Pesti Srácok

Nagyon igyekeznek a NATO-ba – Svédország még a Korán-égetésekért felelős iraki férfit is kiutasítja

Nagyon igyekeznek a NATO-ba – Svédország még a Korán-égetésekért felelős iraki férfit is kiutasítja

Svédország kiutasít egy iraki férfit, aki az utóbbi hónapokban tüntetéseken több alkalommal is elégette a muszlimok szent könyvének, a Koránnak egy-egy példányát – közölte csütörtökön a TV4 helyi hírtelevízió a Migrationsverket svéd bevándorlási hivatalra hivatkozva.

– idézte a svéd televízió a Migrationsverket közleményét. A tájékoztatás szerint a határozat értelmében az Irakból származó Salwan Momika öt évig nem térhet majd vissza Svédországba. A férfi a TT hírügynökségnek és az SVT közszolgálati televíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy megfellebbezi a döntést és nem fogja elhagyni az országot.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta Momika az SVT-nek nyilatkozva. Az SVT információi szerint a férfit a nyáron a svéd hatóságok kikérdezték olyan – Irakban készült – felvételek ügyében, amelyeken fegyverrel a kezében, "katonai környezetben" volt látható. Formális kihallgatásnak is alávetették szeptember közepén egy kiadatási kérelem elbírálásának részeként, miután az iraki hatóságok kérték hazaküldését a Korán-égetések miatt. A férfi 2021 áprilisában érkezett Svédországba, ahol három évre szóló tartózkodási engedélyt kapott. A bevándorlási hatóság szerint menedékkérelme előterjesztésekor hamis adatokat adott meg.

Az utóbbi hónapokban Svédországban több olyan megmozdulás is volt, amelyen a Korán példányait nyilvánosan elégették, vagy más módon meggyalázták. A legtöbb ilyen incidensért a muszlim vallást bíráló iraki férfi volt felelős. A svéd rendőrség többször is vizsgálatot indított ellene uszítás gyanúja miatt. A svéd kormány ugyan elítélte a Korán-égetéseket, de hangsúlyozta az országon belül a szólás- és gyülekezési szabadság elsődlegességét. A történtek a muszlim országok heves reakcióját váltották ki, diplomáciai bonyodalmakat okozva Svédországnak. Augusztusban a stockholmi vezetés a második legmagasabb szintre volt kénytelen emelni a terrorfenyegetettségi szintet és figyelmeztette állampolgárait esetleges dzsihadista támadások veszélyére bel- és külföldön egyaránt. A múlt héten egy tunéziai férfi megölt két svéd fociszurkolót Brüsszelben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?