Fantasztikusan sikerült Muszukajev Iszmail bemutatkozása a szabadfogás 65 kg-os súlycsoportjában, miután két meccsét is megnyerte ma délelőtt, ám az elődöntőben meglepetésszerű, sima vereséget szenvedett iráni ellenfelétől. A körülbelül 120 ezres lélekszámú kaukázusi türk nép, a balkár szülötte 2015 után cserélte magyarra az orosz színeket, 2019-ben már Magyarországnak nyert világbajnoki bronzérmet, tavaly pedig vb-aranyat, most pedig egy magyar olimpiai éremmel – gazdagíthatja a gyűjteményt, hiszen holnap még bronzéremért birkózhat.
Nagyon kellemetlen meglepetéssel folytatódott a nap birkózónk, Muszukajev Iszmail számára, ugyanis az iráni Rahman Amouzadhkalili nem várta meg az első menetes tapogatózást, hanem egyből belevetette magát a kemény harcba. Nagyon hamar alatt csinált 3 pontot szőnyegről kitolással és mögé kerüléssel, Muszukajev arcán a meglepetés látszott. Sajnos ez az arckifejezés csak egyre döbbentebb lett, ugyanis az iráni sorjázta a körmönfont támadásokat, és a mi birkózónk csak kapkodta a fejét, a pontok pedig gyors ütemben gyűltek az ellenfélnél. Amouzadhkalili alig két és fél perc alatt elérte a 10:0 pontarányt, azaz technikai tussal győzött. Muszukajev holnap a bronzéremért léphet szőnyegre a mongol Tömör-Ocsirin Tulga ellen.
Korábban:
Párizsban a kirgiz Akmatalijev volt az ellenfele a nyolcaddöntőben, és percekig kiegyenlített viadalt láthattunk. Muszukajev aktívabb volt, így a kirgiznek kellett volna fél perc alatt akciót végrehajtania. Ezt nem tudta megcsinálni, egy Muszukajev egy technikai pontot kapott, ennyi előnye volt az első menet lejártával. A második menet elején aztán az ő technikás birkózására jellemző, villámgyors támadást indított lábra, ezzel befogta ellenfelét, és lefogta, mögé került, kibillentette, majd kétszer megforgatta – gyors egymásutánban öt kétpontos akciót hajtott végre rajta, és ezzel a tízpontos különbséget elérve, technikai tussal győzött. Akmalijev teljesen összetört lelkileg az első körös vereségtől, Muszukajev nagyon sportszerűen odament vigasztalni, és felsegítette a földről.
A negyeddöntőben Hadzsi Alijev olimpiai bronzérmest és háromszoros világbajnokot kellett felülmúlni, és Muszukajev ezt is tökéletesen megoldotta. Az első menet ismét viszonylag eseménytelenül telt, ezúttal az ellenfél kapott egy technikai pontot, mert a passzivitásért megintett balkár–magyar birkózó nem tudott akciót végrehajtani, így 0:1-nél fordultak. A második menetben egy perc után ugyanilyen okból módosult 1:1-re az állás, majd megint eljöttek Muszukajev pillanatai.
Nagyszerűen kapta el Alijevet, négypontos akciót csinált rajta, és az azeri csak sportszerűtlenül, nemi szervre fogással úszta meg a valószínű két vállra fektetést. Emiatt intést kapott, és további két ponttal nőtt Muszukajev előnye. Nem adta fel Alijev, előbb lábfogásból indítva tudott két pontot szerezni, majd még egyszer veszélyesen támadott, amiből viszont bravúros mozdulattal sikerült kirántania a lábát Muszukajevnek. A földharcnál kitette ugyan a lábát, de térdelt közben, az ellenfél mégis megchallenge-elte – alighanem azért, hogy a videózás idejére levegőhöz jusson. Az elvesztett challenge újabb pontot jelentett számunkra, majd Muszukajev még egy mögé kerüléssel koronázta meg a meccset, és magabiztos, 10:3-as sikert aratott.
A legjobb négy között este 18.15-kor, az iráni Amouzadhkalili ellen vívhatja ki a döntőbe jutást Muszukajev.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS