Pesti Srácok

Négy ukrán harci repülőgép lelövéséről számolt be az orosz katonai szóvivő

Négy ukrán harci repülőgép lelövéséről számolt be az orosz katonai szóvivő

Négy ukrán harci repülőgép lelövéséről és három újabb bahmuti háztömb elfoglalásáról számolt be a szerdai hadijelentést ismertetve Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

Konasenkov szerint két MiG–29-est és egy Szu–25-öst az orosz légierő, egy további Szu–25-öst pedig a légvédelem lőtt le. Mint mondta, három gépet a donyecki régióban, egyet pedig Harkiv megye légterében semmisítettek meg. Az orosz statisztika szerint az ukrán fegyveres erők ezzel a háború kezdete óta 411 gépet veszítettek.

A moszkvai védelmi tárca tájékoztatása értelmében a Wagner zsoldoscsoport rohamosztagosai újabb három háztömböt foglaltak el az ostromlott Bahmut város északnyugati, központi és délnyugati részén, az orosz légierő és a tüzérség támogatása mellett. A települést eközben északról és délről légideszant alakulatok blokkolták.

Konasenkov tábornok az ukrán fegyveres erőknek az elmúlt nap folyamán elszenvedett embervesztéségét mintegy 725 főben nevezte meg; közülük akár 380 lehet azoknak a katonáknak a száma, akik a Donyeck térségében vívott harcokban esett el. Állítása szerint az orosz hadsereg emellett megsemmisített egyebek között egy ukrán vezetési- és megfigyelőpontot, három lőszer- és egy üzemanyagraktárt, egy pontonhidat a Sziverszkij Donyec folyón, valamint két harckocsit.

PestiSracok facebook image

Az orosz ellenőrzés alá került területek több településéről, köztük Donyeckből jelentettek a helyi hatóságok ukrán tüzérségi támadást. Az oroszországi Tula megye scsonkinói járásában egy erdősávban ismeretlen eredetű, lezuhant drónra bukkantak. Ebben a régióban ez volt a harmadik drónincidens a háború kitörése óta; március 26-án egy rádióelektronikai eszközökkel földre kényszerített Tu–141-es darabjai három embert sebesítettek meg.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) és a belügyminisztérium belső biztonsági szolgálata a TASZSZ hírügynökség szerdai jelentése szerint nagyszabású vizsgálatot indított Moszkva központi körzetének rendőrparancsnokságán, mert "ukrán állampolgárok kérésére orosz rendfenntartók adatai szivárogtak ki". A jelentés szerint az adatokat anyagi ellenszolgáltatás fejében szerezték meg.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Ujvári Sándor (illusztráció)

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."