Pesti Srácok

Továbbra sem engedi el a Tisza Párt a karlendítős Tárkányi kezét

Továbbra sem engedi el a Tisza Párt a karlendítős Tárkányi kezét

Kevés az ember, vagy lejárt a ChatGPT-előfizetés, és már nem lehet vele új programot íratni, mindenesetre a karlendítős Tárkányi Zsoltot nem eresztik Magyar Péterék. A Tisza Párt ehelyett továbbra is abba a cinkos, de inkább ciki hazugságba menekült, hogy valójában így szokás integetni.

Mint ismert, félreérthetetlen, karlendítős fotó került elő Tárkányi Zsoltról, a Tisza Párt sajtófőnökéről, nem mellesleg nagy debreceni reménységéről. A Hetek által bemutatott fotón Tárkányi a DVSC ultratagozatának, a SZUD-nak (Szívtiprók Ultras Debrecen) az egyenöltözetében, eltakart arccal, de láthatóan átszellemült tekintettel emeli égnek a karját. 

Tisza Párt
A Tisza Párt szerint így kell integetni
  • Árulkodó, hogy a vonulásról készült fotón több szereplő is egyszerre lendíti a karját. 

A Tisza Párt a portál megkeresésére sietve reagálva közölte, azt nem tudják tagadni, hogy a képen valóban Tárkányi Zsolt szerepel, ellenben a karlendítés az nem karlendítés. Vagy nem náci-tartalmú karlendítés, hanem másfajta, és különben is, már legalább húsz éve készült a felvétel. 

Mint közleményükben fogalmaznak,

a kézmozdulat természetesen a cikkben sugalltakkal ellentétben nem náci karlendítés, Tárkányi Zsolttól a lehető legtávolabb állnak a szélsőséges eszmék és reméljük, hogy hasonlóval a Loki szurkolóit sem vádolja senki.

 

Integetés volt, nyilván...

A HírTV igyekezett az ügyben megkérdezni Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét is, ő azonban lehazugozta a riportert. Ennél is kellemetlenebbre sikeredett Radnai Márk magyarázkodása, aki kezdetben nem volt hajlandó felismerni Tárkányi Zsoltot, majd az egyértelműen fociultrás jelenetet nem tudta hová tenni, végül arról elmélkedett, hogy a mozdulat lehetett integetés is, hiszen annak lehet egy olyan megállított pontja, ami a náci tisztelgéshez hasonlít.

A Tisza Párt magyarázata nem győzte meg az érintetteket

Mindenesetre a Tisza Párt kínos kísérleteinek Tárkányi mentegetésére többen nem adtak hitelt. Többek közt Izrael magyarországi nagykövetsége, amely Facebook-bejegyzésében úgy reagált, nagy aggodalommal tekintenek minden olyan cselekményre, amely a náci szimbólumok megjelenítésével vagy használatával jár.

Az ilyen cselekmények különösen aggasztóak, ha kulcsfontosságú pozíciókat betöltő politikai személyiségek vesznek részt bennük, függetlenül attól, hogy mikor történtek. Elvárjuk és felszólítjuk a Tisza Pártot, hogy ítélje el ezeket a cselekményeket, és egyértelműen utasítsa el az ilyen jelenségeket

- fogalmaztak. Az „ilyen jelenségek elutasítása” természetesen azóta is várat magára a Tisza Párt részéről, egyelőre legalábbis abban a hitben élnek, hogy hazugozással le lehet fojtani a botrányt.

Az ilyen ügyek miatt szoktak távozni a közéletből

Papp László, Debrecen polgármestere sokkal egyértelműbben fogalmazott Tárkányi Zsolt fotójáról, kiemelve, hogy félreérthetetlen a náci karlendítés. Mint Facebook-bejegyzésében fogalmazott, az európai politikában, csakúgy, ahogy elvileg a magyarban is konszenzust képez a náci ideológiával szembeni zéró tolerancia. Mint hozzáteszi, ennek mentén

nem lehet a magyar közéletnek tagja olyan ember, aki egyszer is az életben a náci ideológiák jelképrendszerét használta vagy ilyen ideológiával azonosult, sőt továbbmegyek, nem vállalkozhat a magyar emberek képviseletére az a politikai szervezet, ami egy ilyen embert menteget.

Úgy vélte, az efféle magatartást azért is határozottan vissza kell utasítani, mert rossz üzenetet közvetít a szélsőségeseknek, hogy a náci eszmék „szabadon mérgezhetik Debrecent és a magyar közéletet”. Nyomatékosította,

Tárkányi Zsolt méltatlan a debreceniek képviseletére, távoznia kell a közéletből!

Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter pedig arról írt,

aki egy pillantást vet a képre, az pontosan érti, amit lát. És most már azt is tudjuk, mire számíthatunk ez ügyben a Tisza Párttól. Ők így integetnek...

 

 

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.