Pesti Srácok

Nagy Márton elmondta, meddig marad az extraprofitadó

Nagy Márton elmondta, meddig marad az extraprofitadó

A gazdaságfejlesztési miniszter szerint az energiaárak nem estek volna vissza, bármekkora is az irányadó jegybanki kamat. Hozzátette, hogy feltehetően a forint árfolyama nem stabilizálódik, ezért is fontos az energiaönállóság megteremtése – írja az Index. A miniszter beszélt továbbá az akkumulátorgyárakról, a Budapest Airport megvásárlásáról, valamint arról, hogy miért is lett ekkora az infláció.

Nagy Márton szerint, a rendszerváltást követően a 2022-es év volt a legnehezebb, hiszen a háború, és az arra válaszul kivetett hibás és káros szankciók miatt napról napra kellett védekezni a negatív gazdasági hatásokkal szemben - nyilatkozta az Indexnek. Hozzátette,

A miniszter szerint, mostani inflációs válság gyökerei a szankciókban, azt megelőzően a koronavírus-járványban és az azt követő kilábalásban keresendők. Hozzátette, hogy az orosz–ukrán háború és az ahhoz kapcsolódó európai szankciók miatt azonban az infláció természete egész Európában megváltozott, ez pedig más hozzáállást igényel a monetáris politikától.

PestiSracok facebook image

2021-BEN MAGYARORSZÁG ENERGIAIMPORTJA ELÉRTE A GDP 4 SZÁZALÉKÁT, AMI 2022-BEN 10 SZÁZALÉK FÖLÉ EMELKEDETT, EZ JELENTŐS KÜLKERESKEDELEMI HIÁNYT ÉS EMIATT TERMÉSZETSZERŰEN FORINT-ÁRFOLYAMGYENGÜLÉST OKOZOTT.

Az energiaárak emelkedése okozta az árfolyam leértékelődését. Két megoldást vázolt fel, az egyik a minél előbbi béke, a másik lehetőség, hogy a piac hozzászokik és alkalmazkodik, ami az energiaárak csökkenéséhez is vezet. Az extraprofit adóval kapcsolatban kiemelte, hogy ma is megfelelő lépésnek tartja annak bevezetését. Nagy Márton szerint a válság, a szankciós infláció jelentős jövedelemátcsoportosítást hajtott végre a lakosságtól a vállalatok felé. A rezsivédelem finanszírozásához az elszálló energiaárak miatt a kormány főként az energiaszektorra és a bankokra extraprofitadókat vetett ki, ezzel sikerült a lakosságot megkímélni a brutális piaci áremelkedéstől.

Az átlagfogyasztásig védő rendszer hosszú távon is fenntartható, így ehhez most nem szabad hozzányúlni.

Az extraprofitadó szükséges lépés volt. Egyrészt akkor, amikor a rezsivédelem finanszírozhatósága a normalizálódott energiaárak miatt már nem kérdés, másrészt amikor az extraprofitok is megszűnnek. A Budapest Airport beruházás kapcsán elmondta:

A miniszter a debreceni akkumulátor gyárral kapcsolatban kiemelte, a beruházás jó Magyarországnak, az elektromos autógyártás és az akkumulátorgyártás is a jövőnek szól. Hozzátette, hogy egy szándékolt félelemkeltést érez a beruházással kapcsolatban. A miniszter így fogalmazott,

Forrás: Index; Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.