Pesti Srácok

Nagyon lassan haladnak a kitoloncolások Németországban

Nagyon lassan haladnak a kitoloncolások Németországban

Újabb elutasított afgán menedékkérőket toloncoltak ki a német hatóságok. A kedd este Düsseldorfból útnak indított különjáratuk szerda reggel érkezett meg az afgán fővárosba, Kabulba – erősítette meg a német bevándorlási hivatal egyik munkatársa.

Ez volt a tizenkettedik deportációs járat Németország és Afganisztán között. Az illetékesek szerint 21-en utaztak a repülőgépen – írja az MTI. Az előző tizenegy kitoloncolás során összesen 198 férfit szállítottak vissza az ázsiai országba. A német hatóságok intézkedése 2017 óta csak a bűncselekményt elkövető vagy terrorizmussal vádolt emberekre vonatkozik, illetve azokra, akik következetesen megtagadták az együttműködést személyazonosságuk megállapítására.

2017 májusában a kabuli német nagykövetség előtt elkövetett merénylet hatására Németország néhány hónapra felfüggesztette a tömeges kitoloncolásokat. A támadásban több mint 90 ember életét vesztette, legalább 400-an pedig megsebesültek.

A németek egyszerűen képtelenek kipaterolni a migránsokat. Miközben több tízezer embert kellene hazatoloncolniuk a hatóságoknak, eddig ennek töredékét sikerült csak teljesíteniük. A migránsok pedig különböző trükkökkel hátráltatják őket. Az egyik ilyen, hogy a migránsok terrorizmus miatt feljelentik saját magukat. Ezeknek az ügyeknek a kivizsgálása nagyon hosszadalmas, mert a feljelentők állítólagos cselekményei szinte minden esetben külföldön történtek, például Szíriában, Irakban, Afganisztánban vagy Szomáliában.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, 888.hu; Vezető kép:Breitbart

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?