Egyre több jel utal rá, hogy a táji vízvisszatartást követelő szakemberek és gazdálkodók hangja kezdi átütni a tagadás falát. A vízügy környékén mind jellemzőbb alapállás a magyarázkodás, de úgy tűnik, még mindig egyszerűbb másfelé terelni a figyelmet és a szót, semmint elkezdeni dolgozni a táj vízzel megtöltésén. A jókora dunai árhullám levonultával Font Sándor, Kalocsa országgyűlési képviselője próbálta helyre tenni a vízügy iránt megingott közbizalmat, ám érdemes részletesebben szemügyre venni a kérdést.
Az irányított, oldalirányú, gravitációs vízkivezetést szorgalmazó csoportok folyamatosan felhívták a figyelmet arra a tragikomikus állapotra, hogy miközben a Duna kikövezett hullámterében hömpölygött a 8-9 méteres magasságot meghaladó óriási víztömeg, addig és azután az ország legnagyobb részén, beleértve a Duna partját is, még mindig pusztít a nyári kánikula által előidézett talajaszály. Mind többeknek szembeötlő ez az ellentmondás, hogy ki van száradva a táj, amíg időről időre árhullámokkal küzdünk meg. A természet próbál jelezni, és ennél szemléletesebben, mint idén, ezt már ki sem lehet centizni. Júniusban a Dunán és a Tiszán is árhullám vonult le, és rögtön utána kitört a csapadék nélküli kánikula.
Az egész ország csontra kiszáradt, rengeteg termés tönkrement, és a szárazság még véget sem ért, amikor megérkezett a következő árhullám a Dunán. Erre mi mit csinálunk? Megitatjuk a tájat? Dehogy! Minden erőnkkel megszabadulunk attól a víztől, amely ezekben a hetekben, napokban, percekben is kínzóan hiányzik a Duna völgyéből.
A tavaszi áradáskor 10 km3 víztöbblet szaladt le a Dunán és 7 km3 a Tiszán, majd az elmúlt két hétben további 12-15 km3 a Dunán. Idén tehát nagyjából 30 km3 víztől szabadultunk meg, ami nagyságrendileg kétszerese annak a mennyiségnek, ami ugyancsak idén hiányzik a magyar tájból, aszályt okozva. Bármilyen szakmai részletekről magyarázkodik a vízügy, azt még nem sikerült feloldaniuk, hogy ha időről-időre komoly víztöbblettel áld meg minket a természet, azt miért nem juttatja el a kiszáradt tájba. Nehéz küzdelem ez, hogy megértse a közvélemény, nem a víz levezetése, és nem is duzzasztók, vízlépcsők, mesterséges tározók, csatornák meg öntözőrendszerek építése a logikus megoldás, hanem az, ami a legegyszerűbb.
Megnyitni a víz útját a mélyen fekvő, lakatlan területek felé, ahova magától lefolyik, szétterülhet, beszivároghat, párologhat, táplálhatja az életet.
Jó vízügyi rendezésnél homokzsákból is jóval kevesebb kellett volna
Az áradást természetesen féken kellett tartani, és ebben kiváló munkát végeztek mindazok, akik a gátakon dolgoztak. A baj az, hogy a Duna árterét sem használjuk védekezésre. A Hanság, a Tóköz, Szigetköz, Csallóköz és a Kiskunság mélyebb részei a rendeltetésszerű állapotukban szinte végtelen mennyiségű vizet képesek voltak felszívni, és ezek a tájak is szomjaznak ma. Ám hiába a 2022-es történelmi aszály, hiába az idei aszály és az idei áradások, még mindig nem kapnak észbe az illetékesek, hogy kiegyensúlyozott táj helyett aszályt és áradásokat nevelgetünk párhuzamosan, de egymástól gondosan elzárva. A mostani állapot fenntartása magyarázhatatlan és indokolhatatlan, ám Font Sándor minap egy rövid videóban méltatta a vízügyesek megbízhatóságát. A megbízhatóságuk egyébként nem vitás, a kérdés csak az, hogy vízvisszatartásban vagy vízlevezetésben.
A kalocsai választókerület országgyűlési képviselője elmagyarázta, hogy azért álltak mostanáig üresen a csatornák, mert áradáskor nem szabad megnyitni a zsilipeket, ugyanis nem bírnák a terhelést, illetve az uszadékfák beakadása miatt veszélyes is lenne – ezért nem lehetett feltölteni a csatornákat. Ez önmagában igaz, csakhogy egyből jelzi:
hiába van 48 ezer kilométernyi csatornánk az országban, azok mintegy 90 százaléka az árvízveszély elhárítására, sőt a folyókból feltöltésre sem alkalmas, mert más funkcióval tervezték őket. Belvízlevezetésre.
Font elmondása szerint rengetegen kérdezték a közösségi médiában, hogy miért nem fogjuk meg ezt a sok vizet, és engedjük bele a Duna-melléki csatornákba. Az az üzenet tehát már láthatóan átment a nyilvánosságba, hogy meg kell fogni a vizet, az viszont még nem ért célba, hogy
NEM CSATORNÁKBAN ÉS MESTERSÉGES MEDREKBEN KELL TÁROLNI AZ ÁRVIZET, HANEM EL KELL VELE ÁRASZTANI A FOLYÓINK TERMÉSZETES ÁRTEREIT.
A táj csak nézheti a vizet, de nem kap belőle
Font Sándor közölte, hogy most, az erős ár levonultával már megnyitották a zsilipeket, és feltöltik a csatornákat, öntözési és talajvízemelési céllal. Ez a kedélyek megnyugtatására alkalmas, ám nem ragadja meg a probléma és a megoldás lényegét.
„Higgyünk a vízügyi szakemberek több száz éves tudásában!”
– mondta Font.
Mérnöki vízmozgatási műveletek persze történnek, amelyekhez lehet társítani nagy számokat, másodpercenkénti köbmétereket, csakhogy a táj kiszáradtságával ezek nincsenek egy ligában. A Ráckevei-Dunába beengedik a vizet a Kvassay zsilipnél, onnan a Duna-Tisza-csatornán átvezetik a Duna-völgyi-főcsatornába Dabasnál, végigkergetik a kiszáradt Kiskunságon a szétégett mezők mellett, hogy aztán Bajánál visszafolyjon a Dunába. Árasztás eközben nincs, a táj úgy nézi a lefutó vizet, mint a kisgyerek az édességbolt kirakatát az üvegen át. Font Sándor talajvízemelésről beszélt, de ezekből a csatornákból a talajba és a tájba olyan kevés víz szivárog be, hogy az a hiány mértékét tekintve a gyötrelmesen kevés és az észrevehetetlen mennyiség között van valahol.
A 48 ezer kilométernyi csatornánkból körülbelül 4 ezer kilométernyi az öntöző és a kettős hasznosítású, tehát amely nem csak vízlevezetést szolgál. Utóbbiak csurig töltése esetén is nagyságrendileg talán század annyi víz fér el bennük, mint amennyi a tájból, a talajból a környékükön hiányzik. És ez még nem a beszivárgás és talajvízemelés, hanem csak a medrek kapacitása.
Az áradó víz kivezetését a tájba műszakilag sem tudja megoldani a vízügy, amely több száz éves tapasztalatra hivatkozik, de 30 év alatt sem értette meg a körülmények megváltozását, és nem készült fel az árvíz kivezetésére. A probléma nemhogy nem oldható meg, hanem meg sem érthető a jelenlegi vízügyi értelmezési keretben. A Boris ciklon viszont nem olyannak tűnt – elsősorban Csehországban és Lengyelországban –, mint amelyet különösebben érdekelnek a vízügyi értelmezési keretek…
Charly
2024-10-01 at 14:47
Nem csak a nagy folyóinkról van szó. A szüleim a Tápióságban nőttek fel. Gyermekkorukról mesélve, mindig értetlenül hallgattam, ahogy a megáradt Tápió úsztatta a szalmakazlakat. Minden évszakban megfordultam a nagyszülőknél, de az 5-6 méter mélyen csordogáló kanálisról ezt nehéz volt elképzelni. Mesélték, hogy tele volt hallal, hogy az örvényesebb kanyarokban, a partoldalban keletkezett lyukakban szabadkézzel lehetett nagy halakat fogni, hogy az árterekben rizsföldek voltak, Tápiószentmártonnál pedig, ahol melegvíz tört a felszínre, bolgárkertészeteket öntöztek vele. Györgyénél figyeltük a traktor után futó ekét, hogy hátha kifordít a földből valamilyen 48-as relikviát, mert állítólag ott ragadtak a mocsárba a császáriak. Szóval miért is vágták le a folyókanyarulatokat úgy, hogy a zsilipeket csak akkor nyissák ki egyenesbe, ha tényleg nagyon nagy az ár? Ez soha sem volt vízgazdálkodás! A nyílegyenes folyómeder csak a böhöm traktoroknak kedvezett, de a vizet nem oda vitte a földekre, hanem még a talajvizet is elszívta jó mélyre, úgy 5-6 m-re. Nekünk már nagy halak sem jutottak, sőt kicsik se nagyon. Legfeljebb picinyke pipacsszirom darabbal jó nagy békákat tudtunk horogra akasztani.
triacus
2024-10-01 at 13:12
@Gullwing: Akkor neked is: a talajvíz szintje folyamatosan csökken az évek során (és minél mélyebben van a talajvíz, annál nehezebb azt felszivattyúzni (szimpla fizika: E = m*g*h – itt a legutóbbi tényező a fontos)).
Ezzel együtt az éves csapadékmennyiség is. Miközben a hőmérséklet maximuma, az egymást követő, 30 °C-ot meghaladó napok száma – így az evaporáció – növekszik.
Így egyre inkább aszályosabbak lesznek a területek (ezen utóbbi három dolognak utána lehet nézni a Hungaromet – leánykori nevén Országos Meteorológiai Szolgálat – weboldalán) és a gazdák sz*pni fognak. Nem kicsit, nagyon!
Éppen ezért a talajvizet valahogy meg kell növelni. Ezt alkalmasint az árvizekkor felhasználható vizek árterekre vezetésével lehet megoldani (ha már eső nincsen kellő mennyiségben).
Erre számos példa van Európa-szerte (de világszinten is), gátakat nyitnak meg, ártereket hoznak létre.
Az ártereken lehet gazdálkodni – erről szól az ártéri gazdálkodás.
Gullwing
2024-10-01 at 12:38
Hogy ezek a belepesti alakok mennyire fogalmatlanok a vidékkel kapcsolatban!
Képesek lennének 1 000 000 millió hektárt szántót, és legelőt viz alá vinni mert OSTOBÁK.
Kretének szerintetek akinek a földjét elárasztjátok az MIBŐL fog megélni???
Bazd meg akinek a folyók mentén van gazdasága, azok minden évben elárasztott földeken mint fog termelni????
Ostoba Istenbarmai, menyetek és kérdezzétek meg a gazdákat utánna okoskodjatok a kárukra!
AnonimAndras
2024-10-01 at 10:29
Az árvizek nem a folyó szabályozások miatt vannak, hanem időnként sok eső ,sok hó esik és gyors az olvadás. Nem állja meg a helyét, hogy a szabályozás szántó nyeres miatt volt szükséges, hanem a falvakat, városokat szerették volna megvédeni a károktól. Gondoljunk Szatmárra, Pestre, Szegedre, Korosok vidékére stb. Az áradással veszélyeztetett terület nem egy tábla, és nem folyik vissza a mederbe,kisebb nagyobb vizfoltok maradnak, amely kisbirtokon hatalmas, nagybitokon elviselhető. Tehát a folyó gátak közé szorítása nem eredendően rossz. Amikor nagymértékű áradás érkezik alapvető követelmény a minél előbbi kivezetés. A folyókban általában marad annyi víz, hogy öntözni lehessen. Nem magyarázható, hogy a Vízügy miért nem tölti fel a tározókat, csatornákat.
Hogy valaki búza bányászatrol beszél elfogadhatatlan, ez az ember még nem éhezett. Van ebben a világban annyi éhező ember, hogy minél többet termeljünk.Az, hogy a víz adott, még nem jelenti azt, hogy képesek vagyunk öntözni. Az öntözés nagy energia felhasználást igényel, ha nem tudjuk kigazdálkodni akkor kivitelezhetetlen.
Várjuk a gazdaságos műszaki megoldásokat. És várjuk a jó időt, hogy ne legyen se árvíz, se belvíz.
Solaris
2024-10-01 at 05:51
Ez a mocskos dunatisza brüsszeli sorosista nyomásra nem és nem akarja saját magát szétlocsolni a száraz területeken.
Perre kell menni, vagy jól megvesszőzni.
Árterekben való építkezéseket, kell megszüntetni.
2024-10-01 at 04:13
Mindenki a folyópart panorámájában akar élni, ezért a másik elé építettet házat. Az építési engedélyek, meg stikában mennek, zsebbe-csúsztatott milliókért. A hülye adófizetők pénzéből, meg milliárdokért, építenek gátat, hogy megvédjék a stikában épített házakat, az áradásoktól.
Bukohill
2024-10-01 at 02:04
“Ez teljes tévedés, szó sincs mocsárról. Az időszakos elárasztású helyek nem mocsarak. A fölös víz visszafolyik a folyóba innen, nem marad pangó víztest. Egyáltalán nem lehetetlenül el a mezőgazdasági termelés, sőt! A magasabban fekvő térszíneknek javitja a terméshozamát, sőt az összes többi területnek az országban, amely a kisvízkörzés által keltett párolgás miatt eső van. Ahol van víz, ott van élet. Ha nincs víz, akkor a gabonabányásznak sincs gabonája, (mint idén) akkor ő is feldughatja a gátakat meg az egész elhibázott vízügyet a seggébe. Közel sincs szükség ennyi gabonára, ennek az ⅓-a a hazai szükséglet. ⅔-a megy a holland disznóknak meg bioüzemenyagnak nagyon alacsony hozzáadott értékkel, semmi szükség ennyi szántóra, főleg a mélyárterekben. Itt művelési ágat kell váltani, legeltetni (marha/disznó/juhok) kell+hal ívó helyek jönnek létre(halászat)+méhészet+ártéri gyümölcsészet+turizmus és növekszik a vidék népességmegtartó ereje. Most mondani sem kell, hogy a marhahúsnak, tejnek, méznek, gyümölcsnek, főleg a jó minőségűnek micsoda értéke van a gabonáéhoz képest. A 19. századi gabonakonjunktúra idején jó ötletnek tűnt a kiszárítani az országot, ma már nem éri meg gabonát bányaszni, nem jó üzlet, ráadásul a jövőnket adják el pár fillérért cserében.” Kiss Ferenc
Talpra magyar!
2024-10-01 at 00:10
Folyószabályozások az egyik fő okozóik az áradásoknak – nagyon emlékeztető a szegedi nagy árvíz.
triacus
2024-09-30 at 23:44
@Királytigris:
“Hova akarják ezek a “szakemberek” a vizet kivezetni? Kinek a földjére?”
Árterekre. Abból akad még.
“Kinek a földjét akarják mocsárrá változtatni,”
Nem válik feltétlen mocsárra. Mocsárrá akkor válik, ha az a vizet nem tudja elnyelni a föld.
De mivel évtizedek/századok alatt sikeresen kiszárították a földet, így az szépen elnyelődik.
“hogy ezzel a megélhetését lehetetlenné tegyék?”
Ártéri gazdálkodásról tetszett hallani? Esetleg akvapóniáról?
“Öntözni kell! ”
Ez jól hangzik, csak:
– a talajvíz szintje sokat csökkent az évtizedek alatt – ha mélyről kell vizet felszívni, az energiaigényesebb (E=m*g*h) – ha nem pótoljuk a talajvizet (alkalmasint az áradásokkor elérhető vízből), akkor még mélyebbre süllyed/kiszárad
– az intenzív mezőgazdaságnak hála a talajok szervesanyag-tartalma, vízmegtartó-képessége csökkent
Bandi
2024-09-30 at 21:43
Érthetetlen, miért nem épülnek a Duna honi alsó szakaszára vízlépcsők, amelyek nélkül a hajózhatósággal komoly gondok lehetnek.
Talán az állami elővásárlási jog kiterjesztésével jókora területekhez lehetne hozzájutni az árasztható területeken. A belvizes csatornákat (már ahol még a rögvalóságban léteznek) is célszerű lehetne állami kezelésbe venni és rendszerként kezelni.
bl
2024-09-30 at 20:31
Ja bocsi ez a 30 cm nem kevés.
bl
2024-09-30 at 20:30
Ha ezt a 30 köbkilométert egyenletesen elterítjük az országban az 30 cm esőnek felel meg, tehát kevés. Ennek ellenére az irányított oldalirányú kivezetés egy jó ötlet, csak kotlani kell rajta, hogy mikor hova miért mennyit.
Állítólag a globális felmelegedés valódi oka a felhők csökkenése és a felhők csökkenése a kiszáradással (urbanizációval, stb) kapcsolatos.
Királytigris
2024-09-30 at 19:10
Hova akarják ezek a “szakemberek” a vizet kivezetni? Kinek a földjére? Kinek a földjét akarják mocsárrá változtatni, hogy ezzel a megélhetését lehetetlenné tegyék?
Öntözni kell! Ehhez kutakat kell fúrni! Ebben kell gondolkodni, és abban, hogy idáig miért nem csinálták!
Ez ilyen egyszerű.
csakafidesz
2024-09-30 at 18:22
Talán beszélhetnénk arról, hogy a “vízgazdálkodási társulások” kitalálták magukat és a tagdíjat szedtek minden földtulajdonostól. (automatikusan “tag” lett mindenki akinek a telekkönyv szerint földje volt) Ez a tagdíj “közadók módjára” behajtható volt. A kiszámlázott, befizetett tagdíj gazdagította a “Társulások” elnökét, titkárát, adminisztrátorát, ügyvédjét. Az összes pénz itt valahol felszívódott. Ennek a cirkusznak rendelettel kellett véget vetni, mert semmit, az égvilágon semmit nem csináltak a “Társulások” az emberek pénzének lenyúlásán kívül. Ezekből a hatalmas pénzekből lehetett volna jónéhány projektet kivitelezni. Országos szinten nem csináltak semmit, milliárdok tüntek el. A kormány ezért szüntette meg ezt a csaló pénzszedést.