Pesti Srácok

Nem áll jól a főpolgármester a programpontok megvalósításával

Nem áll jól a főpolgármester a programpontok megvalósításával

A Nézőpont Intézet elemzője szerint Karácsony Gergely főpolgármester időarányosan nem áll jól programpontjai megvalósításával. Tóth Erik szerdán az M1 aktuális csatornán azt mondta: kevés esélyt lát arra, hogy a 135 programpont mindegyike megvalósuljon a következő öt évben, Karácsony Gergely száz nap alatt ugyanis csak három intézkedést hajtott végre.

– fogalmazott az elemző. Hozzátette: a három intézkedés közül a klímavészhelyzet kihirdetésének nem volt látható következménye, pozitív hatása, az ingyenes tömegközlekedési juttatás korhatárának 14 évre emelése a kormányzat hatásköre, nem a Fővárosi Közgyűlésé. Azt pedig "érdekes felfogásnak" nevezte az elemző, hogy a munkanélküliek – akik szerinte Budapesten kevesen vannak – ingyenesen használhatják a budapesti közösségi közlekedést a munkához jutás érdekében.

PestiSracok facebook image

– vélekedett az elemző.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.