Pesti Srácok

NAV: éjfélig nyújtható be az szja-bevallás

NAV: éjfélig nyújtható be az szja-bevallás

Május 20. a személyijövedelemadó-bevallás határideje, éjfélig még teljesíthető a bevallás, aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetet, annak a határidő lejártával az automatikusan bevallássá válik – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel.

Ez az automatizmus azonban nem vonatkozik az áfás magánszemélyek, az őstermelők és az egyéni vállalkozók bevallására – tették hozzá, megjegyezve: rajtuk kívül okvetlenül érdemes átnézniük és kiegészíteniük a bevallást azoknak is, akik tavaly év közben adóelőlegükből nem érvényesítették a nekik járó kedvezményt, és most a bevallásban szeretnék megtenni, akiknek fizetendő adójuk van, hiszen az adó befizetési határideje is május 20., ezután az összeg pótlékolódik, ráadásul az 1+1 százalékos rendelkezés tartozás fennállása esetén nem lesz érvényes, illetve, akiknek visszaigényelhető adójuk van, mivel május 20-ig egyszerűen, a bevallásban kérhető a kiutalás, csak arról kell dönteni, hogy postán, vagy bankszámlára kéri a visszajáró összeget.

A közlemény szerint azért is érdemes átnézni a tervezetet, hogy az adózó ellenőrizze, minden 2024-ben megszerzett jövedelmét tartalmazza-e az. A leggyakoribb jövedelemtípusok, amelyekről a hivatalnak nincs teljes körű információja, az a lakáskiadásból és az ingatlaneladásból származó jövedelem. Ennek bevallásában segít a NAV új fejlesztése, a kérdés-felelet mód. Az érintetteknek elegendő néhány egyszerű kérdésre válaszolni, és a program automatikusan kitölti a vonatkozó részeket a bevallásban.

Aki elektronikusan intézi bevallását, az eSZJA-felületen éjfélig teheti ezt meg, aki pedig papíron, annak ma postára kell adnia azt. Papíralapú bevallásnál az aláírás is elengedhetetlen, enélkül a bevallás érvénytelen.

PestiSracok facebook image

Aki fel szeretné ajánlani adója 1+1 százalékát, az a civil szervezetnek szánt nyilatkozatát mindenképp küldje be, az egyházit elegendő akkor kitölteni, ha nincs korábban tett érvényes nyilatkozata, vagy változtatni szeretne rajta. A vallási közösség vagy a Nemzeti Tehetség Program számára szóló nyilatkozatot ugyanis a NAV mindaddig automatikusan figyelembe veszi, amíg nem jelöl meg másik kedvezményezettet, vagy nyilatkozatát nem vonja vissza.

A NAV központi ügyfélszolgálatai kedden hosszabbított nyitvatartással, reggel 8 óra 30 perctől 18 óráig várják az ügyfeleket. A NAV Infóvonala, a 1819 (külföldről +36 (1) 461-1819) is hosszabban, 8 óra 30 perctől egészen 20 óráig fogadja az általános tájékoztatást kérő telefonokat.

A tervezet módosítása és beküldése online, az eSZJA-ban a legegyszerűbb, ehhez DÁP- vagy Ügyfélkapu+-regisztrációra van szükség, ami online szintén intézhető – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI. Fotó: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.