Pesti Srácok

Nagyszerű magyar siker a Szajnában – Fábián Bettina ötödik lett nyílt vízi úszásban!

Nagyszerű magyar siker a Szajnában – Fábián Bettina ötödik lett nyílt vízi úszásban!

Megkezdődtek a nyílt vízi úszóversenyek a párizsi olimpián. Rögtön az első versenyszám pompás magyar sikert hozott. A női 10 kilométeres versenyben a mindössze tizenkilenc éves Fábián Bettina remek hajrával az ötödik helyen ért célba, amellyel olimpiai pontot szerzett Magyarországnak!

Amióta elrajtolt az olimpia, azóta jelent neuralgikus pontot szervezői szemmel a Szajna folyó vízminősége, amely kibabrált a triatlonosokkal is korábban. A nyílt vízi úszóversenyek helyszínéül szintén Párizs egyik legfőbb természeti nevezetességét jelölték ki a szervezők, ám a víz minősége továbbra sem szaggatja szét az egek kárpitját, a rossz nyelvek szerint csak azért éri el a „megfelelt” minősítést, mert muszáj lebonyolítani az ide előirányzott viadalokat.

Az biztos, hogy a végső győzelemre is esélyes két magyar nyílt vízi úszó, Betlehem Dávid és Rasovszky Kristóf nem élt a Szajnában tartott hivatalos edzési lehetőséggel. Ki is mondták, miért: szeretnének elkerülni minden fölösleges kockázatot a holnapi olimpiai döntő előtt. Ismerve a Szajna vízminőségi változásait, a lehető legjobb döntést hozta két honfitársunk.

Ma azonban Fábián Bettinára figyeltünk a nők 10 km-es versenyében. A mindössze tizenkilenc éves Fábián fiatal kora ellenére már letette a névjegyét a nyílt vízi úszók mezőnyében, hiszen az elmúlt két évben több figyelemre méltó eredményt is elért. Ennek ellenére nem számított aranyvárományosnak a roppant erős mezőnyben, de arra megvolt a remény, hogy itt, az olimpián is szép eredménnyel zárjon.

PestiSracok facebook image

A rajt után kissé ránk ijesztett Bettina, mert a mezőny végén haladt, az első és a második ellenőrző pont után is a huszadik hely környékén tanyázott. Aztán 2,5 km után elkezdett felzárkózni, előbb megközelítette a mezőny közepét, majd feljött a első tízbe. Ekkor már csak tizenöt-húsz másodperces lemaradása volt az éllovashoz képest.

Fábián Bettina a női 10 kilométeres nyíltvízi úszás versenyében kiválóan hajrázott, ami végül olimpiai pontot jelentő ötödik helyezést ért! <br />Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Fábián Bettina a női 10 kilométeres nyíltvízi úszás versenyében kiválóan hajrázott, ami végül olimpiai pontot jelentő ötödik helyezést ért!
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Innentől kezdve Fábián Bettina már nem szorult ki többet az élmezőnyből, sőt a hajrához közeledve tagja lett az első hatnak. A verseny utolsó szakaszára két háromfős csoport húzott el a mezőnytől. Az első hármas, amely a három dobogós helyért harcolt, szilárdan tartotta a kiharcolt előnyt, ám a második trióban ott volt Fábián Bettina is. Sokáig a hatodik helyen úszott, ám a verseny utolsó méterein lehajrázta olasz riválisát, így végül a rendkívül előkelő ötödik helyen csapott célba, amellyel olimpiai pontot szerzett. Az olimpiai bajnok a holland Sharon van Rouwendaal lett.

Nagyszerűen indult tehát a nyílt vízi úszás nekünk, magyaroknak, és jó reményekkel várhatjuk a férfiak holnapi, 10 kilométeres versenyét, ahol reális éremesélyesként ugrik majd a Szajnába két honfitársunk, Betlehem Dávid és Rasovszky Kristóf.

*****

értékelt a közmédia sportcsatornájának Fábián Bettina.

Vezető kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?