Pesti Srácok

MZP még a vásárhelyiek töredékét sem tudta megszólítani abszurd népszavazási kezdeményezésével

MZP még a vásárhelyiek töredékét sem tudta megszólítani abszurd népszavazási kezdeményezésével

Csak felfelé – hirdeti még mindig Márki-Zay Péter. Aztán azt írja, hogy valami nagyon abszurd népszavazáson a vásárhelyiek 460:41 arányban leszavazták a város augusztus 20-i tűzijátékát. Egy 44 ezres városban. Ez az eredmény mintha azt üzenné, MZP-nek csak lefelé van – egyre lejjebb.

Márki-Zay Péter demokrácia-felfogásáról ad hű képet a következő eset. Nem akarta/merte eldönteni, hogy ne legyen tűzijáték augusztus 20-án, ezért rábízta a dolgot Hódmezővásárhely népére. A tét egyrészt az volt, hogy megtakarítson a város kemény másfélmillió forintot, másrészt üzenjen a kormánynak: ők ott le tudnak mondani az olyan ostoba népámításról, mint holmi – mégoly gagyi – tűzijáték az államalapítás ünnepén.

Abszolút rekord: 44 ezer emberből ötszáz adta le szavazatát

Kiírt tehát egy teljesen abszurd népszavazást, amelyen a polgárok az ingyenes városi újságban elhelyezett lapon dönthettek a kérdésben. MZP össze is számolta a szavazatokat, amelyre több mint ötszáz szavazat érkezett: 460-an nemmel, 41-en igennel voksoltak, 8 szavazat érvénytelen volt. Egy 44 ezres városban...

PestiSracok facebook image

Az más kérdés, hogy milyen lehetett volna az a tűzijáték, amelyet másfélmillió forintból hozott volna ki a vállalkozó, aki ráadásul katás. De ez sem hatotta meg a vásárhelyi törpe minoritást: nem kellett a vállalkozó, akinek megsegítésére most – mint MZP ígérte – gyűjtést szerveznek.

Szóval kabaré az egész, egyben rámutat, mit jelentett annak idején, a kampányban, hogy az ellenzék feles törvényekkel akar alkotmányt módosítani. Ráadásul ebből az "ügyből" se sikerült ügyet csinálni – még otthon sem. Gyurcsány meg nyilván röhög a szemlőhegyi Apró-villában.

Fotó: Márki-Zay Péter Facebook-oldala

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.