Pesti Srácok

Nagy István: már most látszanak a pozitív hatásai a kötelező bolti akcióknak (Videó)

Bár csak rövid ideje van hatályban, hiszen június 1-jén vezették be, már most látszanak a nagyon pozitív eredményei a kötelező bolti akcióknak – mondta az agrárminiszter pénteken, a kormány Facebook-oldalán megosztott videóban.

Nagy István a videóban, amelyben kérdésekre válaszolt, azt mondta, hogy az áruházak az intézkedést nem teherként élik meg, hanem versenylehetőségként. Eredménynek nevezte azt is, hogy nemcsak 20 terméknél vezetik be a kötelező akciózást, hanem sokkal többnél vásárló- és vevőcsalogatóként.

– fogalmazott Nagy István. Hozzátette, hogy az élelmiszer árának inflációja az elhibázott brüsszeli szankciók, illetve a szomszédban zajló háború miatt emelkedett, ezért kellett a kormánynak intézkednie. Korábban bevezették az árstopokat, az ársapkákat, mert az embereket mindig meg kell védeni azoktól a hatásoktól, amelyek negatívan érintik őket.

PestiSracok facebook image

Arról, hogy mi okozta az élelmiszer-inflációt és hogyan alakulnak az árak, azt mondta, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar az elmúlt években nagyon nagy "próbatételeknek" volt kitéve. Ezek között megemlítette a koronavírus-járványt, a "történelmi mértékű" aszályt és a háborút. Kifejtette: a háború szankciós politikával járt, ami energiaválságot okozott, így sokkal drágább lett a műtrágya, és alapjaiban változott meg az addig megszokott menetrend. Nagy István jelezte: januárban megtört ennek az élelmiszer-inflációnak az íve és azóta fokozatosan – hónapról-hónapra – csökken.

Arra a kérdésre, hogy meddig marad érvényben az ukrán gabona tilalma, azt válaszolta, hogy ezt első lépcsőben június 5-ig engedélyezték, majd egy hosszabb határidőt tűztek ki célul. Mindaddig, míg az aratásnak vége nem lesz, addig biztosítani kell, hogy a raktárak kiürüljenek, legyen helye a magyar gabonának is a betározáshoz. A miniszter hangsúlyozta, hogy szigorúan ellenőriznek minden egyes "gabonatételt", és találtak is vegyszerrel, GMO-val szennyezett gabonát. Hozzátette: nem fordulhat elő, hogy ezek forgalomba kerüljenek az országban, mert a magyar fogyasztóknak "tartozunk azzal a felelősséggel, hogy csak minőségi termék kerülhet az asztalukra".

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.