Mindent szabad, lehet és elfogadott, ami “fáj” nekik

Lakatos Márkkal ugye elsősorban nem az a fő gond, hogy retteg – bár így lenne -, hanem az, hogy pedofilokat mosdató műsornak adott teret és lehetőséget. Emlékezhetünk még – aztán visszatérek az aktualitásokhoz -, ahogy pár hónappal ezelőtt Wahorn András arról értekezhetett a műsorában, amely az Index keretein belül fut, hogy a pedofil bűnelkövetés az tulajdonképpen pár évtizeddel ezelőtt még egészen mást jelentett, mint mostanság. És ezt a várfagyasztó, érzéketlen, ocsmány maszlagot Lakatos hümmögve, néha fel-felnevetve hallgatta végig.

Milyen retorzió is érte ezek után Lakatost? A balos heccsajtó valamit is felrótt, felemlegetett neki? Amúgy helyesen, sokan nekiestek Wahornnak, de Lakatos, mint egy inverz Pilátus a Krédóban, szépen kimaradt mindenből. Na, ez a fő probléma. Hogy az ilyen ocsmánykodást, amikor az LMBTQ-propaganda egyik felkent, hazai prófétájának műsorában teljesen nyilvánvalóan védhetik a pedofíliát – mi szükség is van a gyermekvédelmi törvényre, igaz-e -, aztán minden balos tótumfaktum a probléma velejéről hallgat, mint szar a gazban.

Lakatos nyilvánvalóan azóta is kedvelt és keresett figurája a bulvárnak. Olyannyira, hogy legutóbb a Magyar Hangnak is interjút adott – figyelem, maradtunk a bulvárnál -, amiben elmondta, hogy itt mindenki azt akarja, hogy ő, meg az elvtársai rettegjenek. Hiszen milyen hangulatot teremtett a kormány, szörnyűséges légkörben kell élni, rettegnek az emberek és a többi, és a többi. Ezek az itinert Fluor Tomikától kezdve Lakatos Márkig vajon kitől vagy kiktől kaphatják? Mert ugyanazt mondják, ugyanabban a modorban, ugyanazzal a stílussal, sokszor még a szóhasználat sem különbözik. De mit van mit tenni, mindannyiuknak ez a magánvéleménye, amivel kinyilatkoztathatják, hogy ők márpedig nem hagyják magukat megfélemlíteni.

Ja, és Lakatos teszi mindezt egy Fendi-sapesszel a címlapfotón.

Ne értsük félre egymást. Mindenki arra költi a pénzét, amire szeretné, pláne, ha azért tisztességgel megdolgozott. És azt éppen nem vonom kétségbe, hogy Lakatos tisztességgel kereste a pénzét. Vitatom ugyan, hogy egy stylist pontosan miből is tud szert tenni különösebb vagyonra – tehát nem tervező, hanem ruhaösszeállító -, de az az ő, illetve megrendelői dolga. Ehhez semmi közöm. Ahhoz se, hogy milyen Fendi-sapkát vásárol, ami egyébként menő, hát csak lehet némi pozitívumot találni Lakatosban is. Ha már itt tartunk, én világéletemben helytelenítettem azt a kádárista hagyományokból fakadó és az elnyomott milliók sajnálatos mód sérült lelkét kereső kommunikációt, amiben azzal próbálnak valakit kikezdeni, hogy sikeres. Aztán nézd már, mire költi a lóvét! Órára, házra, nyaralásra! Mit képzel, hogy sikeres mer lenni, mikor vannak szegények is? Szerintem ez gáz kommunikáció. Vigyázat! Abban az esetben gáz, ha az illető, aki ellen irányul, vagyonát tisztességgel, tehetségét felhasználva szerezte. Amikor egy olyan családról, emberről vagy egyebekről van szó, aki mindezt semmi másnak sem köszönheti, csak annak, hogy 1990 környékén jókor volt jó helyen, illetve annak, hogy ezeknek az embereknek lett üzlettársa a megfelelő időben azt nyugodtan ütni kell ezzel a tematikával. Ők ugyanis valójában a mi pénzünkkel flexelnek. Azzal, amit az elvtársaik a mi családjainktól raboltak el. Érthető a különbség, ugye? Szóval Lakatos bácsi rettegése ilyen ingóságokkal magát körbevéve felveti azt a lehetőséget, hogy talán csak kamuzik. Ritkán élnek jól azok az emberek, akiknek amúgy folyamatosan rettegniük kell az államhatalomtól. Kissé hajlított a logika, nem?

Aztán van itt még valami, ha már itt kampánytechnikai fogásokról is beszéltem. És ezt azért érdemes felhozni, mert Lakatos kontextusba helyezése is kampány. Nem a Fendi-sapka, hanem azok a körülmények, amelyekről hazudik és mégis ott a sapesz. A legfőbb kampánytechnikai fogás ugyanis az, hogy mindent szabad, mindent lehet, minden elfogadott, ami ennek a mostani ellenzéknek fájdalmas. És ha ez elsőre meglehetősen totalitárius felfogásnak tűnik, akkor gondoljanak bele, hogy nem mi kezdtük ezt a háborút. Nem mi nyomtuk el saját magunkat a falig vagy éppenséggel a szakadék széléig. Nem mi vettünk el magunktól mindent. A mindent beborító háborúba a baloldal kezdett, mert az elejétől kezdve az volt az elképzelésük, hogy ők csak nyerhetnek. Persze, sokáig nyertek is, ebből következően ez a fixa idea még inkább berögzült. Ám aztán hirtelen hiba csúszott a gépezetbe. Már nem nyertek mindig, sőt, egyre ritkábban. Főleg annak volt ez köszönhető, hogy a jobboldal megtanulta, amit meg kellett és felismerte, hogy kizárólag az eredményorientált, kívülről elegánsnak tűnő, kimért kampány nem működik. Ezekkel szemben nem, mert ezek még csak emberszámba sem vettek minket soha.

Mi az egyetlen, ami működik? Ha a technikai finomhangolásban átvesszük mindazt, amelyek miatt olyan sokáig képesek voltak bennünket lenyomni. És akkor is nyomatjuk, ha sokak kényes ízlésével ez nem találkozik. Tudják, mi választásokon szeretnénk győzni, nem szépségversenyen pontszerző helyezést elérni. Remélem, ez így elég tiszta. Lakatosnak, Fluornak, annak az elkínzott arcú, sajnos tényleg nem elnyomott színészválogatottnak, akiket láthattunk pár hete egy videóban, pont az fáj, hogy a jobboldal már nem olyan, mint régen. Nem lehet elnyomni, kisemmizni, megállásra kényszeríteni. Hát persze, hogy ez számukra fájdalmas, hát persze, hogy mi ennek örülünk.

A munka veleje azért zajlik, hogy azok az elkínzott arcok április harmadik után is maradjanak.