Pesti Srácok

Újabb munkatárs mondott fel a 444-nél – ezúttal Miklósi Gábor hagyta ott a Soros-blogot

Újabb munkatárs mondott fel a 444-nél – ezúttal Miklósi Gábor hagyta ott a Soros-blogot

A Media1 információi szerint Miklósi Gábor, a 444 egyik fontos szerkesztője, a régi Index egykori főszerkesztő-helyettese is távozik a portáltól, ahonnan egy középvezető elfogadhatatlan viselkedése óta sorra mennek el a szerkesztőség különböző emberei. Miklósi távozásával hatra nő a rövid időn belül távozók száma, bár voltak időközben újonnan csatlakozók is – írja a Media1.

Miklósi Gábor 2020 őszén azután igazolt a 444.hu-hoz, hogy előző munkahelyénél, az Index.hu portálnál Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátása után tömegesen távoztak a stábtagok. Miklósi egyike volt azoknak, akik nem az akkor formálódó Telexhez, hanem a régi indexesekről leválva önálló útra lépve, egy másik laphoz mentek. Most azonban Miklósi közel három év után újra állást vált, amiben a Media1 úgy tudja, jelentős szerepe van annak a belső válságnak, ami egy középvezető elfogadhatatlan, egyeseket bullyingra emlékeztető viselkedése után alakult ki a 444-nél és ami már több fontos munkatárs távozásához vezetett, de az esetleges félreértések elkerülése végett nem árt hozzátenni, hogy nem Miklósi volt a bullyinggal megvádolt munkatárs. A távozás bejelentése után nem sokkal a Direkt36 nevű oknyomozó portál a Facebookon jelentette be, hogy szeptembertől hozzájuk csatlakozik Miklósi Gábor, akire szerkesztőként és riporterként is számítanak.

Miklósi Gábor neve onnan is ismerős lehet sokaknak, hogy ő volt az az indexes munkatárs, aki a Puskás Aréna avatómeccsén nem állt fel az Ismerős Arcok elnevezésű zenekar Nélküled című számára, és ezt megemlítette a stadionavatóról készített riportjában.

Forrás: Media1.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.