A Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programsorozat kulturális és területfejlesztési dimenzióját egyaránt fontosnak nevezte Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter szombaton, Veszprémben, sajtótájékoztatón.
A miniszter szerint abból adódóan, hogy egy csaknem kétszázezer lakosú térség együtt vesz részt az események lebonyolításában, az EKF-programnak regionális és területfejlesztési dimenziója is van. Hangsúlyozta: szeretnék megmutatni a kultúra gazdasági erejét, valamint felhívni a figyelmet arra, hogy a kreatívipar, a kultúra és a kulturális örökség felhasználása egy gazdasági modell alapjává is válhat.
Ez pedig egy régió számára nemcsak sajátos profilt ad, hanem a gazdasági növekedést is segítheti
– tette hozzá. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter rámutatott: a programsorozat célja az európai kulturális örökség, valamint “saját színeink, erősségünk” felmutatása. Kiemelte: a magyar kultúra napja különös apropót ad a programsorozat megnyitójának. Szimbolikus jelentősége van számunkra a Himnusz születése 200. évfordulójának, Madách Imre, valamint Petőfi Sándor születése 200. évfordulójának.
Porga Gyula, Veszprém polgármestere (Fidesz–KDNP) felidézte: a pályázat megírásakor területfejlesztési, városfejlesztési, közösségfejlesztési eszközként tekintettek a programban való részvételre. Elmondta: 2030-ra Veszprém Európa húsz legélhetőbb városának egyike kíván lenni. Ezt a célt is szem előtt tartják a programok megvalósítása során. Tájékoztatása szerint 116 önkormányzat csatlakozott a programhoz négy éve; sikerként említette, hogy mindnyájukkal megmaradt az együttműködés. A polgármester szerint a program révén megvalósuló infrastrukturális beruházások is fontosak a város számára; ezek megvalósítása során elsődleges szempont volt a fenntarthatóság. Példaként említette, hogy az egykori gyermekkórház új funkcióval bővül, mozgásművészeti központot alakítanak ki benne, az egykori várbörtönben pedig kiállítás várja az érdeklődőket.
Markovits Alíz, a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója fontosnak nevezte, hogy a történelmi belvárost pezsgő élettel töltsék meg a mindennapokban. Ezen kívül a helyi alkotó közösségek megerősítése és a kistelepülések lakói számára egész éven át tartó programsorozat szervezése volt a cél – fűzte hozzá. Elmondása szerint a nem szokványos helyszínválasztással is igyekeznek színesíteni a rendezvényeket, így például romkoncertek, vagy ipartelepen szervezett fesztivál is szerepel a kínálatban. Az év során több mint háromezer esemény várja majd az érdeklődőket – ismertette. Újságírói kérdésre válaszolva Markovits Alíz tájékoztatott arról, hogy az EKF-program összköltségvetése 74 milliárd forint, amelyből 72 milliárd forintot a magyar kormány biztosított. A fennmaradó kétmilliárd forint a részt vevő önkormányzatok befizetéseiből, valamint az EU által odaítélt 1,5 millió euróval járó Melina Mercouri-díjból áll.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS