A szocialista kifizetőhelyek leírásával folytatja blogját Németh Gábor, az MSZP-hez közelálló Egyenlítő blog volt főszerkesztője. Németh azt írja, az első MSZP-kifizetőhely a Jókai utcai székház 4. emeletén, a pártigazgatói irodában van. Azt állítja, egy páncélszekrényben őrzik ott a pénzt, és nemcsak ő, de kollégái is többször szemtanúi voltak kifizetéseknek. A pénz forrása, de célja is mindig ismeretlen volt.
Németh azt írja: egy esetben például Harangozó Gábor távozott az irodából hárommillió forinttal. Az Egyenlítő blog volt főszerkesztője megjegyzi: a szocialista székház negyedik, ötödik emeletén a pártigazgatói irodát és a felette lévő elnökségi tárgyalót is különleges szerkezet védi a lehallgatástól.
Szabadulása után egyébként Célpont című műsorban Zuschlag János volt szocialista politikus is az MSZP-s feketekasszáról beszélt. Azt mondta: a régi pártszékházban volt egy páncélszekrény, amelyből a pénz származott, a kifizetéseket pedig egy kockás füzetben vezették.
Kizárólag bizonyítható történeteket ír le, ezért nem tart attól, hogy a szocialisták jogi úton próbálnak meg elégtételt venni rajta – nyilatkozta a Hír Televíziónak Németh Gábor, az Egyenlítő blog volt főszerkesztője. Elképzelhetőnek tartom, hogy ebben az ügyben is lesz olyan hatósági megkeresés, mint ahogyan az ügyészségen kihallgattak a Simon-ügyben, de ezt azért nem látom problémásnak, mert ezen a blogon csak és kizárólag olyan történeteket jelentetünk meg, amit jogásszal egyeztettünk és 100 százalékig bizonyítható – mondta Németh Gábor.
A szocialisták volt pártigazgatója, Velez Árpád a Hír TV-nek azt mondta, valótlanság, hogy az irodájában működött volna az MSZP feketekasszája. A volt pártigazgató Harangozó Gáborral együtt beperli Németh Gábort.
Forrás: Hír TV
Fotó: 168 Óra
Facebook
Twitter
YouTube
RSS