bevándorló hátterű. A belgáknál 4 elkövető mindegyike bevándorló, 3-an marokkói származásúak, 1 további elkövető esetében pedig csupán az arab származást hozták nyilvánosságra.
Vezető fotó: PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS