A fővárosi cégek igazgatósági pozícióinak kétharmados, valamint a felügyelőbizottsági tisztségek minimálisra csökkentésére tesz javaslatot Karácsony Gergely újraválasztott főpolgármester miután több tízmilliós jutalmakat osztott ki a fővárosi cégek vezetőinek.
Karácsony Gergely csütörtökön a Facebook-oldalán jelentette be a következő ciklusra vonatkozó tervét, amely szerint a felügyelőbizottsági tisztségek számát a törvényi minimumra szorítaná le, továbbá nyílt pályázatot írna ki minden fővárosi cég valamennyi igazgatósági és felügyelőbizottsági posztjának betöltésére, valamint az olyan cégvezetői pozíciókra, ahol a fővárosi önkormányzat hatáskörébe tartozik a kinevezés.
Csak olyanok jelentkezhetnek, akik rendelkeznek a szükséges végzettséggel és tapasztalattal – párttagkönyvet viszont senkitől nem kérünk
– írta a főpolgármester.
Karácsony Gergely kifejtette: a beérkezett nyilvános pályázatok, a szóbeli meghallgatások és a közgyűlésbeli frakciókkal való egyeztetés után teszi meg személyi javaslatait a Fővárosi Közgyűlésnek, mégpedig úgy, hogy az esélyegyenlőség előmozdítása érdekében az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok legalább egyharmada nő legyen.
Bejegyzése szerint alapvetően elégedett a jelenlegi cégvezetők munkájával, de – mint írta – “mindig érdemes megnézni, hogy van-e jobb jelölt egy tisztségre”.
Politikai kérésre se kinevezni, se kirúgni nem fogok senkit. Csak az számít, hogy a fővárosi cégek minél jobban működjenek. A jelenlegi cégvezetőket ezért arra kérem, hogy ők is nyújtsák be a pályázatukat
– írta a főpolgármester.
Forrás: MTI, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS