
Dmitrij Peszkov csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette ki, hogy Moszkva szerint Washington áll a Kreml elleni dróntámadás mögött, amelynek célja Vlagyimir Putyin elnök megölése volt.
Dmitrij Peszkov ezt a vádat újságíróknak tartott tájékoztatóján ismertette, mondván: Washingtonnak észben kell tartania, hogy Oroszországban tudják, hogy ott választják ki a célpontokat, Ukrajna pedig csak végrehajtotta az amerikai terveket. Bizonyítékot azonban nem szolgáltatott a dróntámadásban való amerikai részvételre vonatkozó állítás alátámasztására. Ukrajna korábban cáfolta, hogy köze lett volna az incidenshez. Peszkov nem fedte fel, Moszkva miképpen reagál arra, hogy Kijev drónokkal próbálta megtámadni a Kremlt. Elmondása szerint különböző intézkedésekről tárgyalnak, de azok minden esetben kiegyensúlyozottak, és Oroszország érdekeinek megfelelőek lesznek. Részletekbe nem bocsátkozott.
Az orosz államfő sajtószolgálata szerint Kijev tegnap este drónokkal próbált csapást mérni a Kreml elnöki rezidenciájára. Az orosz hadsereg és a különleges szolgálatok állításuk szerint azonnal hatástalanítottak két drónt, amelyeket a Kreml ellen irányítottak. Vlagyimir Putyin orosz elnök nem sérült meg, és a szokásos módon folytatja munkáját – derült ki a tájékoztatásból. A Kreml a történteket az orosz elnök elleni tervezett terrortámadásnak és merényletnek tartja. A közlemény hangsúlyozta, hogy az Orosz Föderáció fenntartja a megtorlás jogát az általa megfelelőnek ítélt módon.
Peszkov a neki feltett kérdésekre válaszolva azt is elmondta, hogy nem tudja pontosan, honnan indították a Kremlt támadó drónokat. Mint mondta, ennek majd az ügyben eljáró nyomozók fognak utánajárni. Arra a kérdésre, ismer-e részleteket arról, hogy milyen drónok vettek részt a támadásban, azt mondta, hogy “ezt nem az ő dolga kideríteni”.
Szólt arról is, hogy a Kreml tud Ferenc pápának az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos nyilatkozatáról, de konkrét elképzelések nem ismertek Moszkva számára. Mint kifejtette: “tudjuk, hogy a pápa gondolkodik azon, hogyan lehetne véget vetni ennek a konfliktusnak, de nem tudunk semmilyen részletes tervről, amelyet a Vatikán ezzel kapcsolatban felajánlott volna”. Korábban a katolikus egyházfő kijelentette, hogy a Vatikán “békemissziót” folytat az ukrajnai konfliktus megoldása érdekében. Elmondása szerint ez a küldetés “még nem nyilvános”. Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő azt nyilatkozta, hogy Moszkva még nem kapott konkrét terveket a Vatikántól az ukrán válság békés rendezésére.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov
sanyi05
2023-05-07 at 18:04
Kreml elleni dróntámadás mögött terroristák állnak, tehát Washington.
Beleskapitány
2023-05-04 at 23:23
Ha ez amerika volt, akkor a ruszkiknak semmi esélyük nem lenne ellene. Berepülnek a Kremlhez észrevétlenül? Jó, hogy nem atomtöltetet vitt magával. Akkor Mostkva helyett egy sugárzó gödör lenne. Mekkora kárt csinált? Az utcaseprőknek 10 perces munkát adott? Ezzel akarták megölni Pityut? Nevetséges.
MurányiA
2023-05-04 at 22:18
A Közszolgálati Egyetem mindig higgadt docens:
‘Egyes nyugati elemzők azt mondták, hogy körülbelül akkor tudták volna ezzel megölni Putyint, ha nekirepül az eszköz. Értelme nem sok, a legtöbb elemzés azt mondja, hogy ez vélhetőleg az úgynevezett hamis zászlós művelet volt, maguk az oroszok követték el, hogy ezzel megindokoljanak valamilyen következő lépést.’
Sem az egyik, sem a másik félnek nem lehet hinni. Évtizedek óta ez az orosz hírszerzés célja, ezért hoznak ki minden hír után egy a saját igazukat hirdető másikat.
Nahát
2023-05-04 at 16:10
Elég nyilvánvaló, hogy Amerika áll a dróntámadás mögött. Mivel Ukrajna teljes mértékben Amerikától függ, Amerika adja a parancsokat. Az ukránok csak Amerika jóváhagyásával mernék Oroszország területét támadni. Jó volna már orosz részről valami kicsi, ravasz, aszimmetrikus válasz. Nem kell ide atombomba, meg lehet találni Amerika Achillesz-sarkát.
Hajdúvitéz
2023-05-04 at 15:43
Én válasznak egy “sugárzó”… drónt javasolnék igenyöst a kijevi pöcszongorilla palotájára.
Csakis mihötartás végött!