Pesti Srácok

Munkások helyett baloldali tanácsadók kaszálnak Kispesten

Munkások helyett baloldali tanácsadók kaszálnak Kispesten

Lassan már kaszálásra sem futja Kispesten, annyira szorult helyzetben van az önkormányzat Gajda Péter szerint. A szocialista politikus közösségi oldalán panaszkodott egy sort, azt viszont elfelejtette megemlíteni, hogy az alpolgármestere megjutalmazására, vagy a baloldali pártokhoz köthető tanácsadókra mégiscsak akad pénz – írta az adatradar.hu.

Egy nagy kövér nulla. Ennyit ad vissza a Kormány abból, amit elvett Kispesttől – írta ki Facebook-oldalára Gajda Péter, a főváros XIX. kerületének szocialista polgármestere. A bejegyzésében arra is utalt, hogy már tavaly sem volt jó anyagi helyzetben az önkormányzat. Ezek után nem meglepő, hogy az adatradar.hu közérdekű adatigénylésére válaszul a kerület jegyzője közölte:

Amit viszont hozzátett, az a fent idézett panaszáradat fényében nehezen értelmezhető. Béja Julianna a portál kérdésére ugyanis elárulta, hogy Karácsony Gergely párttársa, Varga Attila alpolgármester bruttó hétszázezer forint prémiumot kapott 2020-ban. Az országosan ismeretlen, párbeszédes politikus helyben egyébként megosztó alakja a közéletnek, 2018-ban például azzal vívta ki sokak felháborodását, hogy bálványimádásnak nevezte a karácsonyt.

PestiSracok facebook image

Kispest polgármestere szerint a kerület anyagi helyzete miatt kevesebb kaszálást tudnak elvégezni a kerületben. Ennek ellenére civil pályázatokkal kapcsolatos tanácsadások címén 2019 novembere és 2021 december vége között ötmillió forintot fizet ki az önkormányzat két tanácsadónak. Egyikük a Gyurcsány-párt kongresszusi küldöttje, Molnár Attiláné, ugyanakkor Pál Tibornak, a IX. kerület egykori szocialista alpolgármesterének is csaknem 1,7 millió forintot adnak idén Gajdáék többek között a Kispest és Ferencváros közötti kapcsolatok erősítéséért. A momentumos Sziklai Zsolt informatikai és információ nyilvánossági tanácsadás címén egymillió kétszázezer forintot vihet haza az év végéig.

Idén április 1-jétől határozatlan ideig havi négyszázötvenezer forintot tehet zsebre Kispest baloldali vezetése jóvoltából a Práter Ingatlankezelő Betéti Társaság két tagja ingatlangazdálkodási tanácsokért. Ez az év végéig négy és félmillió forintot jelent. A Práter ugyanarra a IX. kerületi címre van bejegyezve, mint egy azonos nevű és profilú kft., aminek 2018-ban végelszámolás lett a sorsa. Az akkor, vagyis 2018-ban alapított Bt. tulajdonosai, Ábel Csaba és Máté, valószínűleg apa és fia.

A cégnyilvántartás szerint szinte bizonyos, hogy Ábel Csaba annak az Ábelné Juhász Máriának a férje, aki az előző önkormányzati ciklus Lackner-ügyként elhíresült ingatlaneladási botrányait vizsgáló bizottság külsős tagja. Ez azért érdekes, mert ő maga is érintett lehet az ügyben, hiszen Dódity Gabriella fideszes önkormányzati képviselő korábban közzétett egy Facebook-posztot, amiben arról írt, hogy a kerület részéről ugyanaz az ügyvéd ellenjegyezte az egyik kétes üzletet, aki Guzmics Zsombor, az építéshatósági iroda vezetőjének telkét is ellátta kézjegyével. A Hír Tv akkori tudósítása szerint Juhász Máriáról van szó, aki azzal védekezett a vizsgálóbizottság ülésén, hogy a szerződés hátteréhez neki semmi köze.

A fent említett szerződések értelmében a kispesti önkormányzat csaknem tizenkét és félmillió forintot fizet ki a baloldalhoz közel álló tanácsadóknak 2021. december 31-ig. A XIX. kerület területe 938 hektár. Némi Google-keresés alapján úgy tűnik, egy hektárt nagyjából tízezer forintért kaszálnak le. Tehát, ha egész Kispest egyetlen legelő lenne, akkor is 1,3-szor lehetne lekaszáltatni ebből az összegből.

Forrás: adatradar.hu, Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.