
„Összekevertem valakivel” – magyarázkodott Hódmezővásárhely polgármestere. Márki-Zay Péter „nemzetközi körözés alatt álló iszlamista terroristaként” hivatkozott Zaid Naffa tiszteletbeli jordán konzulra, aki emiatt becsületsértési pert indított ellene. Naffa arra is rámutatott, hogy ő a keresztény melkita közösség tagja.
Márki-Zay Péter magyarázata röviden úgy foglalható össze:
összekevertem valakivel.
Mint ismert, az ellenzék egykori miniszterelnök-jelöltje a 2022-es országgyűlési választások előtti kampányban húsznál is többször hivatkozott a tiszteletbeli jordán konzulra olyan „nemzetközi körözés alatt álló iszlamista terroristaként”, aki letelepedési kötvénnyel érkezett az országba. Naffa ügyvédje szerint a már egy ideje húzódó ügyben most először hivatkozott arra Márki-Zay, hogy összekeverte valakivel a tiszteletbeli konzult. A Mandiner cikke szerint Naffa úgy került Márki-Zay célkeresztjébe, hogy a 2022-es választási kampányban a miniszterelnök-jelölt azzal vádolta a nagyobb kormánypártot, hogy miközben migránsoznak, ők engedik be a legtöbb menekültet Magyarországra, majd a bevándorlókat összekötötte a letelepedési kötvényesekkel. Azonban Zaid Naffa nem letelepedési kötvénnyel él Magyarországon, és a Jordánia tiszteletbeli konzulja címet is viseli. Az MMM elnöke kedden a bíróságon már azt állította: Zaid Naffát Atiya Khouryval, a szír elnök pénzemberével keverte össze.
Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Rosta Tibor
Sanyáta
2023-03-29 at 22:57
Mzp hozta a szintjét!Takarodjál a porszivoddal a francba.Te egy szerencsétlen ügynök lennél,de erre is alkalmatlan vagy.A tisztelet mindenkinek ki jár.De neked erről fingod sincs.Nem tudom honnan a francból szalajsztottak? De nem vagy 100-as az tuti.!!!!Röviden – bunkó vagy Bákszi….
Orientál
2023-03-29 at 14:35
mÁRKI-zay Péter te aztán teljesen bunkó vagy ,ezzel bebizonyítottad hogy genderi buzi leszbi pedufil zoofil ….. stb. pártolásoddal együtt is te a kereszténység ellensége vagy. Nem meglepő hogy kanadai állampolgárságod is van. Te a hazaáruló Gyurcsányodnak a talpnyalócsicskája vagy.
Puncius Pinatus
2023-03-29 at 13:10
Akinek csak szar van az agya helyett, ott megesik az összekeverés.
Amióta közszereplő lettél, azóta csak összekeveredsz.
Ilyen szaraggyal nem is lehet mást!
Szerencse, hogy szagod nincs, úgy elviselhetetlenebb lennél.
Ámbár bűzlesz te rendesen anélkül is.
lesi
2023-03-29 at 13:00
meg keveredett az agya ami nincs he he
tarcsa
2023-03-29 at 11:17
Olyan hallatlanul tanult és iskolázott, annyiféle állítólagos diplomával rendelkezik, hogy apróságokra már nem ad. Az elmegyógyintézetben sem szólta neki, amikor miniszterelnöknek gondolta magát. Szobatársa, valami Gyurcsány Ferenc, tette csak szóvá.
khm
2023-03-29 at 09:11
Érdekes,de az úgynevezett baloldal emberei gyakran terroristáznak,minden alap nélkül.
Lásd gyurcsányi,az arab focistákról szóló nyilatkozatát….
kbandi1
2023-03-29 at 08:59
Makizaj annyira kicsiszolódott, hogy vezető szerepre az erdőben banánvadászatra éppen megfelelne. Szégyellzék magukat azok, akik ezt a sejthalmazt bármire megválasztották.
Rózsa Zoltán
2023-03-29 at 08:34
Piros lett a paradicsom nem sárga;
Marki-Zay egy büdös fing a gatyába.
Áprilisban kellett mennünk szavazni;
Kanadai nem fog magyart savazni!
.
Magyarország előre megy nem hátra;
Orbán Viktor elküldött a picsába!
Vallásos lett az élményed, láthatod;
Seggbe rúgtunk hogy magadat elhányod!
.
Menjél vissza új hazádba te suttyó;
Soros segglyukába leszel a dugó.
Nem engedünk fel a Karmelitába;
Takarodj vissza buzi Kanadádba!
gyozo2018
2023-03-29 at 08:10
Gyurcsány nyomában, aki miniszterelnökként az arab focistákat terroristázta, komoly diplomáciai botrányt okozva.
Ungarn über alles !
2023-03-29 at 07:57
szoktam-volt mondani: Félkegyelmű …meg állat is
Cser Borbála
2023-03-29 at 07:50
Már csak azt remélem, hogy egy horribilis kártérítést szabnak ki a lotya szájú, mindent és mindenkit sértegető “polihisztorra”.( megjegyzem, annyi diplomával, amit felsorol magának, csak találhatna egy a nemzeti jövedelmet is gyarapító, tisztességes munkán alapuló megélhetést)
Azt persze nem remélem, ha ez megtörténne, hogy azt a saját zsebéből fizetné ki.