Napszaktól függ, mit szeretnek inni a táborlakók, de Gombaszög feladata nemcsak a szórakoztatás, hanem hogy felkeltse a felvidéki magyar fiatalok érdeklődését az olyan fontos közügyek iránt, mint például a parlamenti képviselet – többek között erről beszélt portálunknak adott interjújában Nászaly Gábor. A Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője arról is beszélt: a rendezvény idei újítása, hogy az összes eldobható étel- és italcsomagolás lebomló, vagyis komposztálható anyagból készült, tehát a fesztivál után ezek megfelelő módon feldolgozásra kerülnek, és így sokkal-sokkal kevesebb szemetet termelnek.
Gombaszögön ez alatt a szűk egy hét alatt több mint ötszáz programpont valósul meg, mindez 35 programhelyszínen és 6 zenei színpadon, tehát én úgy gondolom, hogy kortól, nemtől, beállítottságtól függetlenül, aki Gombaszögre látogat, megtalálja a számára kedves programokat – mondta el portálunk érdeklődésére Nászaly Gábor, a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője. Bár ez az első év, hogy Orosz Örstől átvette a szervezői teendőket, volt ideje felkészülni a munkára, hiszen öt éve a csapat oszlopos tagja. Mint kitért arra, a szórakoztatás mellett Gombaszögnek fontos nevelő szerepe van: a tábor egyik elsődleges küldetése, hogy az olyan közügyek iránt fölkeltse az érdeklődést a fiatalok körében, mint a felvidéki magyarság politikai képviselete a szlovák parlamentben.
Nászaly Gábor arról is szólt: a tábor idei egyik fontos újítása, hogy újabb lépést tettek a még környezettudatosabb és fenntarthatóbb fesztivál kialakításához. Mint kifejtette, Szlovákiában elsőként Gombaszögön vezették be a repohár rendszerét, majd a karszalagos fizetést, az idei nagy újítás pedig az, hogy az összes eldobható étel és italcsomagolás lebomló, vagyis komposztálható anyagból készült, tehát a fesztivál után ezek megfelelő módon feldolgozásra kerülnek, és így sokkal-sokkal kevesebb szemetet termelnek. A főszervező megjegyezte: a jövőbeli tervek szerint a keletkező hulladékot el sem szállítanák a helyszínről, hanem létrehoznának egy komposztálót, ahol 3–4 hónap le is bomlana a tábor alatt összegyűjtött szemét, az így keletkező humuszban pedig akár virágokat is nevelhetnének a következő évi táborra.
A Nászaly Gáborral készült interjúban szóba kerül még a felvidéki magyar fiatalságot a tábor idejére összegyűjtő „bulivonat” sorsa, és hogy mit isznak szívesebben a táborlakók.
A videót László Petra és Susánszky Mátyás készítette. Vezetőkép: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS