Negyvenöt éves lenne a magyar hoki egyik legnagyobb legendája, Ocskay Gábor. „Kiscsicsó” nemcsak fantasztikus játékos volt, hanem csodálatos, közkedvelt ember, akit nemcsak Székesfehérváron imádtak. Halála hatalmas tragédia, élete csúcsán hívta magához a Teremtő a hívő, lokálpatrióta fiatalembert, aki házasodni készült, és éppen feljutott a válogatottal az A-csoportos világbajnokságra. Végrehajtva a legnagyobb álmát, titkos reményünket. Ocskay Gábornak nem volt jó a szíve, de életét kockáztatva is játszott, hiszen ez volt a mindene. Rá emlékezünk ezzel az írással. Állandó szerzőnk, Kovács Attila felidézi alakját, eredményeit, karakterét, csodálatos pályafutását.
KOVÁCS ATTILA
2009. március 24-én hajnalban – éppen Gábor-napon – kihunyt egy csillag a magyar jégkorongsport égboltján. Ifjabb Ocskay Gábor visszaadta lelkét a Teremtőjének. Nem túlzás ezt így megfogalmazni, hiszen aki ismerte, tudta, hogy Gábor mélyen hívő, Isten létezését kétségbe soha nem vonó fiatalember volt. Az egykori kiváló hokis idén éppen 45 éves lenne. Írásunkkal előtte kívánunk tisztelegni.
Ifj. Ocskay Gábor 1975. szeptember 11-én született Budapesten. Akkoriban ez az ominózus szeptember 11-i dátum még nem volt fontos szerte a nagyvilágon, csak a fővárosban élő Ocskay család számára volt jelentős. Nekik viszont piros betűs ünnepnek számított, hiszen elsőszülött fiúgyermekük, Gábor világrajövetele kapcsolódott hozzá.
A sportos család élete – amelynek feje a korábbi válogatott jégkorongozó és később edző, Ocskay Gábor volt – nem egész három évvel a trónörökös születése után gyökeres fordulaton ment keresztül. Székesfehérvárra költöztek, mert a Budapesti Volán jégkorongcsapata, amelynél az apa edzősködött, áttette a székhelyét a koronázóvárosba. Ifj. Ocskay Gábor ekkor vált fehérvári kisfiúvá, akinek a Tolnai úti lakótelep lett az otthona.
Itt járt már óvodába is, és a Tolnai úti Általános Iskola lett számára az alma mater. Miközben az ovit kinőve átlépett az általános iskolások közé, történt az életében még egy jelentős „lépés”. Jégre lépett az akkor még nyitott székesfehérvári jégpályán is. Ez persze nem volt különösképpen meglepő, hiszen a kis Gábor minden alkalmat megragadott, hogy kövesse édesapját annak munkahelyére.
Miközben az apa végezte éppen aktuális ügyes-bajos teendőit, a kese hajú kisfiú tátott szájjal bámulta a felnőtt csapat tagjait. Mindegy volt, hogy edzés vagy meccs, ő ott állt a palánk mellett és életre szólóan megfertőződött a jégkorong semmi máshoz nem fogható közegével.
A kis Ocskay Gábor. Forrás: Családi archívum
Kiscsicsó
A gyermek – aki a Csicsó becenévre hallgató édesapja jogán csakhamar megkapta a „Kiscsicsó” nevet és a jégpályák világában a kezdetektől így vált ismertté – minden sportágban tehetséges volt. Tagja lett a Vasvári Pál Gimnázium kosárlabda-csapatának, de emellett focizott és kézilabdázott is. Ám a jégkorong vonzereje végül minden másnál erősebbnek bizonyult, és ő is letette a voksot édesapja sportága mellett. A jégen elért eredmények elég hamar igazolták a döntés helyességét. Hamarosan alapember lett a korosztályos válogatottban és mindössze 16 éves volt, amikor Magyar Kupa-meccsen lehetőséghez jutott az Alba Volán felnőtt csapatában is.
Valamennyi edzője a kezdetektől fogva kiemelte példás hozzáállását, valamint azt, hogy lelkiismeretesen, keményen dolgozik és minden feladatot zokszó nélkül végez el. Mivel a felnőtt válogatottunk az 1990-es évek elején egyébként is története legmélyebb pontjára süllyedt, hamarosan lehetőséget kaptak az akkortájt pallérozódó szépreményű fiatalok – köztük ifj. Ocskay Gábor. A fehérvári Palkovics–Ocskay–Zalavári támadótrió, kiegészülve a dunaújvárosi tehetségekkel hamarosan „meglökte” a felnőtt válogatott szekerét is.
Nemzeti együttesünk egyre figyelemreméltóbb teljesítményre lett képes, amelyben kulcsszerepet játszott „Kiscsicsó”, aki mindig felszívta magát a világbajnokságokra, és ezeken válogatottunk húzóembere lett. Hogy mennyire fontos láncszeme volt a válogatottnak, azt jól mutatják a statisztikák. Két legeredményesebb világbajnoksága az 1998-as budapesti és a 2000-es pekingi „C” csoportos seregszemle volt. Mindkét tornán 12-12 pontot szerzett, és egyaránt jeleskedett az előkészítésben, valamint a befejezésben is. Aligha véletlen, hogy mindkét szóban forgó világbajnokságot Magyarország nyerte meg.
Az Alba csillaga. Forrás: Családi archívum
Szívproblémák, majd visszatérés
A 2000-es évek első éveire Kiscsicsó a legjobb magyar játékosok közé emelkedett. A válogatott és a Volán egyaránt elképzelhetetlen volt nélküle, ő pedig hétről-hétre, meccsről-meccsre képes volt kiemelkedő teljesítményt produkálni. Ebbe az idillikusnak tetsző állapotba ütött be a krach 2004 őszén. Egy rutinvizsgálatnak induló sportorvosi ellenőrzésen a Sportkórház orvosai közölték Gáborral: szíve állapota alkalmatlanná teszi őt arra, hogy továbbra is versenyszerűen sportoljon.
A verdikt kétségbeejtően hangzott: abba kell hagynia a játékot! Már ideiglenes engedélyt sem kapott, úgy tűnt, játékoskarrierje azonnali hatállyal befejeződött.
Az Ocskay családot azonban nem olyan fából faragták, amely feladja a küzdelmet. Minden követ megmozgattak, s megkeresték az országos hírű szívspecialistát, Papp Lajost, aki akkor Pécsett praktizált, a klinikán. Csakhamar időpontot is kaptak a híres sebésztől, és – tudatosan kerülve mindennemű felhajtást – nagy csendben elutaztak a Mecsekaljára. A többszöri, alapos kivizsgálás eredményeként a professzor engedélyezte a visszatérést a jégre, így aztán amilyen keserves volt Gábor számára a szeptembertől december közepéig tartó időszak bizonytalansága, olyan csodálatos lett a karácsony.
Javában készült a visszatérésre, és szilveszter előtt ismét ott is volt az Alba Volán első sorában. A közönség minden képzeletet felülmúló ovációval köszöntötte kedvencét, aki nemcsak jól, de eredményesen is játszott első fellépésén. A csapat pedig győzött, így kerek volt a világ!
Üdvözli imádott unokaöccsét. Forrás: Családi archívum
Feljutás „fakanállal”
A pályafutás ezek után, ha lehet, még sikeresebb lett, mint addig volt. Kiscsicsó egyre érettebben játszott, s már nem csupán gólerős volt, de az öltözőben is első számú vezéregyéniséggé nőtte ki magát. Istápolta a fiatalokat, támasza volt az edzőknek, összefogta a társakat.
Élete talán legjobb formáját mutatta a magyar jégkorongsport egyik legnagyszerűbb vb-szereplése alkalmával, 2008-ban, Szapporóban, ahol – ki feledné – a magyar válogatott 70 év után ismét kivívta az A-csoportos tagságot. Bár a mindent eldöntő, ukránok elleni meccsen nem szerzett pontot, azt megelőzően több kulcsfontosságú gólt és gólpasszt is jegyzett. Nevéhez fűződik a vb legszebb magyar gólja, a japánoknak ütött híres, „fakanalas” fonák, amelyet ráadásul emberhátrányban ért el.
2008 nyarán a Volán csatlakozott az osztrák hokiligához, ahol ifj. Ocskay Gábor már csapatkapitányként vezette a kék-fehéreket. Az idény végén magyar bajnoki címet ünnepelhetett, a válogatottal pedig az A-csoportos világbajnokságra készült, hiszen elképzelhetetlen volt, hogy a csapat nélküle keljen útra a svájci A-csoportos vb-re.
Ez az időszak egyébként is élete talán legboldogabb periódusa volt. Jégkorongozóként felért a csúcsra, „A” csoportos játékossá vált. Emellett a magánéletben is rátalált a szerelem, párjával, Nórival harmonikus kapcsolatban éltek. Közösen vettek egy kis lakást Gazdagréten, ahol sok időt töltöttek együtt. Gábor így bizonyos értelemben „kétlakivá” vált, hiszen egyre többször tartózkodott Budapesten. S persze nagyon várta a zürichi vb-t is, ameddig már csak alig több, mint három hét volt hátra.
Szapporóból hazatérve az unokaöccsével. Forrás: Családi archívum
Mennyasszonya karjai között hunyt el
Március 23-án este azonban váratlanul rosszul lett. Menyasszonya, Nóri rögtön telefonált a mentőkért. Utána felhívta leendő apósát, aki azonnal autóba vágta magát és elindult Székesfehérvárról Pestre. Mire a mentőautó kiért, Gábor már nem lélegzett, szíve is leállt. Próbálkoztak az orvosok becsülettel, közel fél órán át, de nem tudtak csodát tenni, nem tudták megváltoztatni a megváltozhatatlant…
Kiscsicsó 2009. március 24-én, szerdára virradó éjjel – menyasszonya karjai között – elhunyt!
Nemcsak egy kiváló sportolót, de egy gondolkodó magyart is elveszítettünk…
A sportrajongók többsége elsősorban, mint kimagasló tehetségű, sikeres sportolót őrizhetik emlékeikben ifj. Ocskay Gábort. Akik azonban közelebbről is ismerték, tapasztalhatták, hogy messze az átlag fölé emelte őt intelligenciája, emberi tartása is. Nyitott, széles látókörű ember volt, nagyon sok társadalmi összefüggést átlátott. Ellentétben korosztályának jelentős részével, őt érdekelte a körülötte lévő világ, sőt, a közélet is. Lokálpatrióta volt, nagyon szerette Székesfehérvárt, és a szó nemes értelmében nagyon büszke volt magyar származására – ahogyan az egy régi, magyar köznemesi család egyenes ági leszármazottjához illik.
Szerencsére mind a mai napig sokféleképpen ápolták és ápolják az emlékét. Székesfehérvár városa posztumusz díszpolgári címmel jutalmazta ifjabb Ocskay Gábort, egyetlen klubja, az Alba Volán pedig a Raktár utcai jégcsarnokot nevezte el róla, illetve visszavonultatta mezszámát, a 19-est is. Utóbbi, vagyis a mezszám azóta immár hivatalosan része a jégkorongcsapat elnevezésének is. Talán ennél is fontosabb, hogy nevét viseli az ország első és mindmáig egyetlen jégkorong-akadémiája, ahol a vezetőség, a nevelők és az edzők egyaránt igyekeznek odafigyelni arra, hogy a növendékek ne csak jégkorong-tudást, de erkölcsiséget és hazaszeretetet is magukba szívjanak.
Örökös A-csoportos
Ifj. Ocskay Gábor élete első „A” csoportos világbajnoksága előtt alig két héttel halt meg. Ez tovább mélyítette és növelte a tragédia okozta fájdalmat, hiszen Kiscsicsó számára élete nagy pillanata, és pályafutása csúcsa lett volna, ha odaállhat a bedobó körbe Kanada és a többi nagyágyú ellen. Ez végül nem adatott meg számára. Ám miután a kieséssel végződő vb-n már nem vehetett részt, ifj. Ocskay Gábor „A” csoportos játékosnak számít!
Egyedüli magyarként – immáron örökre…
Apa és fia. Forrás: Családi archívum
Facebook
Twitter
YouTube
RSS