direkt36
Százhúszmilliós értékpapír-állományt halmozott fel tavaly a Soros által pénzelt portál
A Direkt36 nevű portált többféleképpen is finanszírozzák külföldről. Egyik fő támogatója Soros György, de rajta kívül is komoly összegeket kap másoktól. Gulyás Mártonhoz hasonlóan a Direkt36 munkatársait is képezték a tengerentúlon - számolt be a Magyar Nemzet. A lap rámutatott, hogy a részben amerikai pénzügyi hátterű lap tavaly vegyianyag-elosztó központtal riogatott, amely jogerős bírósági döntés szerint is álhírnek bizonyult.Tülekedés a spájzban
Talán nem mondok azzal újat, hogy a nagyhatalmak és szövetségeseik oda-vissza lehallgatják, megfigyelik, meghackelik egymást. Különösen igaz ez a húszas évekre, amikor is egy világkorszak épp recsegve-ropogva múlik el, és formálódik a helyében egy új, egy következő - s, talán egy utolsó - világrend. Mondhatnánk, hogy az oroszok már a spájzban vannak, de az igazság az, hogy oda nem férnének be az amerikaiaktól, mert nagy most ott a tülekedés.Tűzfalcsoport: Hamász-közeli forrásra hivatkozik a balos sajtó
A Tűzfalcsoport hívta fel arra a figyelmet, hogy előszeretettel hivatkozik a balos sajtó egy magyar állampolgársággal is bíró, bangladesi származású étteremtulajdonosra, aki egyébként aktívan segítette az Izraelre lecsapó és több száz ártatlan ember életét kioltó Hamász nevű terrorszervezetet. A tényfeltáró portál kiemelte, hogy a hivatkozott személy meglepő helyeken jelent meg a magyar nyilvánosságban.Politikai Pankráció – Ha a kórházi fertőzésekről adatokat ad a kormány, akkor pánikot kelt, ha nem, akkor titkolózik? (Videó)
A Direkt36 nevezetű portál megjelentetett egy cikket, amelyben arról írnak, hogy egyre több a kórházi fertőzésben elhunyt beteg, de a kormány ezzel kapcsolatban ahelyett, hogy lépne, inkább titkolózik. A Politikai Pankrációban erről vitázott Balogh Gábor újságíró és Ambrózy Áron kollégánk. Utóbbi megjegyezte, hogy akár az is lehetne a cikk címe, hogy Orbán embereket öl, majd az írást szétcincálva felhívta a figyelmet arra, hogy a TASZ, amely az adatokat kikéri, egész nap csak ilyen kérvényeket fogalmaz meg, ezzel rengeteg feladatot adva a hivatali dolgozóknak, akik ha csak egy napot késnek a válasszal, már jön is a cikk arról, hogy a kormány titkolózik. Ráadásul adatokat közölnek a szervezettel, ami mellé nem adnak külön értelmezést, ennek eredményeként pedig a "biostatisztikusok" akár félre is értelmezhetik ezeket az adatokat. Balogh Gábor szerint viszont gyanúra ad okot, hogy ezeket az adatokat ki kell perelni. Ugyanakkor érthető, hogy nem akar az egészségügy pánikot kelteni, viszont így átveszi a helyét a hírnek a pletyka, és ha egy kórháznak rossz a híre a szóbeszédben, az emberek nem mernek majd odamenni akkor sem, ha komoly bajuk van.Újabb munkatárs mondott fel a 444-nél – ezúttal Miklósi Gábor hagyta ott a Soros-blogot
A Media1 információi szerint Miklósi Gábor, a 444 egyik fontos szerkesztője, a régi Index egykori főszerkesztő-helyettese is távozik a portáltól, ahonnan egy középvezető elfogadhatatlan viselkedése óta sorra mennek el a szerkesztőség különböző emberei. Miklósi távozásával hatra nő a rövid időn belül távozók száma, bár voltak időközben újonnan csatlakozók is – írja a Media1.Így működik a dollármédia: Soros rengeteg pénzt fizet egy magyar propagandaoldalnak, hogy az ő érdekeit szolgálja
Decemberben a régi indexesek blogja, a Telex bejelentette, hogy a most induló „oktatási" projektjüket az amerikai DRL (Bureau of Democracy, Human Rights, and Labor) - amely az amerikai külügyminisztérium alá tartozik - közel 300 millió forinttal támogatja. Mindez az összeg azonban messze nem a teljes külföldi támogatásuk. Ugyanis a Direkt36 nevű partneroldaluk hosszú évek óta Soros-pénzekből él – számolt be az Origo.A Karácsony stábjából örökölt magyar és amerikai „szakértők”, továbbá a pártok szúrták el a baloldal kampányát MZP szerint
Nem én döntöttem a napi kampánykérdésekben, hanem már sok kampányt levezető magyar és amerikai kampányszakértők (akiket a Karácsony-stábból örököltünk), valamint a hatpárti napi értekezlet, ahol én nem voltam jelen – így mentegetőzött közösségi oldalán Márki-Zay Péter, aki képtelen feldolgozni, hogy egykori szövetségesei és a baloldali sajtó őt okolja a választási kudarcokért. A baloldal láthatóan nem tette még túl magát a katasztrófán. A „külföld” meg láthatóan elengedte MZP kezét – nem vele képzelik el a ráfordulást az ötödik kétharmadra.A Hobbista bemutatja a CIA új kedvencét, Gyurcsány Ferencet – Politikai Hobbista Jónás Lászlóval (Videó!)
Váratlan fordulat történt: Ukrajna nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált. Méghozzá a Sargentini-módszer segítségével, mert mivel ők az új "currentthing", ezért nem is győzhetett más. Ehhez az sem nagy ár, ha pár ország másra leadott szavazatait hozzájuk kell számolni. A jóeNberség sosincs ingyen. Ja, és a Kapitány visszatért és pártot alapított. És a tőkésrécék fajtáinak megkülönböztetése is nagyon fontos, sokkal fontosabb, mint a Kapitány.Pegasus-ügy újratöltve: felmerült a bűncselekmény gyanúja, titkos nyomozást indítottak Portik volt ügyvédje ügyében
Teljesen törvényesen figyelhették meg a Prisztás-gyilkosság miatt jogerősen 15 évre ítélt H. István védőügyvédjét, Patócs Ilonát – legalábbis ez derül ki a portálunk által megismert, a titkosítás alól nemrég feloldott dokumentumból. Az ügyvédnő korábban azt nyilatkozta a Direkt36-nak, hogy a megfigyelése csupán a szlovák bérgyilkossal, Jozef Roháčcsal függhet össze, az eset miatt pedig jogi lépéseket tesz, de a PestiSrácok.hu által megismert, titkosított, majd a minősítés alól feloldott jelentés más megvilágításba helyezi a történteket.Ajánljuk még