
Az európai menekült- és migrációs válságot csak egy olyan közös terv alapján lehet megoldani, amelyet az Európai Unió minden tagja támogat – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár csütörtökön, Rómában, miután találkozott Giorgia Meloni olasz kormányfővel. Scholz szerint azok, akik meg akarnak birkózni a migrációval kapcsolatos problémákkal, csak közösen, az Európai Unió keretein belül tudják ezt megtenni.
Minden arra irányuló kísérlet, hogy másokra hárítjuk a problémák megoldását, vagy mást tartunk felelősnek, kudarcra van ítélve
– tette hozzá. A Giorgia Meloni vezette olasz kormány feltett célja az Észak-Afrikából Olaszországba irányuló migráció megállítása, de intézkedései többször heves nemzetközi bírálatot váltottak ki. A francia kormány több tagja például tavaly novemberben embertelennek nevezte a Meloni-kormány migrációs politikáját, miután a SOS Méditerranée francia civilszervezet hajója, az Ocean Viking 234 emberrel a fedélzetén nem kapott kikötési engedélyt Olaszországban, és végül a franciaországi Toulonig kellett hajóznia, hogy kiköthessen. Az olasz hatóságok ezenkívül nemrég őrizetbe vettek migránsok mentésében segédkező önkénteseket, mert nem tartották magukat az új, szigorú szabályokhoz. A mentésben részt vevők viszont arra panaszkodtak, hogy az olasz hatóságok zaklatják őket, intézkedéseikkel pedig emberek életét veszélyeztetik a Földközi-tengeren.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Michael Probst
Vélemény
2023-06-10 at 09:51
Tapasztaljuk a megoldó készségét, …..ezért a kitoloncoltaikat a magyarok nyakába kényszerti!….mi meg csak nézünk ki a fejünkből, nehogy megsértsük őket…….!!!
Sanyáta
2023-06-09 at 17:11
Ez a vándorköszörűs kinézetű ember mit osztja az észt…késő bánat,kollégája már megmondta….elkúrtuk.
aladin
2023-06-09 at 13:47
Te rohadák náci Scholz, csödött mondtatok a szintén náci Zelenszkivel együtt. Minden vonalon verességet szenvedtek, Zelenszkivel mentek a szemétdombra.
Fanni
2023-06-09 at 12:52
Késő!!!!!
István király
2023-06-09 at 12:31
Csakafidesz! Igazad van! A problémát,úgy lehetne kezelni,hogy törvénybe iktatni,és kőkeményen betartatni hogy egy afrikai családban,maximum három gyermek születhet!!! Valamint,nem kell csőstül-csapatostól tolongani,az orvosok határok nélkül szervezetnek,a világban. Kínában már ezt a variációt,amit írtam bevezették,működik!
csakafidesz
2023-06-09 at 10:56
István király 2023-06-09 at 08:23
Ez sem így áll! Senkinek sem kötelessége mindenféle, iratok nélküli jött-mentet befogadni. Akiknek ősei gyarmattartók voltak azok sem. Aki Nigériában született az maradjon Nigériában és beszélje meg a szüleivel, hogy miért van 10 testvére, ha kettőt se tudtak eltartani.
István király
2023-06-09 at 08:23
Azért tisztázzuk! Csak,és kizárólag,azon országok kötelessége a migránsok segítése,amely országok gyarmattartók voltak!!! Ők kizsigerelték ,kifosztották,és rabszolga sorba taszították az ott élő népeket. A kelet-európai országok,/mi is /,nem voltak gyarmattartók! Az egész világ,szegény embereit képtelenség Európába telepíteni!!! Helyben kell megoldani a problémákat! Vagy Európa elpusztul! NEM AKAROK ÖNGYILKOS LENNI!!! De mi lesz ennek az őrült, erőszakos migráns áradatnak a vége? Lő parancs a határon?
Ungarn über alles !
2023-06-09 at 07:53
káposztafejű – már régen kecskexar kellene hogy legyen
bl
2023-06-09 at 07:13
A gazdag nyugateurópa ránk fogja tukmálni, keleteurópára a migránsokat. Az elfogadott terv értelmében, ha nem fogadjuk el akkor migránsonkért 8 millió forint büntetést kell fizetnünk. Bravo.
Antónia
2023-06-09 at 07:07
Megoldás: a vendégeinket etessék a szomszédok.
Magyar Gyula
2023-06-09 at 06:57
8 éve nem oldottátok meg,pedig Viktor 2015-ben itthon már mentette.
Nektek már annyi. Németországnak a lassú halál jutott.Allah legyen veletek.
na4
2023-06-09 at 05:22
Üres, ostoba, nesze semmi fogd meg jól hablatyolás. De ettől a hülyétől úgysem lehet mást várni. “Hau ab!”
Pálos Özséb
2023-06-09 at 04:05
BABILON BUKÁSA
A kelyhek angyalainak egyike ekkor így szólt Jánoshoz:
– Jöjj, és megmutatom néked a Nagy Parázna ítéletét. Vele bujálkodtak a föld királyai, és a földnek lakói megrészegedtek kéjeinek borától.
Lélekben elragadta őt a pusztába, és ott János meglátott egy asszonyt nagy veres fenevadon ülve, amelynek hét feje és tíz szarva volt, mind teleírva káromló nevekkel. Az asszony bíborba és skarlátba volt öltözve, arany, gyémánt és gyöngy ékítették, kezében kelyhet tartott telve az ő undokságával és kéjeinek tisztátalanságával. Látszott rajta, hogy részeg a szenteknek és Jézus bizonyságtevőinek vérétől. János felette álmélkodott, az angyal pedig így szólt hozzá:
– Megvilágosítlak e látás titka felől. A vadállat, amelyet láttál, volt és nincs. A mélységből jő, és vesztébe siet. Volt, nincs, de ismét lesz. A hét fej hét halom, az asszony ezeken ül, de a királyok száma is hét, öt már volt, egy van, és még egy eljő, de kevés időre lesz maradása. Maga a vadállat lesz a nyolcadik, és ő is ítéletre siet. A tíz szarv, amelyet láttál, tíz király, akik még birodalmat nem kaptak, de ha hatalomra jutnak egy órára, azt a Fenevadnak engedik át, és harcba szállnak a Báránnyal. Az asszony tehát, akit láttál, ama nagy város, amely úr a föld királyai felett.
Akkor másik angyal szállt alá a mennyből, és hirdette fennszóval:
– Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és ördögök tanyája lett, minden tisztátalan szellem hajléka, minden tisztátalan madár fészke, és minden undokságos állat odúja. Siratják a föld királyai, akik vele tobzódtak, és füstjét látva biztonságos távolból mondják: „Hatalmas város, hogy egy órában beteljesedett a te ítéleted!” És a föld kalmárai jajgatva sírnak, mert az ő áruikat immár senki sem veszi, s akik belőle gazdagodtak meg, biztonságos távolból siratják: „Jaj, jaj a nagy város, mely öltözött skarlátba és bíborba, és arannyal, gyémánttal meg gyönggyel ékítette magát, hogy egy óra alatt betelt ítélete!” És minden hajós és kormányos és révész megáll, amikor füstjét látta, és port hányván fejükre, fennszóval sírnak: „Jaj, te nagy város, kihez nincsen hasonlatos, és kitől meggazdagodott minden, akinek hajói a tengert járták, hogy elpusztultál egyetlen órában!” Hallotta pedig János, hogy a mennyekben nagy sokaság zeng öröméneket:
– Alleluja! Üdv, dicsőség és hatalom a mi Istenünknek, mert igazak az ő ítéletei! Betelt ítélete a Nagy Paráznán, és számon kérte rajta szolgáinak vérét! Alleluja! Füstje felszáll mindörökké!
moliere
2023-06-09 at 00:50
Scholz csak üvöltsön a német tüntetőkkel. Az láthatóan megy neki. Kapaszkodjon a mikrofonba, mint egy rockénekes.
Néha nevetséges volt Merkel, de ez a máris szomszéd még mézgagézánál is balfaszabb.
Naprózsa
2023-06-08 at 23:56
Miféle migránsprobléma? Itt csak őslakos probléma van. A migránsok szerint a probléma az, hogy Európában, az ő földjükön sok a fehér. Scholz úgy érti, hogy ezt kell megoldania.
Kiss Gyula
2023-06-08 at 23:31
Ha a német politikusok tényleg meg akarnának bármit oldani jelenleg, amikor a helyzet már ilyen szintre fajult, akkor azt javaslom, hogy keressenek egy fűtéscsövet, egy széket, és egy derékszíjat. MIND!!!!!
Kiss Gyula
2023-06-08 at 23:30
JAJ NE!!!
.
(Megoldás németül = Lösung… csak mondom. Ezek az évezredben már ne oldjanak meg semmi mást!)
Cuki
2023-06-08 at 23:05
“Már késő, már késő…
Segíteni ezen sajnos nem lehet.
Már késő, már késő…
Segíteni ezen nem lehet. “
Gomboc7
2023-06-08 at 22:18
Minden “megoldás” arra irányul hogy minél többen jöhessenek.
Rolo
2023-06-08 at 21:54
Matu2023-06-08 at 21:44
Ez egy tipikus német gondolkodás!
Nem arra koncentrálnak,hogy a probléma ne is legyen,arra koncentrálnak,hogy hogy oldjuk meg a problémát!
Segghülye az összes…felsővezető szinten pláne!
Matu
2023-06-08 at 21:44
Nem megbirkózni kell a problémával, hanem meg kell előzni…de ehhez előbb kell gondolkodni és csak utána cselekedni.
Patriot
2023-06-08 at 21:37
Ne hazudozz scholz mert már hányunk az őrtornyaitoktól, meg a közös akarattól amit időnként a képünkbe hazudtok. Valóban lenne akarat egy hét alatt ellehetne rendezni a beduin inváziót tengeren, szárazföldön, mindenhol. Ugyhogy takarodjatok a pcsába! Majd ha lesz látszat esetleg beszélhetsz.
Kakukk
2023-06-08 at 21:29
Elég sajátosan akarja megoldani.
Míg szerintük minden más ország fogadja be számolatlanul a képzetlen bociszeműeket, addig ők toborzóútra kijárnak Afrikába, Mexikóba, Indonéziába, Brazíliába összeszedni a képzettebjét (egészségügyisek, mérnökök, stb.).
Akkor ki is hárítja másikra a problémák megoldását?
Angie
2023-06-08 at 21:22
Dehogy oldaná meg! Ez most az új kampánymantra.
kanigunda
2023-06-08 at 21:07
Pár megoldássegítő cég:
– Mauser
– Heckler & Koch
– Rheinmetall
Rolo
2023-06-08 at 20:57
Már megoldottátok🤭🤭🤭 szép lassú halál lesz😁😁😁
“Wir schaffen das” 🤣🤣🤣
Tények
2023-06-08 at 20:48
NÉMETORSZÁG MÁR A MOSZLEMEKÉ.
ANGELA MERKEL BESZENNYEZTE AZ EGÉSZ EURÓPÁT, A SCHOLZ SEM NORMÁLIS.
A ZÖLD KÜLÜGY BAERBOCK, A NÉMET DEGENERÁCIÓ KÜLÖNKIADÁSA
Orientál
2023-06-08 at 20:45
Ez a hatalmas 0 és kártékony balliberális ezt azért hazudja mert nem egész egy év mulva eu-s parlamenti választásokra kerül sor.