Pesti Srácok

Navracsics Tibor: az európai integráció a közös identitás problémájával szembesül

Navracsics Tibor: az európai integráció a közös identitás problémájával szembesül

Az európai integráció legnagyobb problémája, hogy a közös identitás hiányával szembesül. A magyaroknak fontos a meglévő etnikum alapú, nyelvhasználaton alapú közös identitás – mondta Navracsics Tibor szerdán, Budapesten, a Századvég által szervezett kerekasztal-beszélgetésen.

– hangsúlyozta a területfejlesztési miniszter. A rendezvényt abból az alkalomból tartották meg, hogy a Századvég kiadásában megjelent magyarul David Goodhart brit író, újságíró Úton hazafelé című kötete, amely a Brexit, illetve Donald Trump amerikai elnökké választása okait, hátterét tárja fel. A könyvbemutatón a szerző és Navracsics Tibor beszélgetett az aktuális európai politikai és társadalmi folyamatokról.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg David Goodhart. Mint kifejtette, a nyugati civilizációban évtizedek óta általános tendencia, hogy az akárholok vannak hatalmon, ami megbontotta az egyensúlyt. Hozzátette: a valaholok elégedetlensége vezetett a Brexithez, hiszen úgy tapasztalták, hogy ha az őket képviselő párt győz is egy-egy választáson, elképzeléseik nem valósulnak meg, mivel a közszolgálati médiát, a civil szervezeteket az akárholok uralják.

Navracsics Tibor a beszélgetésen azt mondta, hogy a jelenlegi politikai viták Európában a migrációról, a Kelet–Nyugat választóvonalról, a nemzetek fölé nyúló uniós intézmények legitimitásáról egyre inkább felszínre hozzák az identitás kérdését.

David Goodhart szerint az európai társadalmakban az akárholok–valaholok feszültség megoldásához a politikusok új generációjára van szükség, hogy átíveljék ezt a szakadékot.

– mondta.

A rendezvényen mondott köszöntőjében Kenyeres Kinga, a Századvég vezérigazgatója azt emelte ki, hogy Goodhart könyve segít mederbe terelni gondolatainkat. Hozzátette: a Századvég 2016 óta folytat kiterjedt, Európa-szintű közvélemény-kutatásokat meghatározó témákban.

– mondta.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.