
Ez volt a jelszava a párizsi kommün kikiáltásakor 1871 március 18-án a magukat forradalmároknak tartó francia kommunistáknak, anarchistáknak. Semmiféle erőszaktól, vérengzéstől, törvénytelenségtől nem riadtak vissza, mert úgy tartották, hogy ez a kommün érdekeit szolgálja. Százötvenkét éve a kommünárok első gondja volt, hogy a rémuralom eszközeit kezükbe kerítsék, a rendőrséget, a párizsi fogházakat…
Közülük került ki a legelszántabb és leggonoszabb két ember, Raoul Rigault és Ferré, akik valósággal örömüket találták ellenségeik kínzásában és a vérengzésben. Elődeik, ideáljuk, mint 1793-ban a jakobinusoknak a Nagy Francia Forradalom (1789) alakjai közül Marat és Hébert voltak.
A párizsi gyújtogatók
Miért is írom ezt? Mert kezembe került a Patrióták reprint kiadásában Rákosi Viktor könyve, A párizsi gyújtogatók. Rákosi Viktort A korhadt fakeresztek (1848-49 forradalom hősi halottairól) és Az új fakeresztek ( az I. világháború elesett ártatlan magyar katonák sírjairól) című könyveiről ismerjük leginkább. A párizsi kommün rémisztő történetét -A párisi gyújtogatók- az író 1911-ben jelentette meg néhány évvel megelőzve az 1917-ben kitört bolsevista forradalmat és az 1919-ben kirobbant magyar tanácsköztársaságot, a véres kommünt, amelyet szintén a kommunisták rémuralma követett: a rombolás, a pusztítás, a mindent átható gyűlölet, amely szörnyű polgárháborúba, nyomorba taszította az akkori francia, majd orosz és magyar társadalmat. A könyvet újra kiadásban Hetzmann Róbert szerkesztette, s mint a Patrióták elnöke írja, hogy a történészek a párizsi kommünt tartják a világ első kommunista diktatúrájának, noha a nyolc évtizeddel korábbi nagy francia forradalom lényegét tekintve megfelelt a bolsevizmus kritériumainak.
Hogy miért kell erre újból és újból emlékeztetnünk magunkat? Mert a történelem folyton s folyton megismétli önmagát s az emberek nem tanulnak belőle. Előzményként még megemlíthetjük a két kommunista, főpróféta, Marx és Engels 1848-ban kiadott Kommunista Kiáltványát. Ebben nem csak azt írják meg, hogy Kísértet járja be Európát- a kommunizmus kísértete, hanem azt is leszögezik, hogy:
A kommunisták nem titkolják nézeteiket és szándékaikat. Nyíltan kijelentik, hogy céljaik csakis minden eddigi társadalmi rend erőszakos megdöntésével érhetők el. Reszkessenek az uralkodó osztályok egy kommunista forradalomtól.
Ez világos beszéd volt. A kommunista elvtársak máig ehhez a meghatározáshoz tartják magukat – neomarxisták, neoliberálisok, globalisták – csak azzal a kis különbséggel, hogy azokat is terrorizálják, tönkre teszik, akik a hatalomra segítették őket, a munkásságot, a parasztságot, az értelmiséget, a polgárságot, magyarán a nemzetet.
Figyelmeztetés a kommunisták veszélyességéről
Rákosi Viktor ezzel, az 1911-ben írott könyvében szinte megérezte, figyelmeztetni akarta a magyar társadalmat, hogyha hozzánk is elér a kommunizmus valósága, akkor mi fog következni. Vegyük sorjában. Hogyan tudnak hatalomba kerülni a kommunisták, a bolsevisták, az anarchisták, a mindent lerombolók? A párizsi kommünárok úgy ragadták meg a hatalmat, hogy a francia-porosz háborúban, 1870. szeptember 2-án a sedani csatában a franciák döntő vereséget szenvedtek. A császárság megbukott, III. Napóleon fogságba került, Elzász-Lotaringiát át kellett engedni a németeknek. Erre a republikánus érzelmű párizsiak kikiáltották a köztársaságot. Ez történt egy katonailag legyengült Franciaországgal. Ez ismétlődött meg 1917-ben egy katonailag megtépázott Oroszországgal, amikor a lenini bolsevisták ragadták meg a hatalmat. Nem különben az Osztrák-Magyar Monarchia szétesésével 1919. március 21-én egy maroknyi galileista, szabadkőműves Károlyi Mihállyal az élen átjátszotta a hatalmat a leninista Kun Bélának, Szamuely Tibornak és a Jászi Oszkárék-féle társaságnak. A kommunisták mindhárom esetben úgy kerültek hatalomba, hogy sunyi módon kivárták a fennálló hatalom meggyengülését. S még egy. Kihasználták az emberek hiszékenységét, az irigységet, gyűlöletet mindenki ellen, aki gazdagabb, tehetősebb, s kihasználták a zűrzavart. Ígértek fűt-fát, jólétet. Tudjuk mi történt.
Amikor megláttam Rákosi Viktor könyvének borítóját -,, A párisi gyújtogatók”- a lángokban álló Párizst, akkor felületesen azt hittem, hogy lám, milyen gyorsan megjelent egy könyv a néhány hete autókat, üzleteket felgyújtó, fosztogató, erőszakoskodó migránsokról, a párizsi külvárosi lumpenek lázadásáról. Közelebbről nézve jöttem rá, hogy kísérteties a hasonlóság, ugyanis a franciák több mint másfél évszázad után sem tudtak kigyógyulni anarchista látomásaikból, világot megrengető szokásaikból. A felvilágosodás (1789), a vélt szabadság kivívása, Európa szétverése, szétszedése, nemzetek megalázása, a migránssimogatás, a migráns milliók befogadása (1871, 1919-versailles-i, majd 1920. trianoni békediktátum, 1947. párizsi béke, 1968. diáklázadás, végül a XXI. század, 2015…) csak ürügy egy újabb borzalmas korszak eljöveteléhez. Eddig megismertük – a magyarok sajnos háromszor – Kun Bélától Rákosin át Kádárig a kommunista diktatúrák természetét. Szellemiségüket a féktelen ateizmus, az osztályharcos szemlélet formálta, amely átcsapott olykor a kisebbségek üldözésébe. Ami súrolta a faji megkülönböztetést – tatárirtás, magyarok üldözése, gyilkolása… – csak ezt a komcsik, a világmegváltó liberálisok mindig is tagadták. Azt hirdették, hogy a magántulajdon nem becsületes dolog, hanem lopás. Csak azt felejtették hozzátenni, hogy a kommunistánál, a balliberálisnál nagyobb tolvaj nincs a kerek világon. Államosítás ürügyén szétlopták a közvagyont, magánvillákba, mások tulajdonába beköltöztek. Nem véletlen, hogy az 1950-es évek Magyarországán az volt a ,,proletárhatalom” mondása:
ami a tiéd, az az enyém, ami az enyém, ahhoz semmi közöd.
A kommunisták fő ellenségei a keresztények
Ezt a példát adta az utókornak a párizsi kommün. A fő ellenség a kereszténység, a papság lett. Templomok lerombolását, középületek felgyújtását vették tervbe, amit részben végre is hajtottak. Lángok martalékává vált műkincseivel együtt a Tuileriák palotája, a Notre-Dame székesegyházat is felgyújtották, de végül sikerült eloltani a tüzet. Kissé késve, de néhány éve sikerült felgyújtani az ikonikus Notre-Dame templomot, ami súlyos károkat szenvedett. Máig nem bizonyosodott be, hogy iszlám terroristák keze volt-e benne? Mindenesetre az iszlám megállíthatatlan terjedése Franciaországban súlyos károkat okoz a kereszténységnek, a francia s az európai kultúrának. A vallástalanság, a kereszténység meggyengülése eljutott mára odáig, hogy az iszlám vallás erősebb, mint a kereszténység Franciaországban, katolikus papokat gyilkolnak meg Allah nevében szertartás közben, rabbikat is, szinte minden következmény nélkül.
Amikor a kommünárok meggyilkolták Párizs katolikus érsekét, Darboy-t, a franciák főpásztorát a csőcselék ovációja közepette, az jelzés volt a jövőre vonatkozóan. Egyébként a ,, forradalmárok” az érseki aranykeresztet a vérében fekvő halott nyakáról leakasztották, ujjáról az ametiszt gyűrűt nemes egyszerűséggel lehúzták. Az orosz ortodox egyház már az 1917-es októberi orosz forradalom utáni első napokban a hatalom egyik célpontjává vált, mivel a vallás súlyos ellenforradalmi tényezőnek számított az ateizmust propagáló kommunisták szemében.

Párizs, 1871. Barikád az egyik párizsi utcán a párizsi kommün idején, 1871-ben – reprodukció.
(MTI/INT)
A bolsevisták az egyház teljes vagyonát államosították, sok templomot és kolostort leromboltak vagy világi célra alakítottak át, a közel 30 ezer templomból és kolostorból összesen 500 maradt az ortodoxok használatában. A személyes bosszú sem maradt el: Lenin utasítására 28 püspököt és közel 1200 papot legyilkoltak. Sztálin alatt az elnyomás fokozódott: összesen 130 ezer papot vittek koncentrációs táborba, kétharmaduk meghalt. De volt kitől tanulniuk, a francia kommunistáktól. A párizsi kommün két hónapig tartó uralma alatt bezárták a katolikus templomok nagy részét vagy forradalmi klubokká alakították át. A dominikánusokat érte a legkegyetlenebb erőszak. A felkelők azt hitték, hogy a tanító dominikánus szerzetesek kolostorában rengeteg pénz van. Betörtek és felkoncoltak tizenhárom dominikánust.
Szokták mondani, hogy a kommunista különleges anyagból van gyúrva. Inkább azt mondanám hasonló anyagból. Nem szabad elfelejteni, hogy a magyar kommunisták is fő ellenségüknek a keresztény egyházat tartották. Kun Béláéknak, Szamuely Lenin-fiúinak nem sok ideje volt, de gyilkolták a katolikus papokat, templomi kegytárgyakat raboltak. Ennél több ideje – 45 év- volt Rákosi Mátyásnak és Kádár Jánosnak. Államosították a keresztény egyházi iskolákat, tulajdonokat, felszámolták a szerzetes rendeket. A kommunista ÁVO, ÁVH, majd politikai rendőrség több száz Istenben hívő papot gyilkolt le, üldözte és börtönbe vetette őket. A leghíresebbek, mint Mindszenty József hercegprímást kegyetlenül megkínozták, Grősz József katolikus érseket szintén, de börtönbe került számos katolikus püspök, nem kegyelmeztek a református egyház püspökének, Ravasz Lászlónak, Ordass Lajos evangélikus püspöknek sem. Földdel egyenlővé tették a Regnum Marianum templomunkat, helyére a kommunista népirtó Sztálin szobra került.
A kommunista vezérek mindig a kétes egzisztenciák közül kerültek ki
Tanulságos, amit Rákosi Viktor írt A párisi gyújtogatók könyvében, hogy kikből is tevődött össze a kommün vezérkara. Mint írja, gyári munkások, kisiparosok, félbemaradt ügyvédjelöltek, zugújságírók, akik, mert érvényesülni nem tudtak, és ezért a társadalmi rendet tették felelőssé. A sajtóval kapcsolatban hozzá tette még, hogy a nép lelkét nem szabad mérgezni hazudozással, rágalmakkal és tekintélyek oktalan lerombolásával. Milyen ismerős szavak ezek 1911-ből?

Budapest, 1910-es évek Jászi Oszkár, a polgári radikalizmus vezető alakja – reprodukció. A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen. MTI Fotó/Reprodukció
Kik árulták el 1918- ban 1919-ben Magyarországot? Kik robbantották ki a patkánylázadást és hozták létre a véres kommünt? Vegyük sorra az elvtársakat: Egyfelől az Est, a Népszava, a Pesti Napló és a Világ újságírói, mint például Kéri Pál, Göndör Náthán, Pogány József, Szamuely Tibor, Kunfi Zsigmond, Bíró-Blau Lajos, Jászi-Jakubovics Oszkár, Gábor Andor és még sokan mások. De ott voltak a Galilei körösök, a szabadkőművesek, mint Ducyska Ilona, Szabó Ervin, Lukács György, Pogány József – a Tisza István gyilkosság kitervelői-, Károlyi Mihály, Kun Béla, Fényes László, Korvin Ottó és a többiek. Mind meglovagolták a lehetőséget egy vesztes háború után, majd átverték a kilátástalanságukat érző tömegeket.
Aztán persze a rabolt javakkal külföldre menekültek
Aztán a dicstelen 133 véres nap után, mint patkányok elmenekültek a vérző Magyarországról. Ezt tették a francia kommunisták is. Rákosi Viktor írja, hogy a kommünnek volt magyar tagja is, Frankel Leó, óbudai születésű fiatal ékszerész személyében, aki miniszteri állást is kapott. Érdekes, Budapesten még mindig van utca róla elnevezve. Pedig Frankel is menekült a párizsi süllyedő hajóról, amikor már égett a lába alatt a talaj. De a kommunisták mind ilyenek. Patkányként a felelősség elől elmenekülnek és folytatják romboló munkájukat, ahol abbahagyták. Erről mi is tudnánk mesélni 1919 augusztus elsejétől.

Budapest, 1919. április A Tanácsköztársaság (1919. március 21 – augusztus 1.) népbiztosai tablóképen. Felsõ sor (b-j): Kun Béla külügyi és hadügyi, Pogány József külügyi, hadügyi, majd közoktatásügyi, Szamuely Tibor helyettes hadügyi és közoktatásügyi, Böhm Vilmos szocializáló és hadügyi népbiztosok. Középsõ sor (b-j): Hamburger Jenõ földmûvelésügyi, Kunfi Zsigmond közoktatásügyi, Landler Jenõ belügyi, kereskedelmi, vasúti és hajózási, Lukács György közoktatásügyi népbiztosok. Alsó sor (b-j): Fiedler Rezsõ hadügyi, helyettes munkaügyi és népjóléti, Vágó Béla belügyi, vasúti és hajózási, Szántó Béla helyettes hadügyi, majd hadügyi és Hevesi Gyula helyettes szocializáló népbiztosok. A felvétel készítésének pontos napja ismeretlen.
MTI Fotó: Reprodukció
Kun Béla ékszerekkel, pénzzel teli bőrönddel menekült vonattal Magyarországról. Aztán a Kommunista Internacionáléban, a Népszövetségben folytonosan áskálódott Magyarország ellen, ahogyan ezt tette Károlyi Mihály, Jászi Oszkár vagy Pogány József az Egyesült Államokban. Kun Béla és Pogány József elnyerte Sztálin jóvoltából méltó büntetését. Elvtársaik végezték ki. A párizsi kommün mégis csak jó példa volt. Rákosi Viktor idéz két alakot. Az egyik Eudes tábornok, a kommün hadügyminisztere, aki azt írta az egyik újságban:
Szerencséje az Istennek, hogy nincs, mert ha volna, főbe lövetném.
De miután nem találkozott Istennel, így volt kiket főbe lövetni. A kommün hetvenhárom napi uralma alatt háromezer-hatszáz embert tartóztattak le és az utcai harcok következtében tizenkétezren haltak meg, sokakat kivégeztek. Ahogyan közeledtek Párizshoz a versailles-i hivatalos kormány katonái, a kalandor Eudes is jónak látta megpattanni. Kibújt fényes uniformisából, polgári ruhát öltve feleségével együtt Londonba szökött. Ugyanezt tette Ferré Teofil, a vérengző rendőrfőnök-helyettes is, amint a kommün halálhörgése is eljutott hozzá. Rákosi Viktor adatai szerint Ferré levágatta szakállát, szoknyába bújt, hamis kontyot tett fel és elbujdosott. A Versailles-i kormány katonái azonban elfogták, haditörvényszék elé került és kivégezték.
A múltat el kell törölni!
Párizst tehát felgyújtották a saját fiai – ki tudja milyen sugallatra -, mint egykor Rómát a félbolond Néró. Nekik csak két hónap állt rendelkezésükre – 1871 március 18 -tól május 24-ig -, a vérengzésre, a rombolásra, de a pusztítás a lelkekben is maradandó volt. Ledöntötték I. Napóleon dicsőségére emelt oszlopot a Vendome téren, amelyet az ellenségtől zsákmányolt ágyukból öntöttek a korzikai hódító és a francia katonák, a nemzet dicsőségére. Magyarországon ugyanezt tették a kommunisták 1945 után, amikor a többi között a Vértanúk szoborcsoportját ( az 1919-es véres kommün áldozataira emlékezve), Tisza István, Prohászka Ottokár, Andrássy Gyula szobrait is lerombolták. Ugye a múltat el kell törölni? Ez volt a kommunisták jelszava. Csak ez együtt járt a magyar múlt eltörlésének kísérletével is.

Párizs, a Vendome tér, a francia főváros előkelő palotákkal szegélyezett, elegáns tere. A közepén álló díszes emlékoszlopot Napóleon emeltette az 1805. évi hadi sikerei emlékére. Oldalán a domborműfüzér a csaták nevezetesebb eseményeit örökítik meg. Alkotója, Jacques Gondouin, eredetileg Nagy Károly szobrát tervezte a tetejére, ám a francia császár végül a sajátját állíttatta rá. Az oszlop a szoborral együtt mintegy 45 méter magas. MTI Zrt. / Bizományosi: Jászai Csaba
Viktor Hugo, nagy francia író már 1848-ban látnokként megírta a pusztító kommün vizióját. Bár a Nyomorultak című regényében megrajzolta a felkelés hősét, Gavroche, a csavargó kisfiút, aki meghal a szabadságért s alakja megmarad a romlatlan, tiszta és szabad párizsi csibésznek. Mégis a zsarnokság, az idegen uralom ellen fellázadt európai forradalmak idején már ezt írta:
Két köztársaság lehetséges: az egyik letépi a háromszínű zászlót és helyébe tűzi a vörös lobogót, garast veret a Vendome-oszlopból, ledönti Napoleon szobrát és Marat szobrát állítja helyébe…Tönkre teszi a gazdagokat, a nélkül, hogy meggazdagítaná a szegényeket, tönkre teszi a hitelt, mely mindnyájunknak a vagyona és a munkát, mely valamennyiünknek mindennapi kenyere. Sanda gyanú alapján megtölti a börtönöket és vérfürdővel üressé teszi őket…Franciaországot megteszi a sötétség hazájává: megfojtva a szabadságot, tönkresilányítja a művészeteket, lefejezi a gondolatot, megtagadja Istent…Egyszóval hidegen megcselekszi azt, amit az 1793-iki férfiak lázban égve megcselekedtek. S miután apáink látták az óriások aprólékosságát, ez fogja nekünk mutatni a törpék szertelenségeit.
Viktor Hugo huszonhárom évvel korábban meglátta a véres kommünt, a párizsi gyújtogatókat, amitől visszarettent. Rákosi Viktor magyar író viszont nyolc évvel korábban figyelmeztetett, hogy mi következhet, ha a kommunisták hatalomba kerülnek. Ezt 1919 igazolta. Jó lesz vigyázni. A nemzet rombolói különböző alakokban itt vannak közöttünk, bármikor újjá éledhetnek.
Tanuljunk a történelemből!
Vezető kép: Festmény a Párizsi Kommün felkelőinek utcai harcáról a Place Pigalle-on, 1871. március 18-án. (MTI/INT/ Reprodukció)
Római jogász
2023-08-22 at 11:14
kanigunda2023-08-22 at 02:04
Idézni csak pontosan és szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes (József Attila után szabadon).
Ön kiragadott egy részt a hozzászólásomból, ami eredetileg így hangzott:
“Ha – számomra legalábbis – homályosan arra célzott, hogy…”
Ön meg tőlem így idézett:
“… homályosan arra célzott, hogy …”
Hát nagyon nem ugyanaz, mint amit én írtam.
Azért vagyok kénytelen a szavakon lovagolni, mert az Ön hozzászólása tele van csúsztatásokkal, ahogy itt is.
Hozzám keveri a cucilizmust (Ön cucalizmust ír, helytelenül), TGM-et (Jézusom, mit vétettem????), a filoszemitizmust – a baj ezzel csak az, hogy ezeket nekem tulajdonítja, holott ezek az Ön gondolatai, amit lehet, hogy az én írásom inspirált, de akkor tessék ezt világossá tenni.
De akkor most én teszem világossá, hogy szerintem mi lenne a minimálisan optimális működése a Fidesznek, azaz ha:
– nem lennének milliárdos liblingjei,
– nem költené teljesen fölösleges presztízsberuházásokra a közpénzt,
– ha az idetelepülni kegyeskedő multiktól az állami támogatásokért legalább az itt létrejövő cégben arányos részvényhányadot kötne ki,
– ha sokkal karakánabbul állna ki az EU-ban Magyarországért (megtehetné, mert pénzt semmilyen körülmények között soha nem fogunk kapni az EU-tól, úgyhogy nem értem a becsokizott alsógatyát EU-ilag…),
– ha lépne az ország katonai semlegessége felé,
– ha saját magyar ipart és nagy-, és kiskereskedelmet teremtene a multik állandó és parttalan ajnározása helyett,
soroljam még?
Nem teszem, mert nincs időm, napokig tartana ugyanis.
És ezek egytől egyig könnyedén megvalósítható lépések lennének.
Lennének, ha lenne rá akarat, hogy megvalósítsák.
De soha nem valósul meg – mert akaratnak nyoma sincs.
Hát – csak??? – ennyi az én gondom a Fidesszel.
A jóravaló “finesz” hiánya, hogy stílszerű legyek.
Na, minden jót! (Bár erre a Fidesz alatt egyre kisebb az esély…)
kanigunda
2023-08-22 at 02:04
Nem szokásom az elköszönés után visszanézne, de:
“… homályosan arra célzott, hogy …” Nem céloztam sehova, senkire és semmire. Annyit
állítottam, hogy elfogult. Azt hogy izraelita még meg sem említettem, Ön viszont ugrott
rögvest 😉 Fura 😉 😉 Már megbocsásson, ez olyan TGM-esre sikeredett!
“… messze van az optimálistól …” Megérkeztünk! Tud Ön optimális helyet? Mert ez olyan
mint a cucalizmus aminek csak gyermekbetegségei voltak de eredménye igencsak kevés és az
is csak Nyugaton. De attól még jó eszme 😉 Optimálisnak tartatott. Magyarán, rossz hírem
van: nincs optimális és nem is volt. Soha. Max az asztalfiókban. S ha ön hisz ebben az
optimális izében mégis akkor itt az ideje, hogy elkezdjek tartani Öntől, és nem azért mert
filoszemita. Ismeri a viccet? Az ember várja az ideális állapotot de csak az állapotos ideál
érkezik meg. Igen, a politika a szüzen közösülés tudománya. (Hú, ez túl jóra sikeredett!)
Nos, ezen szellemeben!
K
2023-08-21 at 19:38
Római jogász
2023-08-21 at 15:56
Azt írod…:
“Csányitól Mészárosig – köztük a hatalmas létszámú szoci milliárdosokkal – bíróság elé állítani és megfosztani mindenüktől!!”
*******
Ez lehetetlen.
A vagyontól való megfosztáshoz “jogalap” kell, és azt nem hiszem hogy mindegyik esetben lehet biztosítani.
Elviekben a jog szerint erre most is lehetőség van, de pont azért nem csinálják mert NINCS “jogalapja”.
Tehát a jogalap nélküli vagyontól való “megfosztás” nem igazságos , törvénytelen, de az emberben lévő természetes igazságérzéssel is ellentétes….
****
Nem kellene irigykedni a milliomosok pénzére.
Én nem vagyok irigy, de tudom hogy sokan viszont irigyek és szeretnének ezekre az emberekre támaszkodni, ez se egy becsületes spekuláció.
A kommunisták csináltak ok nélküli vagyonelkobzásokat, ne jöjjön vissza az a korszak.
Római jogász
2023-08-21 at 15:56
Kedves K kommentárs!
Én az alábbiakat írtam:
“Csányitól Mészárosig – köztük a hatalmas létszámú szoci milliárdosokkal – bíróság elé állítani és megfosztani mindenüktől!!”
Azt hiszem ez abszolút demokratikus és politikai oldaltól teljesen független.
Tessék szíves figyelmes/ebb/en olvasni.
K
2023-08-21 at 14:16
Római jogász
2023-08-21 at 09:03
–A magántulajdont teljesen elutasítani nem lehet, és egy ilyen hozzáállás alapján “lölözni” meg pláne.
Így is , úgyis lesz magántulajdon, és ha lesz akkor inkább magyar legyen.
1990 előtt a KOMMUNISTA állami tulajdon lejáratta magát.
–Azóta a magántulajdon is lejáratta magát, különösen a multikban lévő magán résztulajdon. De ez nem azt jelenti hogy teljesen el kell azt utasítani. Azért van kisajátítás és elkobzással való állami tulajdonba vétel , hogy az ilyen problémákat rendezni lehessen.
–A mai állami tulajdon is lehet jó mert nem kommunista, és a magántulajdon is lehet jó.
–Jelenleg nagyon kevés jobboldali magyar magántulajdon van, és nem kellene azt kiirtani, hogy csak a liberális baloldali magántulajdon maradjon meg.
Csak a jobboldali magántulajdon kárhoztatása és elutasítása egyoldalú és igazságtalan.
Római jogász
2023-08-21 at 12:02
kanigunda2023-08-21 at 11:43
Ha – számomra legalábbis – homályosan arra célzott, hogy izraelita származású lennék, akkor jelzem, hogy ez ereimben az egész Kárpátmedence ott folydogál, kivéve a zsidó vért. Pont az az egy nincs a fajtámban, utánanéztem. Hogy ezt hogy sikerült “megúsznunk” nem tudom, de őszintén szólva csöppet sem zavarna, ha valamelyik ősanyámnak bebökött volna egy uradalmi zsidó intéző anno! :))))))))))))))))))))))))))
Próbálja már – matematikai paradigmával – “abszolút értékben” olvasni és értelmezni, amiket írtam.
És hogy megnyugtassam: mérhetetlenül lesújtó a véleményem az ellenzékről, amelyet én a magyar ország és a magyar nép ellenségének tekintek, a Magyarok Istene óvjon minket tőlük.
De.
De a Fidesz olyan messze van az optimálistól és kívánatostól, mint Makó vitéz annak idején Jeruzsálemtől.
Törzsfejlődésileg az ellenzék még a mocsár mélyén tapicsgol, a Fidesz már legalább kijött a szárazföldre, de még rajta van a mocsár rengeteg mocska. Túl sok mocska.
És tudja az én jogalapomat a kritikára az adja, hogy én – azaz: én – annak idején ellenzéki oldalon ott voltam a “kerekasztal” – tárgyalásokon. És amit ott láttam ellenzéki oldalon az már akkor sem volt túl szívderítő: a központi kérdés ugyanis minden kenetteljes duma ellenére valójában már akkor is az öncélú Hatalom-szerzés volt. A Fidesz és vezetése részéről is. Kőkeményen.
Úgyhogy nekem ne mutassa be, hogy a Fidesz is valójában milyen?
Mert én viszont tudom, hogy milyen.
Meg milyen – velejéig rohadt – volt az a “”””baloldal”””” is, ami már akkor is volt MSZMP – MSZP színekben és később – máig – is lett.
kanigunda
2023-08-21 at 11:43
Római jogász 2023-08-21 at 09:03
Ad1) Nem nyomok semmilyen pártpropagandát
Ad2) Erős a gyanúm, okulva a “porviharban aratott fényességes gyözelem” allegória okán is, hogy
Ön erösen elfogult, de nem a magyar pilitikai vonulatok okán s mentén. Ami persze messze
nem baj, csak jó tudni.
Sok sikert Önnek!
Római jogász
2023-08-21 at 09:03
kanigunda2023-08-20 at 16:14
Állítólag az egyik arab-izraeli háborúban egy hirtelen támadt homokviharban az izraeli és az arab tankok teljesen összekeveredtek. Ekkor az izraeli parancsnok megadott egy irányt, hogy az izraeli tankok merre váljanak ki a kavarodásból. Amikor az összes izraeli tank kivált és felsorakozott egy homokdűnén, akkor parancsot kaptak, hogy lőjenek a kavargó porviharba – minden célzás nélkül.
Amikor a vihar elült, csak lángoló, kiégett arab tankokat lehetett mindenfelé látni.
A fenti – sajátos – allegóriám lényege: “hadházit” nem érdekel – engem biztosan nem – hogy a Magyar Államot fosztogató, a “vérét” szívó milliárdos éppen melyik politikai vonulatot lovagolta meg: MOCSKOS TOLVAJ GAZEMBER, akinek lógnia kell. És az összes lopott vagyonát elkobozni!!!
Csányitól Mészárosig – köztük a hatalmas létszámú szoci milliárdosokkal – bíróság elé állítani és megfosztani mindenüktől!!
Na, jó, ne lógjanak: menjenek Tiszakécske környékére és kezdjék ásni kubik-munkában a Tisza-Duna csatornát, arra már 200 éve óriási szükség lenne úgyis.
Legalább az életükben egyszer – egyszer! – tesznek valami hasznosat is.
Én itt be is fejeztem, meggyőzni úgysem fogjuk egymást.
Én vagyok itt – szinte teljesen egyedül – az a “belga”, aki mentes a pártpolitikai elkötelezettségtől ÉS elvakultságtól és aki valóban az EGÉSZ MAGYAR NEMZET ÉRDEKÉBEN beszélek.
De Önök csak nyomják a pártpropagandát legyen az akár libsevik vagy akár kamukereszténykonzervatív.
K
2023-08-21 at 08:05
kanigunda
2023-08-20 at 16:14
Maximálisan egyetértek…:
Nem kell felháborodni (lölözni) ha véletlenül van egy magyar milliomos. Sőt…örülni kell annak.
Inkább magyar mint külföldi milliomosok csillogjanak a multikban legalább 51%-os magyar tulajdonrésszel.
A lényeg az hogy a liberálisok lopnak csalnak hazudnak, reggel éjjel meg este.
A liberális baloldal kleptomániás.
kanigunda
2023-08-20 at 16:14
“..tévedést is cáfolja, hogy lehet “nemzeti burzsoázia”…”
Kedves Római jogész!
Ön ismét téved. Zsinórban lettek felsorolva eddig a gazdasági elit tagjai. Ön nem a tényen hanem az oda vezető út
különbözőségén tipródik aminek kb. annyi köze van a valósághoz mint hintalónak a pantallóhoz. Mégiscsak van magyar
gazdasági elit de akad köztük nemszeretem is. Nosza, essünk neki! A arányokat illetően – és ígérem itt ezt be is
fejezem – továbbra is lényeginek tartom, hogy valami “üzemszerű” vagy “előfordul olyan is”. Ez a, meglehetősen
rosszízű “Lölözés” meg egy kriptoliberális tempó, egyoldalúan kettős mérce és főleg kirekesztő.
A nemzeti burzsoáziát illetően is én óvatosabb lennék a jövendöléssel, mert erre a állatfajra szükség lenne. El kell
fogadnunk ugye a külföldi burzsoázia térnyerését mert az természetes és organikus, de nekünk, Jézus, eszünkbe ne jusson
sajátban gondolkodni mert abból ugye csak baj lehet és nekünk ez nem “jár”. Nem kérem, zsigerileg nem! Ezért is említettem
az internetmilliárdosokat, mert lehetőség mindig adódik. Tudom, a .COM lufi…. de az másik történet. Zárásként pedig
Dél-Koreát hoznám példának.
A zsidótörvényeket idecitálni és pausál kijelenteni, hogy a magyar burzsoázia “szinte kivétel nélkül” nem magyar volt
kissé erős. Az inkriminált törvényeket többek közt pont azért hozták mert anno úgy gondolták, hogy a túlreprezentáltság
ellen lépni kell és akárki akármit mond ment ezerrel a hasonulás a III. Birodalom felé. Más tehát a politikai helyzet és
ezt a témát idehozni kissé övön alulinak érzem mert számomra szintén semmiképp nem elfogadható üzenete van. Meg nem is
passzol a cikkhez, nem is értem miért volt ez fontos Önnek felhozni. Mindazonáltal most az orosz vállalkozások szenvednek
ideológiai jellegű mogyorózástól. Látja, analóg eset!
Római jogász
2023-08-19 at 22:22
kanigunda2023-08-19 at 16:45
Kedves Kommentárs!
Sokmindent tulajdonít nekem, amiket nemhogy nem gondoltam, de nem is írtam.
Még nyomokban sem mentegettem és mentegetem a szoci milliárdos tolvajokat, akik – én sem vitatom – létszámban bőven meghaladják az ún. jobboldali nábobokat.
De tudja, ha egy hordó – próbálok szalonképesen fogalmazni – fekáliába egy csepp bort öntünk: fekáliát kapunk. És ha egy hordó borba egy parányi fekáliát dobunk – nos, akkor is fekáliát kapunk.
Ennyit az arányokról.
Meg a mi kutyánk kölykéről – ami teljes és totális tévedés.
Megjegyzem ebből épp a szoci milliárdosok adtak pont a szociknak ízelítőt, amikor úgy otthagyták őket, mint eb a szaharát! Pedig mindenüket a szoci pártnak köszönhették.
Hát, nem volt benne/bennük köszönet.
És ez egyúttal azt a totális hülyeséget és tévedést is cáfolja, hogy lehet “nemzeti burzsoázia”.
Mert nem lehet.
Legalábbis mára már nem lehet.
Mert volt ilyen – régen, a XIX. – XX. század fordulóján és talán még az ún, Horthy-korszakban a zsidó törvényekig.
Merthogy a “magyar nemzeti burzsoázia” szinte kivétel nélkül – egyébként jó magyar érzelmű – zsidó emberekből állt, hogy a dolog tényleg végképp pikáns legyen.
De ez a mai magyar(országi) burzsoázia kb. annyira nemzeti érzelmű, mint egy lejárt, elmúlt havi BKV-bérlet.
Úgyhogy el kell venni a magyar állam kifosztásán és fosztogatásán meggazdagodott összes kibaszott milliárdos teljes vagyonát – politikai színezettől teljesen függetlenül!!!
kanigunda
2023-08-19 at 16:45
“…Akik itt tisztességesen meggazdagodtak …”
Kedves Római jogász!
Elragadó a mély moralizmusából fakadó angyali naivitása de kérem, tájékozódjon egy keveset mielőtt ennyi
elképesztő blődséget leír. A Gattyánt nem ismerve ilyeneket mondani… minimum bátor dolog. Akinek sok
pénze lett nem biztos, hogy okos, meg ravasz. Csak éppen kellő időben kellő helyen volt (ezt hívják a
falumban mázlinak) és kellően gátlástalanok vagy esetleg még pszichopaták is volt. Tessék Fletókánkat
megnézni! Szájba rágták neki hogyan kell lopni és még azt a bolgár banyát sem önszorgalomból nyerte meg.
Ezek után a csávó volt olyan hibbant, hogy mindezt el is meséli. Ugye nem gondolja maga sem komolyan, hogy
politikai fülesek nélkül az említett úriemberek akárcsak egy suszterműhelyt is sikerre tudtak volna vinni?
Mindezt 20-30 év alatt. Hol vannak pl. az internetmilliárdosok a’la’ Jeff Bezos, Larry Ellison vagy akár a Billy
fiú? Jajj, Jobs ki nem maradjon! Dietmar Hopp, Hasso Plattner stb. stb. Kéretik a Bojárt már nem ide sorolni!
Na, ebben a korszakban idehaza olajat szőkítettek, “ingatlanfejlesztettek”, bankos simliket toltak stb. stb.
Nagyon örülök, hogy ilyen régóta tele vagyunk ennyi zseniális szoci milliárdossal. Csak éppen az ország
akkoriban a szakadék szélén zizerészett. Most meg mindezért a port a Lölőn elverni nem éppen finom úri húzás.
Ja, a Lölő korszakban minta jobban zakatolna a magyar gazdaság, persze nem miatta.
Ez a “gazdaság ütőerén tartja az ujját” szerű könnyfakasztó vásári kábítás… hogy is mondjam… nem hiszem, hogy
méltó Önhöz. Ez olyan HVG-s ízű hozsánna. De a lényeget persze nem értette (Köszönet K-nak!). Éspedig az
arányok. Ezt nem lehet egy “ja, voltak balosok is” szlogennel relativizálni. Tudja, ha az ember a börtönben
van nem mindegy, hogy smasszerként vagy elítéltként teszi mindezt.
Orientál
2023-08-19 at 15:22
Ez a remek írás ugyanarról szól mint ahogy a korrupt hazug komcsi kádárista mszmp-s elvtársak és az utódaik az mszp-s szdsz-es Hornék a Bokros csomagjukkal és a Medgysessyék Gyurcsányék Bajnaiék hazudozásaikkal hazaárulásaikkal szétlopták csődbe hazánkat főleg a Medgyessy csomagjukkal és a Gyurcsány-Bajnai csomagjukkal. Most meg pont ezek a Gyurcsányék szarnának ránk rengeteg 100 ezer élősködő gazdasági migránst is.
Orientál
2023-08-19 at 13:27
Jászi kun Amit nem rég írtm azt az is megerősíti hogy a balliberális mszp-sek szdsz-esek ,, füstös szobákban ” a mépet kihagyva beszélték meg hazánk átverésüket szétlopásukat és ilyen döntötéseiket ,jelenleg is a balliberális zöld Gyurcsány féle banda pontosan ezt csináltatja meg Karácsonyékkal. El is aósítják rengeteg milliárd forinttal Budapestet.
Orientál
2023-08-19 at 13:17
Jászi kun Mert a nevében benne van hogy TANÁCS…… ami azt is jelenti hogy ők a kommunista vezérek adahattak csak tanács-okat és csak ők is dönthet(nek)tek a melós népnek meg kusssssss… .
Orientál
2023-08-19 at 12:59
Balliberális zöld recept a régi mára gátlástalanul annyival egészítik ki hogy a genderizmusukkal a gyermekek szexuális molesztálási zakletási megerőszakolási ötletüket is gátlásaik nélkül alkalmazzák szándékos viruskutatásaikkal együtt amit a covid esetében alkalmaztak is.
Római jogász
2023-08-19 at 08:01
csakafidesz2023-08-18 at 22:35
Saját jelzőit ne osztogassa könnyelműen, inkább tartsa meg magának, maga barom!
(Argumentum ad hominem – magától ennyi telik).
Theo
2023-08-19 at 01:47
Ezt vajon hogyan oktatják az iskolákban? Mert az a kulcs.
És legyen kötelező olvasmány a Bujdosó Könyv, Tormay Ceciltol.
Abban minden benne van és még olvasmányos is.
csakafidesz
2023-08-18 at 22:35
Római jogász 2023-08-18 at 19:55
Uram! Hozzászólása alapján sajnálattal kell megállapítanom, hogy Ön egy barom!
Schenkhyalfonz
2023-08-18 at 21:40
A franciák közül a feketékről vannak jó tapasztalataim, ők segítőkészek voltak, amúgy Párizs a tömény h.gyszag és a büdös emberek városaként maradt meg emlékeimben.
Római jogász
2023-08-18 at 19:55
kanigunda2023-08-18 at 15:08
Kérem szépen, én azt hiszem világosan fogalmaztam, amikor első helyre a méltatlanul meggazdagodottak között a szoclib oldalt tettem. De attól még, hogy az az oldal kezdte és most a kormányoldal meg folytatja az egyik nem lesz különb a másiknál.
Én nem vallom a “mi kutyánk kölyke” – elvet.
Nem, nekem sem Leisztinger sem Mészáros Lőrinc nem tisztességes.
Akik itt tisztességesen meggazdagodtak az a pornóoldalakat üzemeltető fickó – nem jut eszembe a neve -, meg a műkörmös milliárdos, az ő neve sem jut az eszembe.
De ők valódi selfmade-man-ek, az ő milliárdjaikat nem irigylem.
Az összes többi az állami csöcs szívásán hízott kisgömböcre.
Úgyhogy az ő vagyonukat el kell venni az utolsó fillérig kezdve Csáányival és zárva Mészárossal!!!
Tudományos libsizmus
2023-08-18 at 19:12
Minden patkánylázadás etalonja a se nem nagy, se nem francia, se nem forradalom.
Vajda Miklós
2023-08-18 at 17:51
A cikk kitűnő összefoglalása annak, amit újra ránk akarnak erőszakolni. Igen a történelem ismétli önmagát. Vigyázz magyar, mert egyre erőszakosabbak lesznek.
K
2023-08-18 at 17:37
kanigunda
2023-08-18 at 15:08
maximálisan egyetértek…:
100 milliomos közül 95 baloldali liberális, és csak 5 jobboldali.
Miért kell azt az 5-öt állandóan kritizálni????
Ez egy baloldali részrehajló igazságtalan Lölözés.
Nevetséges és gyerekes.
kanigunda
2023-08-18 at 15:08
“…egyenletes jólét vajjon mennyire volt köszönhető a “létező szocializmus” tényének…”
Ezzel s az egész éles meglátásokkal gazdagított hozzászólással 100%-ban egyetértek.
Viszont. Ezt a, sajnos szokásos Lölőzős beakadást nem értem igazán. Igen, benne van az első
50-ben (persze Vajna Tímea is) de ott van az OTP vezér és egy pornós huszár is. Nem is szólva
a Leisztingerról. Igen, lehet, hogy érdemtelenül (mi is az?) gazdagodott meg és tett szert a 4-es
metróberuházással egynrangú privát vagyonra, de a jelenseég messze nem kirívó. Igen, mindig is
voltak, vannak és – horribile dictu – lesznek (mint Lenin elvtárs) szalmaemberek.
Érdekes módon a Kapolyin meg “nem volt szokás” fennakadni
Bubu
2023-08-18 at 11:59
Dr. Belák Ferenc
2023-08-18 at 11:35
Teljessen egyetértek Önnel- és nagyapjával. Kevés ilyen mocskos náció van a világon, mint a Francia. Vetekednek Angliával, kié legyen az utolsó hely. Nem véletlen, hogy a Jakabisták ( jakubinusok) kiválasztották öket arra, hogy a világ menetét megváltoztassák. Más népek kirablásából jól megvoltak, ezen semmi nem változott a mai napig. Északafrika kizsákmányolói még most is, de a fagyi lassan visszanyal. Egyetlen ország, mely még európai gyarmattal is büszkélkedhet, a mai Romániával. Lusták, és két fillért nem ér a börük. Mikor a bajuszos meglátogatta öket, rögtön összecsinálták magukat, de a bosszúállásban elsö sorban álltak. Ismertem pár németet, akik megjárták a Heilbronni franciák által vezetett haláltábort. Az emberi ocsmányságban és kegyetlenségben felülmúlták a Gulagot.
Utálnak mindenkit, de föleg a németeket.
Dr. Belák Ferenc
2023-08-18 at 11:35
Nagyon színvonalas az írás. Komoly történelmi ismeretekről tanúskodik. A mi csőcselékünk között kellene sokszorosított példányban terjeszteni. Minden szenny és mocsok Párizsból indult ki. Már a “nagy francia forradalom” is a csőcselék tombolása volt. Aztán a kommün is. A franciák ezekre a mocsok történésekre büszkék? Patkány náció. Amikor a Wehrmacht agyonverte őket a nagyapám azt mondta az egyik családi ebédnél, hogy ennél nagyobb boldogságot nem okoztak neki.
Bubu
2023-08-18 at 10:47
A 2019 áprilisában leégett Notre Dame tüzesetének kivizsgálásához németorszégból is kértek szakértöket, annyira nem bíztak az ottaniakban. Jobban teszik, ha nem hívják öket! Elég hamar megállapították, hogy szándékos gyújtogatás történt. Foszfornyomokat találtak sok helyen a leégett fa gerendákon. Egy, még épségben maradt gerendát el is vittek németországba vizsgálatra. Megállapitották, hogy a felhasznált faanyag a tetöszerkezethez kb. 800-900 éves volt. A katedrálist 1163-ban kezték építeni, és 1345-ben lett kész. Már akkor – tehát majd 680 éve nagyon régi idös tölgyfákat vágattak ki az 1300 db. tetögerendához. A német vizsgálat lehozta, hogy még egy hegesztöpisztoj sem tudta a gerendát lángra lobbantani, nemhogy egy cigaretta! Struktúráját már nagyban elkövesedettnek minösítették. A lángok sárgás színe is foszforra utalt. Persze a franciák rögtön leállítottág a németeket és hazazavarták öket. Azóta is kussol mindenki. Az építkezésen csaknem kizárólag bevándorlók dolgoztak az álványok felállításánál, mivel ehhez elég a képzetlen olcsó munkaerö. Ez is bizonyított.
Az újraépítest német építészek és statikusok min. 10 de inkább 20 évben adták meg, mivel a falakat statikusan újra át kell vizsgálni és ha kell megerösíteni de annélkül hogy az eredeti kinézetet megváltoztassák. Itt a kiömlö megolvadt 250 tonna ólom sok kárt okozott, egész az alapokig lement. Ezt mind el kell távolítani. Ha az épület statikailag biztosan áll, utánna lehet a tetötérrel foglakozni és a belsö helyreállítással.
Uncle Ment
2023-08-18 at 10:37
Jelest adok a dolgozatra.
Római jogász
2023-08-18 at 10:17
K2023-08-18 at 09:54
Önnek részben igaza van.
Az egyik része a latin-amerikai “fejlődésünknek” valóban a (homosszexuális – egyetértek a jelzővel) multik eluralkodása.
A másik része viszont a Mészáros Lőrinc-jelenség, mint helyi oligarchia (melyet persze megelőztek a szoclibek liblingjei bőségesen).
Az igazság szerintem így kerek.
K
2023-08-18 at 09:54
Római jogász
2023-08-18 at 09:28
–Ma Magyarországon olyan rendszer van, amit az 1990-es “gengszterváltás” után kialakítottak az SZDSZ és a “Nyugat” zsarolás és fenyegetések által, mégpedig az hogy a “privatizáció” alkalmából megszüntettek minden magyar céget, és a külföldi homoszexuális multik vették át a helyüket.
–Ma a gazdaság ebből a homoszexuális multikból áll Magyarországon, akik egyre jobban nem hajlandóak helyi munkaerőt alkalmazni, hanem inkább csak vendégmunkásokat vagy bevándorlót.
–Jelenleg is ezek a homoszexuális multik gerjesztik az inflációt az üzletekben, és sajnos csak az állami vagy a magyar tulajdon növelésével vagy államosítással lehetne a rejtett (látens) kormánybuktató szándékukat kivédeni.
Jelenleg “egy nemzeti/patrióta szociálisan sokkal igazságosabb és méltányosabb berendezkedés” legfőbb akadályai, ezek a homoszexuális ellenséges multi nagyvállalatok , akik az inflációt is gerjesztik.
na4
2023-08-18 at 09:41
Tök jó írás. Le a rohadt komcsikkal, soha többet baloldal!
Római jogász
2023-08-18 at 09:28
Az Ember már csak olyan, hogy nem ismeri az arany középutat.
Csak szélsőségekben tud gondolkodni.
Ha kapitalizmus, akkor korlátlan gazdagodás (értsd korlátlan és kíméletlen kizsákmányolás).
Ha kommunista (kommun-ista: értsd: közösség-párti), akkor pusztuljon mindenki, akinek egy rongynál többje van, mint a másiknak.
Kivételek azért voltak: a nyugati jóléti társadalmak pont a hidegháború alatt, a svéd jóléti modell főleg – ideig-óráig.
Nagy talány persze, hogy ez az általános és egyenletes jólét vajjon mennyire volt köszönhető a “létező szocializmus” tényének?? Hogy tudniillik meg kellett mutatni, hogy lámcsak a kapitalizmus az általános jólét megteremtésében is különb, mint az ezt az éthoszt a (vörös-véres) zászlajára tűző szocializmus (kommunizmus)???
Én a megoldást egy nemzeti/patrióta szociálisan sokkal igazságosabb és méltányosabb berendezkedésben látnám ahhoz képest, mint ami nálunk van.
Mert mi is van nálunk: egy állam által támogatott latin-amerikai típusú vadkapitalizmus, amely pont annyit – és annál egy fillérrel sem többet – lök oda a tömegnek, amelytől az még éppenhogy befogja a pofáját és magában ugyan dohogva, de kussol.
Jászi kun
2023-08-18 at 08:25
Szovjetuniót sem fordítjuk tanács uniónak, akkor a 19-es Magyar-Szovjet köztársaságot miért írjuk Tanácsköztársaságnak, mikor az Magyar-Szovjet Köztársaság
K
2023-08-18 at 08:01
Maximálisan szuper a fenti írás, nagyon érdemes átgondolni és megfontolni.
******
–Nem elég egyszer, de mindig fel kellene hívni a figyelmet arra, hogy az 1789-es Francia forradalom, a liberalizmus és a kommunizmus UGYANAZ, jelszavuk is UGYANAZ…: “Szabadság, testvériség egyenlőség” ami sohasem valósult meg, hanem csak pont az ellenkezője.
..
Ez a baloldali betegség rengeteg népírtást eredményezett…:
–Már maga a Francia forradalom 1789-ben tömeggyilkosságokkal kezdődött , folytatódott Napóleon népírtásaival aki saját korában utálatosabb volt mint Hitler. Ezek után jött a liberalizmus népírtásai a GYARMATOKON amik súlyosabbak voltak mint a náci és kommunista népírtás, ezeket példaképnek tekintve jött a náci népírtás, majd utána a kommunista népírtás ami szintén felülmúlta a náci népírtást .
–Tehát a lényeg az egészből az, hogy a liberalizmus ugyanaz mint a kommunizmus, csak a neve más.
******
–Mindezeknek ókori eredete van, mert az 1789-es Francia forradalom az antik ókori nosztalgiára épült, ugyanúgy mint ahogyan Napóleon a Códe civilt is az ókori római jogból fordította szó szerint, szóról szóra, és a mai összes állam jogrendszere ezt az ókori sötétséget tartalmazza , amit Code civilnek nevezünk.
–Lehetséges hogy a Code civil-nek vannak pozitív tulajdonságai, de ideje lenne átformálni, kigyomlálni a káros részeket.
–Ideje lenne már ha a világ megszabadulna az ókori sötétségtől, amit a liberalizmus, a kommunizmus és a nácizmus képvisel.
khm
2023-08-18 at 07:53
” A Versailles-i kormány katonái azonban elfogták, haditörvényszék elé került és kivégezték.”
Sajnos ez Magyarországon nem történt meg,pedig nem lett volna kár a tanácskosztársaság vezetőiért. Később az egyikük,még visszapofátlankodott a hatalomba,bár végül az ebtársai kivégezték.
A mostani “kommunisták” vajon számolnak-e azzal,hogy mennyire elég volt a fajtájukból?
bl
2023-08-18 at 07:48
A minap(múlt év?) is antifák támadták rá arra a 10-12 emberre akik meg akartak emlékezni a kommün 9(?) pap áldozatáról. (A Vendée-i katolikusok lemészárlásról is érdemes lenne újságcikket írni.)
Netta
2023-08-18 at 07:20
“nem kegyelmeztek (…) Ordass Lajos evangélikus püspöknek sem.”
.
Na, tessék!
Innen szép, hogy az Evangélikus Egyház ultraliberális szutyokfészek,
a világi vezetője meg az a Prőhle, aki a tanácsköztársaság “művészetét” méltatta,
majd a PIM-et az internácik kifizetőhelyévé züllesztette.
.
De az NSZK-ból az NDK-ba disszidált (!) evangélikus papnak a kommunista stasi-ügynök lánya, Adolfina Merkelina is előmozdítója, végrehajtója a “világ proletárjai egyesülésének”.