Pesti Srácok

Nacsa Lőrinc: tudta az MSZP, hogy Bangóné hazudik a diplomájáról?

Nacsa Lőrinc: tudta az MSZP, hogy Bangóné hazudik a diplomájáról?

A kormánypártok arra várnak választ az MSZP vezetésétől, már korábban tudták-e, hogy képviselőjük, Bangóné Borbély Ildikó hazudik a diplomájáról. Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője hétfői, az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában azt mondta: Bangóné Borbély Ildikó éveken keresztül hazudott, ezért joggal merül fel a kérdés, hogy az MSZP vagy annak vezetése korábban is tudhatott-e arról, hogy képviselőjük hazudik a diplomáját illetően.

– tette fel a kérdést. Nacsa Lőrinc felidézte: Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője korábban azt állította magáról, hogy diplomás közgazdász, azonban kiderült, hogy ez nem igaz, a Budapesti Gazdasági Egyetem egyértelműen cáfolta, hogy a képviselő diplomát szerzett az intézményükben. Nacsa Lőrinc megjegyezte: úgy tűnik, hogy ez régi szokás lehet a baloldalon, hiszen Hajnal Miklós, a Momentum országos elnökségének tagja is azt állította magáról, hogy közgazdász, miközben nem szerzett diplomát, Karácsony Gergely pedig nyelvvizsgát hazudott magának, aztán kiderült, hogy csak hiperpasszív nyelvtudással rendelkezik, nyelvvizsgával nem.

PestiSracok facebook image

– hívta fel a figyelmet a kormánypárti politikus.

Forrás: MTI; Fotó: Pesti TV

Ajánljuk még

Európa rákjának nevezik a magyarságot, nyomorba döntenék a hazájukat: ez a mai magyar baloldal (Karanténvlog)

Karanténvlog 2022 november 26.
Amikor a Karantén hetente görbe tükröt tart a baloldal elé, szinte mindenre fel van készülve. A folyamatos ostobaság, rosszindulat és hazaárulás teljesen átlagossá és megszokottá vált, de az e heti történések még újabb szintet nyitottak meg a pokoli mélység bugyraiban. Brüsszelben egymást licitálva harcolt azért a magyar baloldal, hogy nehogy véletlenül a saját hazájuk jól járjon. Fröcsögtek, rikácsoltak, ki-ki saját habitusa szerint, de Cseh Katalin, a DK-s Molnár Csaba, és az exszoci Ujhelyi versenyt böfögtek a saját hazájuk ellen. Mert egy háborús helyzetben, energiaválságban, inogó európai gazdasági helyzet közepette egyetlen esélyük van, hogy a kondérhoz újra közel férkőzhessenek és ellopják, amit tudnak, ha összeomlást idéznek elő. Egy dolog egyértelmű: rajtuk biztos nem fog múlni, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a magyaroknak minél nehezebb legyen, miközben a vörös bárók a kastélyaikban pöffeszkednek és kitartásra buzdítanak mindenkit, akiket bajba igyekeznek keverni. Miközben a háború miatt egyre nehezebb a helyzet, előbújnak a Komjáthi Imrék is, akik bődületes gyalázkodással igyekeznek a 2 százalékos MSZP-t még mélyebbre taszítani, de Pottyondi Edina is újabb magyargyűlölő gondolatokkal jelentkezett, ami szerinte vicces és gondolkodtató. Végül Orbán Viktor Nagy-Magyarország sálja, és a vele kötözködő momentumos Bedő Dávid is szóba került a vlogban, mert ezekről is karakán véleményünk van. Tartsatok most is velünk és iratkozzatok föl a PS Tv, valamint a Karanténvlog YouTube-csatornájára!