Pesti Srácok

Muszukajev kikapott a világbajnoktól a bronzmeccsen, így olimpiai ötödik lett

Muszukajev kikapott a világbajnoktól a bronzmeccsen, így olimpiai ötödik lett

Nem tudta megverni az orosz favoritot Muszukajev Iszmail, így a bronzmeccset elveszítve az ötödik helyen végzett. Ez is szép teljesítmény a Dagesztánban született és honosított birkózótól, aki ezzel megmentette a nálunk hagyományosabban gyengébb szabadfogású szakág "becsületét”.

Titkon érmet reméltünk a Dagesztánban született, de általunk honosított Muszukajev Iszmailtől, hiszen kimondottan jó szabadfogású birkózónak számít. A nevét akkor ismerte meg a szélesebb értelemben vett közvélemény, amikor a 2019-es budapesti világbajnokságon bronzérmet nyert, már magyar színekben. Kifejezetten látványos, akciódús birkózással.

Tokióban a 65 kilogrammosok között indult, s bár a japán Otoguro Takuto legyőzte, végül a vigaszágra került, a hazaiak versenyzőjének fantasztikus birkózásának köszönhetően. Takuto a döntőig jutott, a kipcsak származású Muszukajev pedig jól vette az első akadályt és legyőzte a mongol Tulga Tumur Ocsirt. Így aztán a bronzért léphetett szőnyegre az első kiemelt orosz Gadzsimurad Gazigandovics Rasidov ellen. Nem Muszukajev volt az esélyes, ellenfele egyszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok és kimondottan az olimpiai bajnoki címért jött Tokióba.

És hogy került Muszukajev Magyarországra? Úgy, hogy Oroszországban elcsalták a kulcsfontosságú meccsét. Nemcsak neki, de a pokolian erős dagesztáni különítménynek is elege lett ebből – óriási botrány lett az esetből. Ezért aztán különösen pikánsnak ígérkezett az orosz rivális elleni bronzmérkőzés.

PestiSracok facebook image

A meccs elég eseménytelenül kezdődött, Muszukajev szokása szerint kivárt, az ellenfél hibájára számítva. A mi fiúnk inaktivitása miatt Rasidov került előnybe, aztán egy kilépés és rossz challenge-kérés Muszukajev miatt a szünetre 3–0-ás hátrányba került. Innen nehéz volt a visszaút. És nem is volt: az orosz simán lehozta a meccset, Muszukajevnek tulajdonképpen esélye sem volt. Ötödik lett, ez is szép is teljesítmény!

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.