Kassai Lajos, a magyar lovasíjász-kultúra megalapítója igazán rendhagyó módot talált arra, hogy bemutassa legújabb, Levelek című könyvét. A bemutató résztvevői két világ találkozásának kereszttüzében igyekeztek választ kapni olyan kérdésekre, mint hogy mit jelent ma a hagyományőrzés, mi is az ősök útja, és hogy mik a modernitás legfontosabb problémái. A válaszkeresésben Puzsér Róbert publicista, televíziós műsorvezető volt a szerző segítségére.
A hagyományok őre formát bont
Egy könyvbemutató általában a mű témája és a szerző személye körül forog. Kassai Lajos mindezeken túllépve, a legnagyobb örömmel áldozta fel a könyv promotálására szánt időt a párbeszéd oltárán. Nem csupán a megközelítés volt egyedi, hanem a beszélgetőpartner kiválasztása is. Kassai szerint a lövészárkok azért alakultak ki, mert az eltérő gondolkodásmóddal rendelkező emberek nem vállalják fel az esetleges párbeszéd során keletkező konfrontációt. Puzsér Róbert személyére is azért esett a választása, hogy jelezze, ideje szakítani ezzel a gyakorlattal.
A főként hagyományőrzőkből álló olvasókör tagjai szemlátomást kétségekkel és némi értetlenséggel fogadták a kormánnyal és a nemzeti radikalizmussal szemben sokszor igen kritikus hangvételt megütő Puzsér Róbert megjelenését. Talán épp ez a rendhagyó felállás okozta, hogy ebben a kurzusok közti térben, az úgynevezett senki földjén meglepően érdekes és konstruktív beszélgetés zajlott le. A két résztvevő könnyedén lépte át a politikai lövészárkokat, és kezdett diskurzust folytatni a párbeszédről és a vitakultúráról. Kassai már az elején kijelentette, hogy égető szükség van egy konstruktív vitára, hiszen itt egy magyar harcművészetről van szó. Ráadásul egy olyan magyar harcművészetről, amely folyamatosan terjed a világban. Már szinte nincs is olyan kontinens, ahol ne lennének pályák, ne lennének tanítványok. Ez a harcművészet jelenleg a magyar kultúra egyik zászlóshajója.
Kiút a gondolatbuborékból
Puzsér Róbert a saját jelenlétét és szerepét azzal indokolta, hogy szeretne egy lehetséges kiút lenni az úgynevezett gondolatbuborékok világából. Ugyanis az internetes közösségi oldalak elterjedésével az ilyen kulturális és szellemi burokban élés ma már szinte mindennapos. Szerinte „mindenkinek a személyes felelőssége, hogy megelégszik-e egy véleménybuborékon belüli világgal, vagy megpróbál kijutni onnan, akár olyan áron is, hogy saját belső világát konfrontálja. A posztmodern korszellem a véleménybuborékban való biztonságos maradás mellett kampányol, ez azonban biztonság helyett csak távol tart minket a realitástól. Párhuzamos alternatív valóságok keletkeznek, mely valóságok soha és semmilyen körülmények között nem találkoznak. Ez a saját környezetünkbe való szociokulturális beágyazódás legfőbb veszélye. Azért nem vitázunk, mert félünk veszíteni. Ha viszont nem vitatkozunk, úgy érezhetjük, hogy máris nyertünk. Viták nélkül viszont megszűnik az egyezményes valóság. Nem csak az egyéneknek, de a kurzusoknak is megvan a maga alternatív valósága, kialakul egy saját, dogmatikus igazságkódexe. Ebből a csapdából csakis a kurzusok közti kommunikációval lehet kitörni.
Ami Puzsér Róbertnek elsőre szemet szúrt a könyvvel kapcsolatban, hogy Kassai Lajos következetesen távol akarja tartani a lovasíjászatot a politikától, és ő is úgy véli, hogy jó ha a lovasíjászat, a hagyományőrzés, a tradíció nem vegyül a politikával. Ennek a tézisnek – vagy vágynak – a megvalósíthatóságát sokan élesen vitatják. Az Amerikai Népszava hasábjain igen sokan illették nemtelen vádakkal Kassai Lajost. A lap sok esetben nácinak, fasisztának nevezve őt, és ugyanezeket a jelzőket Puzsér Róbert is megkapta már. Mindez azt bizonyítja, hogy a klasszikus vélemény-elit egyszerűen nem tud mit kezdeni a kurzuson kívüli gondolkodókkal, így marad a vádaskodás. Mindenesetre a hagyományőrzés apolitikussága nem olyan mértékben hermetikus, mint ahogy az kívánatos lenne. A politika nagyon is szerette volna megszerezni a hagyományőrzés és a tradíció felélesztésével, valamint annak az egész kulturális hullámnak a kiaknázásával járó előnyöket, amit úgy nevezünk, hogy nemzeti radikalizmus. A tarsolylemeznek tagadhatatlanul van politikai vonatkozása is. A kérdés, hogy a jobboldaliság fogalma meddig jelent kulturális identitást, és honnantól lesz politika?
Az apolitikusság útja
Kassai válaszában röviden felvázolta a rendszerváltás óta eltelt 30 éves időszakot. Megjegyezte, hogy a rendszerváltáskor az elvtársak számára nem az ideológia megteremtése, hanem csakis a vagyonátmentés számított. Ennek hatására létrejött egy morális és kulturális vákuum. Ebben a légüres térben jelent meg az addig csak kevesek számára ismert hagyományőrzés. Ő maga nem tartozott hagyományőrző csoportokhoz. Mikor az íjat fejleszteni kezdte, gyermeki érdeklődés volt benne. Meglátta Cs. Sebestyén Károly honfoglalás kori magyar íját és megtetszett neki a forma, magáénak érezte. Ennek hatására, az ősi harcmodor feltérképezésének vágyával kezdett a lovaglással is foglalkozni. Ekkor még nem jelentek meg a vásárokban és rendezvényeken a tarsolylemezek, az árpádsávos lobogók, a jurták. Ekkor ez még csupán egy életérzés volt. Később kapcsolatba lépett más hagyományőrzőkkel is, de nem azzal a vággyal, hogy saját iskolát teremtsen. Ám a gyakorlások során kialakult egy rendszer, a rendszerből pedig kibontakoztak egy sportág körvonalai. 1994-ben rendezte az első versenyt. Ez idő tájt a legtöbben még farmerban és baseball sapkában gyakorolták ezt a sportot. Ő azonban úgy gondolta, hogy a lovasíjászatnak megvannak a hagyományai és kulturális gyökerei, és ehhez meg kell adni a formát is. Tehát nem a formához keresték a tartalmat, hanem a tartalomhoz keresték a formát. A motiválhatóság és a képzettségi szint mérhetősége kedvéért vizsgafokozatokat is kialakítottak. Kialakult a formaruha, a kaftán és a kaftán színével jelzett fokozatok. Kassai nem jó szemmel nézte, amikor a politika díszletként kezdte használni a magyar kultúra bizonyos elemeit. Ő maga nem politizál. A politikai véleményét nagyon radikálisan elzárja attól a környezettől, amiben ez a dolog formálódik, hiszen ez egy kulturális tevékenység. Sok hagyományőrző kört talán áthat a politikai hovatartozás, de a lovasíjászokat nem. Sokaknak a forma az elsődleges, a lovasíjászoknak a tartalom.
Civilek, szektások, hagyományőrzők
Puzsér kitért arra, hogy a politikusokkal ellentétben Kassaiék úgymond civilek voltak, márpedig a civil fogalmát a baloldal szinte kisajátította. Aki pedig nem baloldali értelemben számított civilnek, az a baloldal szemében szektás lett. Kassai arra a kérdésre, miszerint hol végződik a hagyományőrzés, és hol kezdődik a szekta, egyszerű választ adott. A hagyományőrzés csak egy része a lovasíjászatnak, de a központi eleme a személyiség fejlesztése. Egy lovasíjász annyit őriz meg a hagyományokból, amennyit a karatés a japán hagyományokból. A lovasíjászat egy lehetséges út önmagunk megismerése felé. A lóval való foglalkozás pedig egy lehetséges út a bennünket körülvevő világ megismerése felé. A lovasíjászatnak még nagyon fontos elemei azok a határsávok, amikor a gondolat cselekvéssé válik. Az íjász a célt nézve elképzeli, ahogy eltalálja a célt. Ez egyelőre még csak egy gondolat, majd egy mozdulattal a gondolat cselekvéssé válik. A kettő közötti határsáv pedig a senki földje. Egy olyan zóna, ahol a gondolat átformálódik cselekedetté. Ez a folyamat közel tudja vinni az embert önmaga megismeréséhez. Megtapasztalhat ezen a senki földjén olyan élményeket, amelyek más területen nagyon nehezen foghatóak meg. Ugyancsak nagyon fontos az a fajta összpontosítás, amikor egyidejűleg kell figyelni a lóra és a lövésre. Minél nagyobb gyakorlatot szerzünk, a kettő közötti különbség annál kisebb lesz. Ugyanis önmagunk és a világ megismerése nem ellentétes folyamat és a tökéletes lövés pillanatában a kettő egybeforr. Ez a találkozás a lovasíjászat filozófiájának az alapja. Kassai Lajos szerint egy közösségnek két csapdája lehet, az anarchia és a szektásodás. Alapvető különbség, hogy ha valaki el akarja kezdeni a lovasíjászatot, a jelentkezőt ő először megpróbálja lebeszélni. A szekta megpróbálja rábeszélni hogy lépjen be. Egy tradicionális iskolába nehéz bekerülni, de könnyen ki lehet kerülni. Egy szektába könnyen be lehet kerülni de nehezen lehet kikerülni. Ezek alapvető különbségek.
Nem vita. Beszélgetés
Puzsér: Mi a lovasíjászat? Meditációs technika, hagyományőrzés vagy versenysport? Ha mindhárom, akkor az hogyan oszlik meg?
Kassai: A harcművészetek mindhárom dolgot tartalmazzák. Bele lehet látni a magyar hagyományt, bele lehet látni egy spirituális utat, bele lehet látni az önfejlesztés lehetőségét és bele lehet látni egy profi sport kibontakozását. Ha a jövőben olimpiai sportág lenne, ugyan sokkal szélesebb közeghez jutna el, de rengeteg értékét is elvesztené. Ma még egy komplex, egyensúlyi állapotban van. Mint alapító, feladatomnak tekintem, hogy megőrizzem ezt a komplexitást. A harmadik generáció kezében fog eldőlni ez a kérdés.
Puzsér: Ha ez megtörténne, a hagyomány leválna?
Kassai: Mindenképp. Személyes tapasztalatom, hogy az olimpia nem annyira sport, mint inkább egy olyan üzlet, ahol az egészség és a komplexitás is fel van áldozva az eredményesség oltárán. Egy harcművészet ragaszkodik a komplexitáshoz. Nem a csúcsdöntés utáni abbahagyás, hanem az egész életen át tartó gyakorlás a cél.
Puzsér: Megragadott a könyvből egy rövid részlet. A közösségben az egyes embert szeretjük, nem az elvont értelemben vett közösséget. Aki a közösséget szereti, az tönkreteheti a közösséget. Aki az egyes embert szereti, az építi igazán a közösséget. A közösség soha nem előbbre való, mint az egyes ember. Zavarba ejtő, nagyon liberális nézőpont, méghozzá a legjobb értelemben. Ha ez lett volna a liberalizmus, ma talán nem lenne szitokszó. Ez már-már individualista nézőpont. A kérdés az, hogy egy ilyen szigorú és szoros szabályokat hordozó közösségben hogyan őrzi meg valaki a szuverenitását?
Kassai: A New Age hozta be azt a gondolkodásmódot, melyek révén létrejöttek az úgynevezett tradicionális iskolák, és a szintetizált hitrendszerek. Mivel anyagiasak, nem az út vagy a cél, hanem a befizetett díj érdekli őket. Mi nem hívunk, nem csalogatunk magunk közé senkit, ellenben hosszú és nehéz utat ígérünk azoknak, akik minket választanak.
Puzsér: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek. Mit követtek az ősök?
Kassai: A hagyomány nem a bő gatya, a tarsolylemez, a kaftán és a hegyes süveg. A hagyomány például az ártéri vízgazdálkodás. A hagyomány évezredek tapasztalatán keresztül megmutatta a helyes utat, hogy hogyan tudunk a természettel összhangban élni. Nagyon sok hagyományunk van. Van, amit folytatni kell, és van, amiért nem lenne kár, ha eltűnne, mert időszerűtlenné vált.
Puzsér: Tehát a hagyományőrzés és a modernitás összehangolása lenne a cél? Össze lehet hangolni e kettőt? És ha igen, akkor milyen erővonalak mentén?
Kassai: Ehhez jóval magasabb intelligencia kellene, mint amivel jelenleg rendelkezünk. Az intelligencia az, ami a lényegest a lényegtelentől megkülönbözteti. Tudnunk kell, mi a tartható, és mi a lecserélhető. Létrejött egy technikai forradalom. Egy olyan civilizáció vesz körbe bennünket, ami köszönő viszonyban sincs azzal, amit az őseink megéltek. Épp ezért annak sincs igaza, aki szerint itt a modernizáció, dobjunk el minden hagyományt, és annak sincs, aki most akar jurtalakóvá válni. A két véglet csatázik egymással, ahelyett, hogy létrejönne egy fúzió.
Puzsér: A két szélsőség, a „múltat végképp eltörölni”, és a „jelenről tudomást nem venni, csak a múltban élni” azért alakult ki, mert a kellő intelligencia mellett az egészséges nemzettudat is hiányzik. A kaftán előhozza mindkét oldalon a démonokat. A feladat az lenne, hogy ezeket a démonokat megszelídítsük. Ehhez azonban le kellene vennünk róluk a kaftánt. Tudomásul kellene vennünk, hogy ebben az országban az XX. század kölcsönösen megterhelte az emberi lelkeket és az emberi pszichéket. Természetesen ezeket az ellentmondásokat a politika tudatosan duzzasztja, de a kollektív tudat mélyén azért ott vannak ezek a démonikus félelmek is. Ez terheli meg a múltnak és a modernitásnak való megfelelést is.
Kassai: Úgy tűnik, a vita elmaradt, hiszen a lényeges dolgokban nagyon komoly egyetértés van közöttünk. Még valamit elmondanék. A könyv olyan leveleket tartalmaz, melyeket 15 éven keresztül gyűjtöttem csokorba. Ezek egyfajta intelmek a vezetőknek, tanítványoknak, valamint parlamenti felszólalások, úti feljegyzések, hasonlók. Egy közös van bennük, mindenképpen átjárja a hazaszeretet ezeket az írásokat. Emellett pedig egy pici betekintést is ad abba a próbálkozásba, hogyan lehet harminc év alatt összehozni egy működő közösséget. A mai ember lelki betegségeinek az egyik oka a közösségek hiánya. Sokkal többet kell mindenkinek tenni azért, hogy megfelelő közösségek jöhessenek létre.
Puzsér: A könyvben szereplő világ nagyon más, mint az én világom, de kifejezetten érdekes volt belenézni. Én is próbáltam lehántani róla azt, ami a forma, és lehatolni oda, ahol a tartalom van. Tartalom pedig bőven van benne, ezt gondolom.
Forrás: Mezőhegyi Gyula / PolgárPortál
Vezető kép: Polgárportál
Facebook
Twitter
YouTube
RSS