Ne fertőződj meg, hogy ne fertőzhess meg másokat!

Nem egy túl bonyolult dolog ez, mármint az a része, amit magunk is el tudunk intézni. Az pedig pontosan ennyi. Ha védjük magunkat, akkor mindenki mást is megvédünk. Sajnos ez a nagy kép sok polgártársunknak nem állt össze. Persze végül mindig ez van: a normálisak, a szabálykövetők, akik gondolkoznak, azok mentik meg a többieket is, hogy aztán azok a veszély elmúltával is ugyanolyan büszke ostobák lehessenek, mint előtte és közben.

Magyarország lakosságának döntő többsége még soha életében nem volt ekkora veszélyben, mint most, talán az ötvenes évek vége óta nem. A mi, de talán a szüleink életében sem volt olyan, hogy az embereket egy fertőző betegség ilyen mértékben és tömegesen veszélyeztesse. Sem a veszély nagyságát, sem mindennapi voltát talán még most sem fogtuk fel igazán. És a járvány kezelése is két gondolkodásmód harcává vált. Nemcsak politikává, hanem sokan ebben is a lázadás, a permanens lázadás lehetőségét látják. Most derült ki csak a maga teljességében, hogy hány, az életkora szerint felnőttnek látszó magyar állampolgár ragadt benne a kamaszkor reménytelen örök ellentmondási kényszerében. A mindent jobban tudás felsőbbrendűségében. De a helyzet még ennél is szomorúbb. Számtalan olyan polgártársunk van, olyan, akikkel ugyan kényszerűségből egy csónakban evezünk, de akik nem akarják betartani a szabályokat. Akik soha semmilyen áldozatot nem akarnak hozni, akik soha semmiről nem hajlandók lemondani. Akiknek a pillanatnyi komfortjuk mindig fontosabb, mint bármi más. Akik sohasem értékelik át a saját helyzetüket, a körülményeket, a kényszereket, akik mindig csak a saját világuk közepében akarnak lenni.

„A szabály az szabály!” – szoktuk mondani, és ez a tautológia, ellentétben „A család az család” divatos értelmetlenségével mond is valamit. Azt, hogy a szakmák szabályait, amelyeket évezredes tapasztalatok alapoznak meg – vészhelyzetben különösen –, nem vonjuk kétségbe. Nincs értelme ugyanis. Ahogy az is egy megfontolandó gondolat, hogy rosszindulatot csak nagyon indokolt esetben feltételezünk embertársainkról vagy éppen a saját államunkról. De a legnagyobb bajunk az, hogy elszoktunk a szigorú szabályoktól. Jó, autóval nem megyünk egymásnak túl gyakran, de minden héten akad egy őrült, aki a fizika törvényeit magára nézve nem érzi kötelezőnek. És különben is, ami nem öl azonnal, annak a veszélyeit nem vesszük annyira komolyan. Az embernek különleges viszonya van a kedvenc lassan ölő mérgével. Már majdnem baráti. A járvány sem közvetlenül, még vacsora előtt öl meg bennünket, tehát akkor nem is kell annyira vigyáznunk.

Ha a következő három hétben mindenki komolyan venne mindent, amit maga megtehet a megfertőződése és mások megfertőzése ellen, leállíthatnánk a járványt. De túl sokan lesznek azok, akik nem fogják megtenni. Az icipici önérdekek tömege, néhány apró kényelmetlenség elég milliónyi idiótának, hogy inkább veszélyeztesse a saját és mások életét. Két történetet mesélnék el sokból, amelyeket az elmúlt napokban hallottam az emberi butaság tombolásáról. Egyiknek sincs boldog vége, de legalább minden szereplő elmondhatja, hogy hitt egy még nála is hülyébbnek.

Védőfelszerelést viselő orvos vizsgál egy lélegeztetőgépre kötött beteget a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon a Szent László Kórházban 2020. április 22-én.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ellenzéki, gyurcsányista család. Természetesen teljes egészében benyalták a baloldal és a liberálisok oltásellenes kampányát, amelyet persze a gondosan, orosszal vagy kínaival beoltott ellenzéki politikusok már rezzenéstelen arccal tagadnak. Természetesen nem regisztráltak az oltásra, mert akkor Orbán Viktor megtudja az adataikat, de az is lehet, hogy meg is mérgezi őket. Persze nagymami és nagypapi az összes klasszikus alapbetegséggel rendelkezik, amivel be lehet kerülni a Covid-halálozási statisztikába. A háziorvosukat, aki egy normális ember, a frász törögette, hogy nem akarják beoltatni magukat, ezért fogta a laptopját, elment hozzájuk, rábeszélte és beregisztráltatta őket. Az összeomlott oltási rendszerben öt napon belül megkapták az első oltást. Csak közben két nappal a doki látogatása után elkezdtek tüneteik lenni. Bevásárolni is járkáltak, és miután az általános iskolás unokáik is látogatták őket, csak a fene tudja, hol fertőződtek meg. A tünetekről természetesen sem a gyerekeiknek, sem az unokáknak, sem a háziorvosnak nem szóltak, és persze az oltóponton is lapítottak. Aztán egyre rosszabbul lettek, légszomj, ilyesmik. Végül több napi szenvedés után szóltak a gyerekeiknek, de három napig nem engedték, hogy azok orvost, vagy mentőt hívjanak. Az egyik most kórházban van, bármikor lélegeztetőgépre kerülhet, a másik pedig otthon próbálja kihúzni, de az ő állapota sem javul.

A másik történetnek két halottja van idáig és még abszurdabb, mint ez. A kertes házban élő idős házaspár megengedte, jó szándékból (!), hogy a szomszéd félkész házba beköltöző fiatal család náluk tartsa a házavató buliját Covid idején. Természetesen a rendezvényen valaki fertőzött volt, többen el is kapták és széthordták a vírust a saját családjaikban. A néni meghalt, a férje még mindig kórházban van. Az egyik vendég anyukája is belehalt a fertőzésbe.

Bizonyára ismerik a mondást, hogy a törvény nem ismerete nem mentesít a be nem tartásának következményei alól. Ebben az esetben azonban nem a törvény, hanem a természet ítélkezik a darwini törvények alapján. Nincs kegyelem, mérlegelés. Ha hülye vagy, meghalsz. És nem mellesleg másokat is megölsz, akik megbíznak benned. Nem viselsz maszkot? Fölöslegesen találkozol másokkal? Házibulit tartasz a haverjaidnak? Betegen emberek közé mész? Remélem, gyorsan végez veled a vírus, és nem veszed el a kórházi ágyat és a lélegeztetőgépet valakitől, aki nem a saját ostobasága miatt lett beteg.

Vezető kép: MTI/Balogh Zoltán