Pesti Srácok

Nagyon fájhat Tóth Csabának "Áruló Ákos" felbukkanása Zuglóban

Nagyon fájhat Tóth Csabának "Áruló Ákos" felbukkanása Zuglóban

Zugló minden szempontból az ellenzéki kerületvezetés állatorvosi lova. Így nem véletlen, hogy az efféle dolgok szakértőjének nevezhető Hadházy Ákost indítja a kerületben a magát egyre komolyabban vevő Momentum. Fekete-Győrék ezzel a lépéssel egyértelműen beszálltak az MSZP felszalámizásáért futott versenybe, ahol a DK-val lesznek nagy fegyverbarátságban. A mi legjobb szórakozásunk érdekében azonban úgy tűnik, a préda visszaharap: a kerületet olyan "Áruló Ákos" feliratú röplapok lepték el, amelyek gyanúsan idézik a Karácsony Gergely megfenyegetésével összefüggésbe hozott MSZP-s parlamenti képviselő, Tóth Csaba szavait. Bár még egy év van a választásokig, de az ellenzéki roncsderbi máris maximális fordulatszámon pörög. A jobboldal pedig csak egy kávét kér, és nézi hogyan ássák alá (esetleg el) a választói bizalmat Tóth Csabáék – meg persze egymást is.

Zuglóban Hadházy Ákost gyalázó szórólapok kezdtek el terjedni. Erről maga a képviselő számolt be, aki közösségi oldalán hozott nyilvánosságra egy az említett kampányanyagról készült fotót. A szórólap a szocialista leleményesség kézjegyét viseli magán, hiszen egy hangsúlyos

felirattal ragadja meg a gyanútlan olvasó szemét. A röplap ezt követően részletezi, hogy Hadházy hány évet töltött egyes pártokban, illetve függetlenként politikai pályafutása alatt, majd levonja a következtetést:

PestiSracok facebook image

Ez éppen egybevág Tóth Csaba egy korábbi nyilatkozatával, amelyet a momentumosok vesztőhelyén, a Partizánban tett, ahol arról beszélt:

Tóth Csaba egyébként mindent megtesz, hogy aláássa ellenfele jó hírnevét, igaz ebben szövetségesre talált Hadházyban, aki szintén megteszi neki ezt a kis szívességet dudálós, kórházazós és pókemberezős akcióival.

Az ominózus szórólap.

Tóth Csaba ugyanis korábban etikai eljárást kezdeményezett Hadházy ellen. A szocialista politikus szerint Fekete-Győr András és Hadházy Ákos is felrúgta az összefogás által aláírt etikai kódexben vállaltakat, már az aláírás utáni napokban. A dokumentumban az is szerepel, hogy a kódex megsértése esetén a szövetséges pártok szankciót határozhatnak meg az elkövetővel szemben.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.