Mohos Gábor püspök: a húsvét alapüzenete az, hogy földi életünk törékeny és véges, de van értelme

A járvány egy olyan szempontot erősíthet meg bennünk, hogy mennyire törékeny nemcsak az életünk, de egész életformánk, berendezkedésünk – mondta porálunknak adott interjújában Mohos Gábor iliturgi címzetes püspök, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, hangsúlyozva, ráébredhetünk, hogy egy picike vírus, amely önmagában egy nagyon kicsi valami, mennyire meg tudja változtatni az egész világon a társadalom életét, mindennapjait. Ugyanakkor kiemelte, Teréz anyától szokták idézni, hogy amit ő és nővértársai tettek, abban a kis közösségben, az egy csepp a tengerben, de e csepp nélkül az a tenger sekélyebb lenne. Úgy vélte, ha minden ember felelősen gondolkodik az egész világon, abból a sok kis cseppből valami nagyon szép kerekedhet ki.

Isteni büntetés – e a koronajárvány? Hogyan vészelhetjük át a magány időszakát? Mit tanítanak a világnak és az egyes embernek a körülöttünk zajló események? Hogyan értékelődött át a felelősség fogalma?  – többek között ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban kérdeztük Mohos Gábor iliturgi címzetes püspököt, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökét. Mohos Gábor többek között azt hangsúlyozta, a járvány terjedésével mindenki megtapasztalhatja, hogy valóban egy globalizált világban élünk, de ha mindenki képes lesz felelősen gondolkodni, abból valami nagyon szép is kerekedhet…

A koronavírus világjárvánnyá terebélyesedett, és így Húsvét közeledtével akaratlanul is adódik a kérdés: világátokról, isteni büntetésről van szó?
Nem gondolom, hogy helyes lenne, ha addig, amíg jól alakulnak a körülményeink, egyáltalán nem gondolnánk Istenre, mert minden sikert, eredményt magunknak tulajdonítunk, és amikor nehézséggel, bajjal kell szembenéznünk, akkor pedig Istent tennénk bűnbakká. Tőlünk is függ, hogy hogyan nézünk szembe az eseményekkel, amelyek megtörténnek velünk. A járványnak egyértelműen vannak tragikus következményei vilászerte, már eddig sok tízezer áldozatról beszélünk, akiknek vannak hozzátartrozóik is, akik most gyászolnak. Másfelől olyan változásokat is hozott az életünkben, amelyek révén átértelmezhetjük eddig természetesnek tekintett, megszokott körülményeinket. A járvány lehetőséget teremt elgondolkodni, jó volt -e, ahogyan a járvány kitörése előtt éltünk, és min érdemes változtatni. Ugyanakkor, azt is megtapasztalhatjuk, hogy a legfontosabb érték a szűkebb körű személyes kapcsolataink, ezek, amik valóban fontosak, amik éltetnek bennünket, ami a nehézségekkel együtt mégis a boldogságunk forrása.

Mohos Gábor iliturgi címzetes püspök, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke; fotó: Kovács Attila/MTI

Sokat beszélünk arról, hogy a magány, különösen az idősöket, mennyire megviseli. Hogyan fordíthatjuk az egyedüllétet a javunkra?
Sokfélék vagyunk eltérő személyiséggel, életkorral, és biztos, hogy sokaknak nehéz a magány, nem könnyű megtalálni a módját, hogyan lehet ezt az előnyünkre fordítani. Ugyanakkor jó lehetőség a felpörgetett gyors világból kizökkenve kicsit lassítani, elmélkedni. Olyan dolgokra nyílik lehetőség, amelyeket eddig halogattunk, lehet ez például pusztán csak az olvasás. Emellett ott vannak a mondern technika adta lehetőségek, hogy mégis kapcsolatban maradjunk egymással. Tapasztalataim szerint gyakran az idősebbek is, családjukon kívül tartják a saját korosztályukkal is a kapcsolatot. Imacsoportot működtetnek például, felhívják egymást telefonon, és közösen imádkoznak.

A húsvéti misztériumnak van üzenete a koronavírus-járványban szenvedő világ számára?
Az egész nagyhét, különösen az úgynevezett szent három nap a liturgiában Jézus szenvedésének, kereszthalálának és feltámadásának titkát hordozza. Egyik sem választható el a másiktól. Ebben a hármasságban koncentrálódik az egész emberiség drámája és reménye. Hisszük, hogy minden élethelyzetre az emberi életút bármely szakaszában, és a járvány idején is van üzenete a húsvéti misztériumnak. A húsvét alapüzenete az, hogy a földi életünk törékeny és véges, de van értelme. És ezt az értelmet éppen a feltámadás hitében találjuk meg, hiszen egy örök életbe torkollik földi életünk, a kettő összefügg egymással. Ahogy itt éltünk a földön az meghatározza örök sorsunkat. Ezekre az igazságokra jó újból és újból rátekinteni. A járvány egy olyan szempontot erősíthet meg bennünk, hogy mennyire törékeny nemcsak az életünk, de egész életformánk, berendezkedésünk. Egy picike vírus, amely önmagában egy nagyon kicsi valami, mennyire meg tudja változtatni az egész világon a társadalom életét, mindennapjait. Ráébredhetünk, mennyire törékenyek vagyunk mi magunk is és milyen apró dolgok meg tudnak sebezni bennünket.

A magyarok kapcsán szoktuk emlegetni, hogy nekünk Mohács kell. A járvány kapcsán megáll ez a kijelentés a világra nézve is?
A mai ember számára nem is olyan egyértelmű kérdés, hogy mi a jó és mi a rossz. Talán száz, kétszáz évvel ezelőtt egyértelműbb volt a válasz egy-egy konkrét élethelyzetben ezekre a kérdésekre. A modern ember korában bonyoltulttá vált a világ, nehéz a sok lehetőség közül a helyeset megtalálni. Sok olyan cselekedet, amelynek helytelenségéről az emberek korábban általánosan meg voltak győződve, mára elfogadottá vált a társadalom egyes közösségein belül, és ez a jogrendben is jelentkezik. Rá kell döbbennünk azonban arra, hogy nem mi szabjuk meg, hogy mi a jó és a rossz, és ha helytelen dolgokat cselekszünk annak következménye van, ahogyan hála Istennek, a jó tetteinknek is. Egyre többet beszélünk például a környezetszennyezésről, iszonyatos mennyiségű műanyaghulladék van a tengerekben, de a mikroműanyagok megjelentek a leglakatlanabb helyeken is. Az életformánknak tehát ilyen következményei is vannak. Felmerülhet bennünk az a kérdés is, hogyha nem jött volna el ez a járvány, akkor vajon mikor gondolkodtunk volna el ezeken a kérdéseken, meddig folytattuk volna például a környezetünk tönkretételét.

Milyen gyakorlati kihívásokkal néz szembe az egyház?
Közös cél, és ebben az egyháznak is ki kell vennie a részét, hogy a járvány terjedését próbáljuk lassítani. Ennek az a módja, hogy minél kevesebb fizikai kontaktus legyen az emberek között. A szentségek kiszolgáltatása ugyanakkor alapvetően igényli a személyes jelenlétet. Az egyház kiadta az erre a helyzetre vonatkozó szabályait, így például a szentmiséken fizikailag nem lehet jelen lenni, de Isten nem csak a szentségeken keresztül van jelen, és tud kegyelmet adni. Lehet például lelki áldozást végezni, illetve előtte – ha szükséges – a teljes bánatot felindítani.

Mohos Gábor iliturgi címzetes püspök, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke; fotó: Kovács Attila/MTI

Előfordult már, hogy koronavírusos beteghez papot hívtak?
Konkrét esetről nem tudok, de természetesen előfordulhat. Korábban velem is előfordult, hogy intenzív osztályra kellett mennem beteget látogatni, ilyenkor  a megfelelő védőfelszerelésben mehetünk be. A papok számára tehát nem idegen tapasztalat egy ilyen helyzet, megfelelő védőöltözetben mindenkihez el lehet menni, akinek erre szüksége van, amennyiben az egészségügyi előírások ezt kifejezetten nem tiltják.

Az interneten most több különleges történet is kering, amelyek reményt adnak az embereknek. Ön ki tudna emelni ezek közül egyet?
Egy megtért olasz orvos példáját említeném, aki azt látta, hogy az egész egészségügyi rendszer, amelyben dolgozik, gyakorlatilag képtelen ellátni a feladatát a tömeges megbetegedések miatt. Látta azokat az embereket, akik hiába fizették az egészségügyi hozzájárulást, adókat, mégsem kaphattak megfelelő ellátást, és rádöbbent, hogy az egészségügy, az emberek, a társadalom elérkezett a határaihoz. Ő sem lesz képes mindent megoldani, döntenie kell akár élet és halál fölött. Az ilyen helyzetekben az ember könnyebben belátja saját kicsinységét és felismerheti, hogy van ennél több. Van valaki, aki az egész fölött áll, és akiben bízni lehet, mert jó, mert szeret, aki értünk emberré lett és meghalt. Ez az orvos úgy tért meg, hogy látta egy idős betegét, aki a hitével olyan reményt tudott ébreszteni másokban, amelyre senki és semmi nem volt már képes. Egy hívő ember hite, tanúságtétele – aki később meg is halt a fertőzésben – lobbantotta be az orvos lelkében a hit szikráját.

Mostanában gyakran elhangzó szó a felelősség, különösen azért, mert minden ország a másikat vádolja a fertőzés elterjedésével. Ön szerint, miben áll valójában az emberek, közösségek, nemzetek felelőssége?
Kézzelfoghatóan megtapasztaljuk, hogy egy globalizált világban élünk. Év elején olvastuk, hallottuk, hogy valami történik Kínában, és nem is gondoltuk, hogy ilyen rövid idő alatt ideér egy vírus és elárasztja Európát, az egész világot. Ennek az is a következménye, hogy mindenki a maga szintjén felelős az egész nagy közösségért, amit emberiségnek hívunk, függetlenül attól, hogy a világ melyik részén él. Teréz anyától szokták idézni, hogy amit ő és nővértársai tettek abban a kis közösségben, az egy csepp a tengerben, de e csepp nélkül az a tenger sekélyebb lenne. Ha minden ember felelősen gondolkodik az egész világon, abból a sok kis cseppből valami nagyon szép kerekedhet ki.

Vezetőkép: MTI